Út haza

Kanada

Különös föld alatti történések

Egy kis geometria

Kimenő idő

Megállította-e Sárga Mihály az idő kerekit?

Szabovnyik Zsuzsanna

Megállította-e Sárga Mihály az idő kerekit?

Vajon meddig élnek a mackók? – kérdezte Mihály bácsi péntek este a Vadászban, és nagyot kortyolt a söréből.
Mihály bácsi, akit rendesen Sárga Mihálynak hívtak, nem várt választ a kérdésre, ugyanis a kérdés költői kérdés volt.
Sárga Mihály korábban is költő volt, igaz, csak másodállásban, de mióta nyugdíjba ment, már főállásban foglalkozik a költészettel. Míg a bútorgyárban dolgozott, rakodóként, csak éjszaka, álmában írt, ám akkor reggelre általában elfelejtette, mit diktált a Múzsa. Mert Mihály bácsinak általában éjszaka diktált a Múzsa, majdnem mindig azokon az éjszakákon, amikor reggeles volt. Sárga Mihály régebben haragudott is a Múzsára, amiért az nem hagyja aludni, de mióta nyugdíjas, inkább örül neki. Korábban reggelre mindig elfelejtette a sorokat, még azokat is, amelyeket éjszaka félálomban megjegyzett. Ám mostanában, ha megálmodja a verset, felkel, kimegy a konyhába, és az előkészített papírra írja a szöveget. Reggel megnézi, és ha el tudja olvasni, jó hangosan felmondja Mackónak. Mackó egy tacskó, abból is az alacsonyabb fajta, de Mihály bácsi szerint az értelemnek és a nagyságnak semmi köze egymáshoz, így az is könnyen lehet, hogy Mackó a legértelmesebb kutya a Földön. Ha tetszik neki a vers, csóválja a farkát erősen. Vagy ahogy Mihály bácsi szokta mondani: legelébb is a farok találja meg az igazságot, ott kering körülötte.
Sárga Mihály jó verseket ír, sokat nevetnek rajta a pincérlányok.
Régebben már akkor kuncogtak, amikor Mihály bácsi belépett a Vadászba. Hatalmas ember, erős szemüvege van, s míg az asztalához ér, ahol Hernyó Pistával párban szokott üldögélni, általában nekimegy néhány széknek vagy asztalnak. A virágvázák jobb esetben csak imbolyognak az abroszokon, ha meg eldőlt egyik-másik, Mihály bácsi igyekszik elkapni azokat, mielőtt földet érnének. Sárga Mihály mostanában is nekimegy az asztaloknak, ám a két pincérlány néhány hete már este hét körül összeszedi a vázákat, mert az öreg fél nyolc fele érkezik.
– Diktált ma a Múzsa, Mihály bácsi? – kérdezte Rózsika pincérnő, nem sokkal azután, hogy Sárga Mihály belépett a Vadászba.
– Mackó-verset mondott – felelte az, és egy korsó sört rendelt.
A Vadász pincérnői és a törzsvendégek tudják, hogy a Mackó-vers olyan vers, ami a kutyának is tetszik. Ezenkívül a Mackó-vers még olyan vers is, amit a Vadászban Sárga Mihály elszaval.
– Vajon meddig élnek a mackók? – kérdezte most Mihály bácsi a Vadászban, aztán nagyot kortyolt a sörből, letörölte szájáról a habot, és hozzátette: - Ezt diktálta a Múzsa. Csak ezt az egy mondatot. Az is kérdő mondat.
– Lehet, hogy csak a címéig jutott – mondta erre a Gumiember.
A Gumiember rendes nevét senki sem tudja. Azt viszont igen, hogy valamikor tanár volt, legalábbis ő ezt állítja. De lehet is ebben igazság, mert a Gumiember minden tud. Vagy ha nem is mindent, de sokkal többet, mint Sárga Mihály vagy Hernyó Pista. Pedig azok se buta emberek. Meg azért az is igaz, amit egyszer Sárga Mihály mondott ki a Vadászban, hogy a Gumiember sokat tud ugyan, de okosság nincsen benne.
– Nem csinált még ilyet – mondta Mihály bácsi.
– Kicsoda? – kérdezte Rózsika pincérnő, aki nem figyelt az előbb.
– Hát a Múzsa – mondta Sárga Mihály.
– Talán kifogyott a versekből – próbálkozott Rózsika. Aztán hozzátette: – Hisz a Múzsa is csak ember.
– Embernek ember, de finom ember, majdnem biztos, hogy nő – mondta Mihály bácsi, ránézett Rózsika pincérnőre, kért még egy sört, és úgy folytatta: - Aztán meg, szerintem nagyon is komolyan gondolta a Múzsa ezt a mondatot, csak nem tudom, mit akart vele. Félek, hogy a Mackó már nem sokáig él.
– Egyszer minden kutya kimúlik – vetette oda Sárika pincérnő, aki éppen akkor ért vissza az asztaloktól a pult mögé. Lepakolta a tálcáról a poharakat, és mosogatni kezdett.
– A mackókból jó esetben először medvék lesznek, csak azután múlnak ki – mondta mosolyogva a Gumiember, és közelebb jött Mihály bácsihoz, aki most kivételesen nem az asztalánál ült, hanem a pultot támasztotta.
– Hülyeség – mondta Rózsika. – A Múzsa a kutyáról kérdezett, nem a mackókról.
– Ez az – mondta Mihály bácsi.
– Kis betűvel, vagy nagy betűvel kérdezett a Múzsa? – tudakolta most a Gumiember Sárga Mihálytól.
– Már mit? – kérdezte Mihály bácsi.
– Hát ha a mackó kis kezdőbetűvel van, akkor kis medvét jelent, ha meg naggyal, akkor tulajdonnév, tehát a kutyát értette alatta a Múzsa – magyarázta a Gumiember.
– Ugyan már, nem értett alatta semmit – mondta Rózsika pincérnő. – Olyan alacsony az a kutya, hogy nem férne el alatta ekkora marhaság - tette hozzá, és Mihály bácsira kacsintott.
– Ez az – mondta Sárga Mihály. – Alacsonynak alacsony, de annál értelmesebb. Úgy van ez, mint az embernél – nézett Mihály bácsi Sárika pincérnőre, aki vagy négy fejjel volt kisebb nála, és csak aztán folytatta: – Vegyük például azt, hogy nem túl nagy baj, ha egy magas ember beleesik egy mély gödörbe. Mert ugye végre megpihenhet a nagy rohanásban, és jobban látja az eget is a gödörből, hiszen csak arra van kilátás. De míg nem esik a gödörbe, nem néz fölfelé a sok kicsi ember meg a sok nagy dolog között.
– Jól mondod, Mihály bácsi! – szólt oda köszönés helyett Hernyó Pista, aki most lépett be a Vadászba.
– Neked is – mondta Sárga Mihály, és intett Hernyó Pistának, hogy csak üljön le az asztalhoz, majd megy ő is mindjárt.
De Hernyó Pista nem ült le, odaállt Sárga Mihály mellé, és kért egy sört.
– Látja, Sárika! – mondta most a Gumiember.
– Látom, látom – mondta Sárika pincérnő, és megint mosogatni kezdett.
A Gumiember tegnap este magyarázta el Sárika pincérnőnek a megfigyelését: Hernyó Pista mindig követi Mihály bácsit. Nem elég, hogy egy asztalnál ülnek, mondta a Gumiember tegnap este, de ha Mihály bácsi elindul valahová, Hernyó Pista röviddel később utána megy, egyedül meg szinte el se indul. Mintha csak Sárga Mihállyal együtt tudna létezni.
– Menjen már! – mondta akkor Sárika pincérnő a Gumiembernek, de az csak bizonygatott: figyelje meg, Sárika, hogyan is követi a Hernyó Pista Sárga Mihályt. Mint az árnyék.
– Lehet, hogy kíváncsi a Múzsa, meddig élnek a kutyák vagy a mackók, mert hogy ő se tudja! – mondta most Sárika pincérnő Mihály bácsinak tüntetően, hogy a Gumiember nehogy megint magyarázni kezdje a megfigyelését.
– És velem üzente meg a kérdésit? – töprengett Sárga Mihály a szemüvege mögött, miután nagyot húzott a sörből.
– A kutyák átlagban tíz-tizenkét évig élnek – kapcsolódott be megint a Gumiember. – A medvéknél meg attól függ, hogy milyen medvéről beszélünk. Mert ugye van a barnamedve, az örvös, a jeges, a szürke medve vagy más néven grizzly...
– Hagyja már a medvéket! – mondta Rózsika pincérnő a Gumiembernek. – Most, amikor élet-halálról van szó – mosolygott aztán Mihály bácsira.
– Ez az – mondta Sárga Mihály.
– Életéshalál akérdésmamár itt, hogymegállítja-e Mihályazidő kerekitt? – idézte Hernyó Pista most Sárga Mihály egyik versét, amit az néhány nappal ezelőtt olvasott fel a Vadászban, azt követően, hogy cenzúráztatta a Mackó kutya farkával.
– Bizonyosan jelezni akart a Múzsa, hogy készüljünk fel a Mackó kimúlására – mondta Mihály bácsi, aztán hozzátette. – Már tizenkét esztendeje szolgál hűségesen.
Hernyó Pista később azt tudakolta, hogy vajon a kutyáknál is örök élet vár a lélekre, amint van az az ember esetében? Vagy csak ő, Hernyó Pista hallotta rosszul ezt az egészet?
– A test csak ráadás – mondta erre határozottan Sárga Mihály. – Keletkezik és elmúlik, mint a fa vagy a madár. Ám a lélek örökké él – magyarázta aztán, hogy mindenkinek érthető legyen.
– Beszél maga összevissza már megint – mondta a Gumiember, és arrébb ment.
Ezt követően olyan, amit elmondani érdemes volna, már nem történt pénteken este a Vadászban. Ha csak az nem, hogy amikor Sárga Mihály megitta a negyedik korsó sörét is, kiment az udvari illemhelyre. Nem volt ez különösebb dolog, szinte mindennap így esett. A Gumiember pedig ezúttal is, mint máskor, megállapította, hogy négy korsó után Sárga Mihálynak vizelnie kell. De hát ennek a későbbi történések szempontjából jelentősége nem volt, nemigen lehetett, mert más is eljár vizelni meg egyéb ürítésre is, hiszen a test megköveteli a magáét.
Másnap, szombaton érkezett meg a hír a Vadászba: Sárga Mihály beleesett otthon az udvari fabudiba, és ott lelte halálát, költőhöz, ebben egyetértettek, meglehetősen méltatlan körülmények között. Többen viszont nem értették, hogyan is férhetett be az a hatalmas ember az illemhely viszonylag szűk nyílásába. Végül a Gumiember feltételezte, hogy Sárga Mihály budiján a lyuk nem is lyuk, elképzelhető, hogy a gödröt nem fedi faborítás, csak úgy tátong az ürülék az ég felé.
Ez meglehetősen ésszerű magyarázat volt.
A történtekről egyébként részletek nem érkeztek a Vadászba, valószínűnek tűnt azonban, hogy Sárga Mihály álló helyzetben szédült meg, ugyanis, ha hinni lehet a híreknek, fel volt öltözve, amikor megtalálták, ami körülbelül annyit jelent, hogy a nadrágja nem volt letolva. És az is bizonyos, hogy a szemüveget nem viselte, hiszen egybehangzó állítások szerint az bent a házban, a konyhaasztalon hevert. Ami figyelemre méltó, s meglehetősen szokatlan: Sárga Mihály kutyája is kimúlt, reggel találták meg a ház előtti vizesárokban. A Vadászban azt mondják, lehet, hogy a kutya a gazdája halála után vízbe ölte magát, de a Gumiember szerint ilyen nem létezik, biztosan valaki megfojtotta, aztán dobta a ház elé.
– Most akkor megy a Hernyó Pista is a Mihály bácsi után? – kérdezte szemrehányóan Sárika pincérnő a Gumiembert, miután már nem lehetett újat mondani, mert elölről hátra, meg hátulról előre is kitárgyalták, mi is hangzott el előző este a Vadászban. A Gumiember Sárika megjegyzésére nem szólt semmit, csak belekortyolt a sörébe.
Hernyó Pista néhány perccel fél nyolc előtt lépett be a Vadászba, éppen akkor, amikor Rózsika pincérnő az utolsó vázát is begyűjtötte az asztalokról.
– Lehet, hogy mégis igaza van magának – tűnődött Sárika a vázákra, aztán meg a közeledő Hernyó Pistára nézve. – Ezek tényleg együtt járnak – mondta a Gumiembernek.
Aztán később hozzátette:
– Hiszen akkor Sárga Mihály nem halt meg, csak megállította az idő kerekit.
– Jól mondja, Sárika! – nézett Hernyó Pista a pincérnőre, utána meg a Gumiemberre, és két korsó sört rendelt.
De a Gumiember most sem szólt semmit. A karóráját figyelte, hogyan jár rajta körbe a másodpercmutató.