Májas hurka, piros lufi, melegügy 2001. július 28. 07:30 Képzeljük el: Gyepes Iván, Újgagyi község polgármestere kiköti, hogy a helyi búcsúban tilos a kifőzdéseknek májas hurkát készíteni, a léggömbösnek piros lufit eregetni, a vattacukros meg be sem teheti a lábát, mindezt csak azért, mert a falu fura ura utálja a felsorolt dolgokat, s feltételezi: a falubeliek többsége is így van ezzel, tehát jól jöhet ez a közelgő választásokon. Nehéz elképzelni, ugye? A felvetés abszurd a javából, s ha meg is történne, legfeljebb a Blikk és a Mai Lap, no meg a Fókusz foglalkozna vele, esetleg két zene közt bemondanák színes hírként a rádiók. A búcsúban persze lehetne kapni májas hurkát, vattacukrot és piros lufit, merthogy a polgármesternek ehhez nincs joga. Hasonló eset történt a közelmúltban Óbudán, csak éppen nem a búcsú, hanem a Pepsi Sziget programjába igyekezett belebarmolni a polgármester, s az eset akaratlanul is előtérbe került szereplői - a homoszexuálisok. A históriát bizonyára unásig ismeri az olvasó, nem is fárasztanám a részletekkel, sokkal inkább az utórezgésekre hívnám fel a figyelmet. Merthogy Tarlós úr csak látszólag szenvedett vereséget azzal, hogy a bíróság érvénytelennek minősítette a Sziget szervezőivel kötött szerződését. Lényegében elérte a célját: a közbeszédet sikerült ráirányítania a rejtőzködésre berendezkedett, ezáltal az egyik legsebezhetőbb kisebbségre. Ócska választási kampánytrükkje alantas ösztönöket hozott felszínre: az utóbbi hetekben nincs az a magyar, akinek ne kellett volna állást foglalnia meleg-ügyben. S aki rosszul szól, akár heteroként, az retteghet, könnyen rásütik ugyanis a bélyeget, azt a négy betűs, b-vel kezdődő szót, amelynek használata egy demokráciában semmiképpen nem nevezhető szalonképesnek (ezt kockáztatja most egyébként a jegyzetíró is, de akit egyszerre illetnek komcsi és fideszes jelzővel, talán ennyit még el tud viselni). Döbbenetes álláspontok kerülnek nyilvánosságra napról napra, különösen a világ dolgait leegyszerűsíteni szerető polgártársainknak hálás e téma, leggyakoribb - jó poénnak szánt - érvük az: ha most ezt "megengedjük", hamarosan kötelezővé válik. Ha-ha. Ráadásul ne gondoljuk, hogy csupán az erősödő szélsőjobboldal követői és szimpatizánsai gondolkodnak így: a hetero társadalom túlnyomó többsége reagál türelmetlenül arra, hogy az illegalitásból tétova öntudatossággal a nyilvánosság felé fordulnak a melegmozgalmak. Még azok is, akik egyéb kérdésekben (demokrácia, sajtószabadság, más kisebbségek) a liberális minimum felett járnak. Az ezzel kapcsolatos liberális minimum pedig végtelenül egyszerű, minden tisztességes ember számára követhető és követendő: lehet szeretni vagy nem szeretni a tőlünk eltérő szexuális irányultságú polgártársainkat, egyet nem lehet: megkülönböztetni őket, illetve gyülekezési, szólási és más, alkotmányos jogaikat elvitatni. Az újgagyi búcsú egyébként jól sikerült: a többség véres hurkát evett, kék lufit vett a gyereknek és közömbös arccal elment a vattacukros mellett. Korbely György Olimpia 2001. július 28. 07:30 - Látod ezt a három tojást? Ha ezt kikeltetjük, lesz három kiscsirkénk, azokból tyúkok, majd újabb tojások, újabb kiscsirkék... - De... - Ne pofázz bele! Szóval: amikor már jól megszaporodik az állomány, csirkefarmot alapítunk, dől a lé, amit befektetünk. Nyitunk egy sörözőt, az lesz a neve, hogy Olimpia, és itt mindig annyit iszunk, amennyit akarunk. - De drágám, ez a három tojás a vacsoránk és semmi más nincs itthon, ráadásul csak jövő héten hozza a segélyt a postás... - Kuss! Tanulj meg álmodni, átkozott ribanc! Korbely György Tiszán innen, Dunán túl... 2001. június 11. 23:30 Nagy kedvvel mesél egy jó ismerősöm úgy két héttel ezelőtti benyomásairól, melyeket Győrben szerzett, tetszett neki a város és annak légköre: pörög a hely - ahogy ő mondani szokta. Majd egyszer csak keserűen megjegyzi: fültanúja volt odafelé a vonatban egy beszélgetésnek, amikor is egy vadőr - szemmel láthatóan háromfős női társaságát szerette volna elkápráztatni és eligazítani őket a világ zegzugos labirintusában - hangzatosan kijelentette: márpedig mondjon bárki bármit, azokban a keleti megyékben az emberek soha nem is szerettek és nem is akartak dolgozni, úgyhogy ne is csodálkozzanak, azon, ahogy állnak. A történetet hallva a személyes sértettség mellett mérhetetlen öníróniát éreztem. Tavaly télen Berlinben megpillantottam egy transzparenst, "Állítsák vissza a falat!" felirattal és utána hosszú percekig kreativitásomat próbára téve magyar megfelelőket gyártottam, megnyugtatva magam: még jó, hogy nálunk nem ilyen "durva" a helyzet. "Legyen a Duna Schengen" - milyen röhejes lenne - gondoltam. Ha egy kicsit is realistább vagyok, biztos nem ízetlenkedtem volna... Gulyás Róbert A magyar eladó 2001. július 9. 00:30 A magyar eladó mélységesen lenézi a vásárlót. Van ebben szakmai fölény, a gazdagabbnak kijáró utálkozás és nem csekély személyes ellenszenv is. A magyar eladó undoksága, és csak a francia pincérekhez mérhető pokróc stílusa nem az élelmiszerboltokban mutatkozik meg, amik a maguk önkiszolgáló rendszerével már régen kiiktatták az interperszonális részleteket a vásárlásból. A magyar eladó a maga természetellenes életnagyságában főként műszaki, lakberendezési, építőipari és rövidáru boltokban mutatkozik meg. Éppen azokon a helyeken, ahol a vásárló fokozottan szorulna a kék-zöld-fehér köpenyesek segítségére. A magyar eladó nagyjából úgy viszonyul a vevőhöz, mint ahogy egy hülye gyerekhez szokás. Amikor kívánságukat elmondjuk - többnyire megszeppentem elrebegjük, hiszen érezni már a bolt ajtajában azt az alávetteti szerepet, amilyen az ókori Athénben a helótáké lehetett - olyan gunyorosan és sokat mondóan hallgat a magyar eladó, mint aki egyetlen szóval a második félmondatunk után segítségünkre siethetne, de nem teszi. Vár, élvezi, ahogy kínlódunk, ahogy keressük a szavak, a szájunkon idegenül és bizonyára helytelenül használt szakkifejezésekkel élünk. A vásárló teljes megszégyenítéséhez és megsemmisítéséhez ez múlhatatlanul szükséges, hiszen a mondandókban fellelhető temérdek hibából gazdálkodik utóbb az eladó. Olyan fölényes oktatja, és igazítja el az eladó az eleinte mint sem sejtő áldozatát, ahogy a tanár szokta a naplóba már régen beírt elégtelen után lelki elégtétel gyanánt ízekre szedni a diákot. A vásárló úgy állja a rámért megaláztatást, mint a bukott diák a vizsga után a ráolvasott tanulságokat. Világok omlását, vesztett háborúkat néha könnyebb elviselni - még Trianonnal a hátunk mögött is -, mint ezeket a bolti kioktatásokat. A magyar eladó pedig voltaképpen keveset tud, mégis picinyke ismeretmorzsáival olyan eredményes tromfol a vevővel szemben, ami már önmagában figyelemre méltó képesség. Mert lehet-e jelentényen tudásnak nevezni, ha valaki viszonylag bonyodalmak nélkül ismeri ki magát az anyagcsavarok, a WC-fogantyúk vagy a mosogatótálak világában? Persze, ha anyagcsavart, WC-fogantyút vagy mosogatótálak szeretnénk venni, akkor meredek vállalkozás lenne éppen egy boltban kétségbe vonni az ezekre vonatkozó tárgyi ismeretét a magyar eladónak. Viszonylag szerény sikerrel kecsegtetne, ha a világ sokszínűségéről és sokszerűségéről vásárlásaink alkalmával szeretnénk meggyőzi mai írásunk választott "hősét", és részletekbe menő okfejtésekben adnánk tudtára, hogy a méhek párzásának, a delfinek kommunikálásának, vagy a végtelen tizedes törteknek az elméleti matematikai szintjén felmerülő dilemmáit. A magyar eladó ugyanis - és ez itt a lényeg! - boltjában hazai pályán lép fel. Tudta, beleegyezése és engedélye nélkül semmi nem történhet. Ha valaki anyagcsavart szeretne venni, vagy kombinátfogót, akkor szó sem eshet másról, mint a mechanika világának e két megkerülhetetlen darabjáról. A magyar eladó idevonatkozó szakmai fölényének biztos tudatában úgy viselkedik a boltba tévedtekkel, mint a minden önkontrolljukat vesztett professzorok az egyetemen, akiknek ámokfutása elébe élő ember nem állhat. Gyakorlatilag mindent megtehetnek. (Nem véletlen ezzel összefüggésben az a fogalomhasználat, ami a "vérengzést rendezett a vizsgán" idiómájával ragadható meg. Világunk - ebből is érzékelhető - annyit szelídült, hogy mára képletesekké váltak a gyilkosságok, noha az elkövetésükhöz tartozó kéj romlatlanul a régi.) A magyar eladó nagyúr, még akkor is, ha ez az úrhatnámság esetében csak kis szemétdombbal párosul. Mert lássuk be: egy-egy bolt száz-kétszáz-háromszáz négyzetméteres nagysága nem téveszthető össze a világ tágasságával. Egy bolt csak akkor tűnik nagynak, ha a nyári gyakorlatra odarendelt tanuló napszálltával és még nem gyakorlott mozdulataival mossa a kopott padlóját. És akkor is csak egyedül neki... Bod Péter Vizes bosszúságok 2001. május 17. 7:33 A hétvégén, egy ballagás után, néhány jó barátommal beültünk a megye egyik jóhírű(nek tartott) cukrászdájába. A sütemény mellé ásványvizet is kértem, pontosabban szódavizet kértem volna, de az nem volt, csak ásványvíz (már az rosszul esett, hogy kérni kellett, jobb helyeken a süteményhez automatikusan jár a víz). Külön kértem, hogy ne legyen a víz túl hideg, nem rég lábaltam ki egy torokgyulladásból. Kisvártatva visszajött a pincérhölgy, s hozta a hűtött ásványvizet, "másmilyen nincs", magyarázta némileg flegmán. "Akkor csapvizet kérnék", mondtam. "Az is hideg", válaszolta. "És akkor hogyan mosogatnak?", csaptam le Sherlock Holmes-i gyanakvással. A hölgy erre vágott egy fintort - valami olyasmire gondolhatott, hogy mi vagyok én, köjálos? -, majd tíz perc múlva visszajött olyan langyosféle vízzel, egy kissé szutykos pohárban. Biztos elkértem az egész napi mosogatásra szánt vízmennyiséget A tények show-hajtása 2001. május 15. 23:42 Az újságírás közös ügyünk - ezzel a szlogennel vezették be a piacra az úgynevezett sajtókiegyenlítés legújabb gyöngyszemét, melyet egy másfélmilliárdos, közpénzből létrehozott alapítvány gründolt. Természetesen nem a fiatal lapról lesz alább szó, hiszen annak korrekt megítéléséhez több idő kell. Azonban maga a jelmondat úgy butaság, ahogy van, hiszen mint ahogy nem közös ügyünk a cipőfelsőrész-készítés, a tűzoltás vagy a vendéglátás, úgy az újságírás sem az. Legfeljebb az adott szakmai közösségen belül, de semmiképpen egy egész ország számára. Közös ügyünk az, hogy a cipő legyen tartós, a tűzbiztonság profi, a sör hideg, a média pedig gyors, pontos és hiteles. Nos, az utóbbival valóban nagy a baj, különösen a pontosság és a hitelesség szempontjából, melynek sok jelét adta már a magyar tájékoztatásipar az elmúlt időszakban, de a hétvégén vált nyilvánvalóvá, a szakma két guruja látványos összecsapásával. Az értetlenség jogos, hiszen ez nem olyan történet, amikor bárkinek is igazat adhatunk, s a frontvonalak sem húzhatók meg a fekete és fehér igazsága mentén: nem két politikai oldal ugrott egymásnak, nem a hatalom cenzúrakísérletét kell megakadályozni, és nem is dilettantizmus-profizmus vitában próbál állást foglalni a szerencsétlen néző-hallgató-olvasó. Helyette rá kell döbbennie: a napi fogódzót jelentő tájékoztatás helyzete több mint válság: katasztrófa. Mivel is állunk szemben szerény diagnózisom szerint? Ahogyan a nyugati világban, immár nálunk is lehetővé vált a kereskedelmi televíziózás, mely, mint elnevezése is mutatja, hatalmas üzlet. Fokmérője a nézettség, melyet ebben az átmeneti korszakban csak akkor lehet fokozni, ha a mondandójuk tartalmát is fokozzák a műsorkészítők. Így az erre még felkészületlen hazai közvélemény nehezen dolgozza fel, amit a tengeren túl, illetve részben Európában már megszokhattak a fogyasztók: a tájékoztatás és a show határai veszélyes közelségbe kerültek egymáshoz, s gyakran össze is folynak. Mint ahogy történt ez a Riporter 1 esetében, aki egyébként nem először adja jelét nagyotmondási hajlamának: máig emlékezetes az a jelenet, amikor a kolumbiai drogmaffia elől egy csónakkal sikeresen elmenekült a stáb, csak éppen operatőr maradt a parton filmezni. Vagy elég csak a Ryan közlegény megmentése című filmben feldolgozott csata egyik túlélőjével folytatott interjújára emlékeztetni, amely később kabarétréfák hálás poénjává vált (a részleteket modortalanság lenne ismertetni). A Riporter 1, miközben fokozni igyekezett eddigi túlzásait a nézettség megtartása érdekében ezúttal túl nagyott ugrott: nem csak ízléstelen és buta kérdést tett fel országos botrányt okozva, hanem gyanú merült fel: áldokumentarista módszerekhez folyamodott. Riporter 2-t nem kedveli a hatalom, sőt egy koncepciós eljárás miatt elvesztette munkahelyét, ráadásul több tízmilliós anyagi kárt okoztak neki azzal, hogy éppen eladás előtt álló lapját tönkretették. Riporter 2 azóta borzasztóan sajnálja magát (természetesen mi is sajnáljuk), ám azóta nem találja igazán helyét: kis nézettségű csatornán készít félunalmas produkciókat, visszhangtalanul, így az önsajnálat már-már paranoiává fajult. Riporter 2-t roppantul felbosszantja, hogy minden bajának okozói még abból is pluszszavazatot tudnak bezsebelni, hogy az egyik legnézettebb csatornán a kolléga ügyetlenkedése botránnyá duzzad. Hamar összeáll az összeesküvés-elmélet: ha velem erre képesek voltak, akkor ezek semmitől sem riadnak vissza, biztosan megszervezték az egészet. Nosza, telefonregiszter elő, a régi számok még működnek, irány Moszkva. Rövid időn belül elkészül az ellenriport, kiderül, hogy Riporter 1 bérgyilkosa egy boltosfiú, aki mellesleg műkedvelő színész. Riporter 2 egyébként semmit sem tud bizonyítani, mint ahogy Riporter 1 sem, így még zavarosabb a történet. Annyi haszna mindenesetre van az egész felhajtásnak, hogy ha szerencsénk van, egy öntisztulási folyamat kezdetéhez érkeztünk, hiszen mindenfajta "kollegalitásra" hivatkozva hallgatás álságos lenne. Újabb sejtelmes sztorit lebegtettek meg előttünk, melynek soha nem járhatunk a végére. A legfájdalmasabb azonban az, hogy az Andrej-sztorit  nem politikusok, maffiózók - vagy éppen ezek együtt - prezentálták, hanem újságírók, akiknek éppen a tények feltárása, nem manipulálása lenne a dolguk. Korbely György   Párthétvége: anyá(záso)k napja 2001. május 7. 21:43 Nagy várakozással tekintett a közélet iránt még valamennyire érdeklődő nagyközönség május első hétvégéjének eseményei elé: a három legnagyobb hazai párt tartotta kongresszusát, nagygyűlését (nagygyűléseit), illetve választmányi tanácskozását. Szóval azt hittük, mérföldkő lesz május 5-e a hazai politikatörténetben, azonban kiderült: a show valóban a várakozásoknak megfelelően alakult, ám valójában nem történt semmi lényegi. A kisgazdák tovább erősítették, hogy "borzalmas tagságuk" jelenlévő része nem több vandál nagypapák gyülekezeténél, a Fidesznél továbbra is katonás rend uralkodik, s ha kedvenc paranoiájuk, a sajtó megregulázásáról van szó, a legfontosabb alapjog megsértéstől sem riadnak vissza, a szocik pedig tovább totojáznak. A legnagyobb érdeklődés természetesen a kisgazdák párhuzamos tanácskozásait kísérte, hiszen a kenyér és cirkusz örök igazságának cirkusz részét ők biztosítják több mint egy évtizede nekünk (nem, mintha a másik két nagy párttól annyi kenyeret kaptunk volna, de ők talán még esélyesek erre). Kiderült, hogy Torgyán József az utolsó szalmaszálba is képes úgy belekapaszkodni, mintha az egy jó erős gerenda lenne, mely képes őt ideig-óráig a víz felszíne felett tartani. Bárhogyan is nézzük, a magyar közéletet tragikomédiává züllesztő pártvezér sikerével ért véget a ceglédi gyűlés, igaz, hogy ezért a sikerért mindent bevetett: fanatizált híveket, izomagyú biztonsági embereket, sőt egészen elképesztő dramaturgiai húzásokat, például G. Nagyné látványos visszafogadását. Mindenesetre félelmetes volt, amikor a nagypapakorú egyébként talán köztiszteletben álló emberek egymásnak estek elborult arccal, még félelmetesebb arra gondolni, hogy ezek a "politikusok" akarták/akarják visszaállítani a csendőrséget a mai fiatalság megrendszabályozása céljából. Ha a perverz vízió megvalósult volna, vélhetően Cegléden nagyot kardlapoztak volna a kakastollasok: Frankensteint saját teremtményei agyabugyálták volna el. Csalódást okoztak a reformerek is, jelesül Lányi Zsolt, amikor kijelentette: "A szentségit, elég a jogászkodásból". Vagyis: a szentségit, francba a joggal. A helyzet kaotikus, ami - bármilyen abszurd is a dolog - elsősorban a legnagyobb kormányzó pártnak kedvez, hiszen amíg a kisgazdaügy jelenti az első számú közbeszédet, kinek jut eszébe ismét Simicska Lajos, a hamisan értelmezett országimázs, a tender nélküli beruházások stb. A káoszt csakis a bíróság oszlathatja el, kérdés, hogy mikor, s az ítéletet bárki is kötelezőnek fogadja-e el magára nézve... Lakótelepünk kutyái, ha értik az emberi beszédet, bizonyára unják már az őket sétáltató gazdik hetek óta tartó alkalmi politológiai fejtegetéseit: ugyan kivel lép koalícióra a Fidesz, ha nyer jövőre? Talán már a derék négylábúak is tudják a választ, s ha lehetőségük lenne rá, odavetnék: ezen gondolkodnak a legkevésbé a fiúk, hiszen "integrációs politikájuk" újabb sikere a kisgazdaügy, s nem véletlen a MIÉP-nek (vagy inkább a MIÉP-szavazóknak) tett számtalan kicsi gesztus. Ha a gyümölcs beérik, 2002-re már a Csurka-párt sem lesz tényező a jobboldalon (igaz, annak a szélén), a Fidesz pedig megvalósítja azt, amit az MSZP gyakorlatilag indulása óta képvisel: magában egyesíti a baloldal minden árnyalatát az ortodox kommunistától egészen a szabadgondolkodókig. Hasonlót szeretne a jelenlegi legnagyobb kormánypárt is, hiszen akkor megszabadulhat a választási együttműködések, a koalíciós nyűglődések minden terhétől, a párton belüli egyeztetések pedig nem jelentenének különösebb gondot - hiszen az ifjú polgárok pártjában már évek óta nem volt példa visszafeleselésre, s ha igen, jól megnézhette magát az illető. Maradt azonban egy "vokspiaci" szelet, melyet egyaránt meg szeretne kaparintani az SZDSZ (naná, tőle lopták el), a Békejobb, és persze a Fidesz - Magyar Polgári Párt. Nem a klasszikus bizonytalanokról van szó, sokkal inkább az "igazi" polgárokról, akik a szót nem a mai terminológia szerint értelmezik, sokkal inkább annak klasszikus értelmében: polgár (citoyen) az, aki független a mindenkori hatalomtól, elutasítja az állami túlhatalmat, a helyi önkényt, közösséget, kultúrát támogat, s érzékeny saját és mások jogaira. Nos, egy zseniálisnak tűnő húzással ezt a szavazói csoportot szólították meg a hétvégén Szegeden Pokorni Zoltán elnökké választásával. A komolyabb konfliktusba még sose keveredett, kulturált, mindezek mellett művelt és határozott leköszönő oktatási miniszter sok bizonytalan számára jelenthet majd bizonyosságot. Igaz, ugyanezen a kongresszuson példátlan eset történt, melyet még az újdonsült elnök sármja sem képes ellensúlyozni: a Magyar Hírlap tudósítóját - a lappal szembeni ellenérzés jeleként - kitiltották a kongresszusról. Az ügy nem csak a szakmabeliek szemében felháborító, hanem minden demokrata számára - a legnagyobb konkurens, a Népszabadság címlapján vállalt szolidaritást a laptársával, felidézve a régi harcos időket, amikor rádiósok kirúgása miatt jelentek meg hasonló tartalmú szolidaritási nyilatkozatok. Ugyancsak nem szolgálja a citoyenek megszólítását Orbán miniszterelnöknek az egyebek közt maffiakapcsolatokkal gyanúsított Berlusconi melletti kiállása. Az MSZP választmánya csendes unalomban telt, mindezt jelzi, hogy egyes híradók nem is tudósítottak az eseményről. A két miniszterelnök-jelölt-jelölt kedélyesen elvolt a küldöttekkel, mindketten alkalmasak, derült ki. Mindezt nem is vonja senki kétségbe, hiszen tehetséges, mi több szimpatikus politikusokról van szó, azonban mindez vajmi kevés, ezt el is kell valahogy hitetni, sőt - az elhíresült Kósáné mondás nyomán - annak is kell látszani, mondjuk a politikai csodagyerek Orbánnal szemben. Az MSZP-nek sok más mellett az a legnagyobb kudarca, hogy az elmúlt tizenkét évben nem volt képes egy olyan figurát előtérbe emelni, aki nem a Németh-kormányban szocializálódott politikussá. Pedig az MSZP felelőssége óriási (nem mintha kedveltem volna kormányzásukat, s nem is fogom kedvelni, ha erre újból lehetőséget kapnak), hiszen ha tovább folytatják jelenlegi politizálásukat, akkor tényleg nem lesz alternatívája a jobboldali kormánynak. Márpedig szerény értelmezésem szerint a demokrácia alapja éppen ez lenne: két vagy több értelmes lehetőség közül választani. Korbely György   A bolsevizálódó Fidesz 2001. május 4. 22:31 A hatalomgyakorlás technikái, a belső leszámolás módszerei, az érvek és az indokok az elmúlt évszázadokban mit sem változtak. Engedtessék meg egy elsőre erősnek tűnő párhuzam: a Fidesz Magyar Polgári Párt Békés megyei területi választmányának szerda esti döntése, főként annak indoklása a harmincas évek Szovjetunióját idézi, benne a bolsevizálódás jeleit fedezni fel. És lekapom a polcról az antikommunista világirodalom egyik legelső és mindmáig talán legmaradandóbb darabját. Arthur Koestler 1940-ben kiadott regényében a szovjet rendszer belső leszámolásairól szólva arról beszél, hogy sötétség van délben. Mindezt nem Dancs László védelmében írom.  Ne a kizárás tényével tőrődjünk, mert az megfelelő indoklás mellett végső, de hatékony eszköz minden pártnak vagy szervezetnek, hogy megszabaduljon mindazoktól, akik nem odavalók. A Babák Mihály megyei alelnök jegyezte sajtónyilatkozat tartalmilag új, nehezen bizonyítható vádpontokkal okolja meg a kétségkívül súlyos lépést. A közleményben - konkrét tények felsorolása nélkül - azt olvasni, hogy a gyulai polgármester a Fidesz-MPP alapszabályát, programját, a párt érdekeit és jó hírét figyelmen kívül hagyva politizált. Azt ugyan nem kötik senki orrára, mindezt mivel követte el, ám a következő mondatok ennél is érdekfeszítőbbek. A sajtókommüniké ugyanis úgy folytatódik, hogy a területi választmány ahogy eddig, úgy a jövőben is elhatárolódik minden olyan közéleti szereplőtől, akik nem tudnak megfelelni a velük szemben támasztott elvárásoknak, vagy Békés megye jó hírét és hosszú távú sikerességét veszélyeztetik.  Ebből számos kérdés következik. Milyen elvárásoknak és miben nem tudott megfelelni Dancs? Emellett a gyulai városvezető mikor és mivel veszélyeztette Békés megye jó hírét, valamint mikor és mivel próbálta a térség hosszú távú sikereit alásni? Minden szónak jelentősége van. Tehát Dancs nem rövid vagy középtávon, hanem kifejezetten hosszú távon tett volna keresztbe a Körös-völgy fejlődésének. Ehhez bizony külön tehetség kellene, ha valóban lett volna ilyen szándéka a polgármesternek, arról nem is szólva, hogy ugyan mivel keltette a megye rossz hírét. A demokrácia háttérbe szorulásakor bevett technika, hogy az ítélet meghozalatakor merőben új érveket hoznak fel a vádlottal szemben. Ez ügyben szeretnék segíteni a Fidesz területi válaszmányának. Ugyanis ismerem Dancsot, és a következő mondandóm van még róla. A háború előtt beszervezte őt a Horthy-féle titkosrendőrség, majd az ÁVH kötelékébe állt. Eztán nem sokkal Rajkkal együtt egy Paks melletti csőszkunyhóba találkozott az elhajlónak számító Josif Broz Tito megbízottjával, majd amerikai kém volt, később Nagy Imre csatlósa lett. Emellett már nem szereti a magyar focit és még mindig sokat cigarettázik. Dancs László sorsa - félretéve a viccelődést - hasonlít a sztálini terror kommunista áldozataiéra. Ők is a Párt nevével ajkukon haltak meg. S mint tudjuk, a történtek ellenére a gyulai polgármester is szereti a Fideszt. Bod Tamás   Könnyű és finom bojkott 2001. április 22. 21:18 Nagy bajban vagyunk a globalizációval (népieschen globalizmussal): alapvetően elfogadjuk ugyan a játékszabályokat, élvezzük is annak áldásait, mégis de jól esik mostanában a tejespulton a nem-Danone termékek közt kotorászni. Szégyenlősen hallgattunk a magyar cukoriparban, a tejipar bennünket érintő területén (emlékszünk még a mezőhegyesi, sarkadi cukorgyárak, vagy a gyopárhalmi tejüzem bezárására?) hasonló módszer szerint lezajlott folyamatokra, szörnyűlködtünk a globalizációellenes (ám globálisan szervezett) anarchista akciók képsorain, most azonban környezetem - mármint a napi híreket úgy-ahogy követő része - öntudatosan fintorog egy-egy Danone-embléma láttán: fujj, egy szemét multi, büntessük meg, amiért el akarja venni tőlünk még kedvenc pilótakekszünket, Balaton szeletünket, Tere-ferénket is. Most szinte minden tökéletesen egybevág egy "jóízű" bojkotthoz: a politikai szereplőket, kormányt és ellenzéket végre valami nem osztja meg, hiszen egyik nap a Fidelitas, később a Fiatal Baloldal szervez demonstrációt a győri gyár előtt; EU-kompatibilis is a dolog, hiszen Franciaországban hasonló, csak lényegesen jelentősebb nagyságrendű karcsúsítási manőverek kavarnak vihart; no meg itt van a globalizáció áldása, az internet: amíg a meanstream média hallgatott, két győri (vagy ki tudja, hová valósi) fickó e-mailen szervezte a bojkottot, mely órák alatt tömegméretűvé vált: hozzám rövid idő alatt a lehető legképtelenebb címekről érkezett a elektronikus felhívás a Hegyalja Fesztivál szervezőbizottságától kezdve az evangélikusok levelezőlistájáig. Nehéz lenne a még csak elején tartó ügyből messzemenő következtetéseket levonni, az azonban nem valószínű, hogy a magyar és az európai lakosság a jövőben ilyen tömegméretű, bár passzív módon tiltakozna mondjuk a mega-bevásárlóközpontok, az újabb cégfúziók vagy éppen a globális környezetpusztítás ellen, az azonban bizonyos: nem szabad minden multimaszlagot bevenni, egy káros jelenséget kevés azzal elintézni, hogy "ez a globalizáció törvényszerűsége",  mert ez nem feltétlenül igaz. Különösen, ha arra gondolunk, hogy egy-egy világméretű hipercég már nem csak embereket, de nemzeteket is képes zsebrevágni, sőt vannak élő példák, hogy megfelelő kontroll híján bizony képes elszaladni a ló bizonyos óriásokkal, lásd az információs társadalmat már-már uraló Microsoftot. Különben is: el a kezekkel a pilótakeksztől! Mióta ismerem a betűket, több mint három évtizede különösen magaménak érzem (sőt egy ideig beleéltem magam, hogy csakis nekem készítik) a győri csemegét, hiszen ha a tetejére egymásba rajzolt betűket (Gy. K., azaz győri keksz) én azóta is így olvasom: K. Gy. Április tömeggyilkosa Lévén, hogy vasárnapra esett az április elseje, így mindenütt elmaradtak a munkahelyi viccelődések. Vagy legalábbis mára halasztódtak. Bár kérdés, április 2-án mennyire humoros és helyén való április elsejét játszani. Házunk udvarában tegnap délután azzal ugratták egymást a gyerekek, hogy minduntalan arra figyelmeztették a másikat: kikötődött a cipőfűzője. Ami vagy azért nem volt igaz, mert ez nem történt meg vagy azért, mert nem fűzös cipővel ez igen nehezen történik meg. Egy orvosházaspár ötödikes kisfia azzal dicsekedett, hogy ő bizony megtréfálta szüleit azzal, hogy vérzik az orra, miközben ez eléggé távol állt a valóságtól. Ám ezek az aprónak sem igazán nevezhető csínytevések eltörpülnek amellett, hogy valakinek – tőlünk kicsit délebbre – már nem volt egészen vicces nap 2001. április elseje. Szloboban Milosevicsre gondolok, aki a tréfás nap hajnalán végül beadta a derekát, és önként, vérontást elkerülve eleget tett a hatóságok felszólításának, így őrizetbe vették. Már az sem igazán meglepő, hogy az utóbbi fél évszázad legnagyobb európai háborús bűnösével szemben egyelőre csak éppen a háborús bűnök nem kerültek terítékre vád gyanánt. Holott az egykori Jugoszlávia felbomlott és részben romokban hever. Millióknak kellett elhagyni lakhelyüket és tízezrek haltak meg az esztelen nacionalizmus miatt, amelyben a Szerb Szocialista Párt és vezetője gyilkos példát mutatott.  B. T.   Segítség másként Az elmúlt hetekben, amikor az egész ország Szabolcs megyére - egészen pontosan a beregi térségre - figyelt, természetes volt, hogy a segítség áradata megindul az árvízsújtotta területre. Megyénkből is számos árvízvédelemben és katasztrófaelhárításban jártas szakmunkás utazott el Beregbe. Köztük volt egy ismerősöm is, aki némi céges pénzt is vitt magával, a munkával kapcsolatos kiadások fedezésére. Nos, a tornacsarnokban elszállásolt mentőalakulatok között ismerősömnek már első napon "elkeveredett" több mint tízezer forintot érő órája, miközben ő tusolni volt (mondhatnánk, ő baja, minek tusol, amikor úgyis annyi ott a víz). Ismerősömnek viszont nemcsak az óra miatt nincs kedve viccelődni, hanem azért sem, mert néhány nappal később a céges pénzből is lába kelt majd' százezer forintnak. Ismerősöm azóta erős fenntartásokkal él a "segítségnyújtás" szó hallattán H. J. Vastagh díszpolgársága: cél vagy eszköz? A helyi közélet és a helyi sajtó közmegegyezése, hogy ha a zárt ajtók mögül ki is szivárog, idő előtt nem jelenik meg a különböző rendű és rangú kitüntetettek névsora, még akkor sem, ha az adott közösségben mindenki kívülről fújja a névsort, illetve a díjazottak megválasztásának körülményeit (mely általában valamilyen alku szüleménye: ha a te embered ezt kap, az enyém azt kapjon - a "mi" embereinkkel pedig kutya sem törődik, mondja erre az adófizető). Ez a közmegegyezés borult fel a héten Orosházán: az MSZP jóval a döntéshozatal előtt bejelentette, hogy - ha hinni lehet a helyi szóbeszédnek, márpedig az ritkán csapja be az embert - gyakorlatilag 2002-es favoritjának, dr. Vastagh Pálnak szánja az idei díszpolgári címet, melyet az áprilisi városalapítási ünnepen adnának át neki. Vastagh Pál érdemei elévülhetetlenek, sokan jó szívvel gondolnak vissza rá, nem egy olyan emberrel beszéltem, aki szimpátiáját egy politológiai akrobatamutatvánnyal fejezte ki: listán a Fideszre, egyéniben pedig Vastaghra szavazott. Sokan azonban nem így tettek, így hát a Horn-Kuncze kormány stabil emberétől is megvonta a bizalmat korábbi választókörzete - éppen azért, mert a főnökeivel volt elégedetlen az istenadta nép. Orosházán egyre többen felvetik: miért haragszik a városvezetés Orbánra, Kövérre és a többi fideszesre, hiszen Orosházán gyakorlatilag hasonló módszerekkel folyik a "kormányzás": lendületesség, dinamizmus, erős gyeplőn tartott közmédia, a sikerek (melyekből egyébként nincs hiány) hangsúlyozása. Sőt, helyben még könnyebb dolga van a nagyobbik városvezető pártnak, az MSZP-nek, mert koalíciós partnere nem tör annyi borsot az orra alá, mint Orbánnak Torgyán.  A módszer egyébként hatékonynak látszik, melyet egyaránt bizonyít, hogy a Fidesz népszerűsége, kedvező megítélése növekszik, mint ahogy Orosházán is elismerik a városvezetés munkáját. Nagyon jellemző példa: a költségvetési vitát megelőzően néhány hete Szilasi H. Tibor tanácsnok - gyakorlatilag a város második legbefolyásosabb közéleti személyisége - radikális hangvételű támadást intézett Varga István képviselő ellen vélt vagy valós mulasztásai miatt, addig Fetser János polgármester az eldurvult vitában mindvégig az integratív személyiség szerepét töltötte be (lásd még: rossz Kövér, jó Orbán). De hogy illeszkedik mindehhez Vastagh jelölése? Az orosházi MSZP ezzel a lépéssel, illetve annak beharangozásával ismét csak a jól bevált, a fideszesektől ellesett trükköt alkalmazza, talán példát mutatva saját, Köztársaság téri központjának is. Ugyanis a nevében, illetve bizonyos szólamaiban és cselekedeteiben konzervatív, valójában modern médiapártként viselkedő Fidesz módszere a fociból kölcsönzött egész pályás letámadás (mellesleg az orosházi vezetés is szereti a focit, sőt gründölt is a városnak egy ígéretesnek tűnő csapatot), melynek lényege: azé a játék, akié a kezdeményezés. A helyi ellenzék nagy feladványt kapott, követő magatartásra kényszerül ugyanis Vastagh-ügyben. Esetünkben tehát nincs is igazán jelentősége, hogy Vastagh díszpolgár lesz-e vagy sem. (Egyébként vélhetően az lesz, kivéve, ha a városvezetés visszakozik, illetve ha a háromtagú szabad demokrata frakció megmakacsolja magát, az elmúlt hét évben azonban erre nem volt példa Orosházán). A lényeg az a most levezetett logika szerint, hogy beszéljenek róla minél többen, minél több alkalommal. A kezdeményezők számára a dolog akkor is jól sülhet el, ha a helyben ellenzéki koalíciós pártok tegyük fel túl idegesen reagálnak, hiszen a pocskondiázásból is sikeresen  jönne ki az emberileg szimpatikus, a botrányos ügyekben nem részt vevő, eredetileg jogtudós - igaz, pártvonalon is futott - Vastagh Pál. Sőt ellenérvnek nem rossz példa Kövér László pápai elismerése. A díszpolgárság visszafelé is elsülhet, hiszen annak direkt politikai időzítése mindenki számára nyilvánvaló, s a közösség - különösen, ha az politikai ügyekben megosztott - nem feltétlenül nézi jó szemmel, ha a megtisztelő cím tekintélyét politikai manővereknek rendelik alá. Félreértés ne essék: Vastagh tényleg méltó rá, hogy orosházi díszpolgár legyen, e sorok írója szerint azonban ez lehetne inkább egy politikusi pálya megkoronázása, mint egyik eszköze. Egy, a korszellem által diktált másik szabály azonban így hangzik: a cél szentesíti az eszközt. Korbely György Egy hetvenéves garázda ürügyén Hogy egy merőben kommunista, mégis a helyzethez nagyon is illő frazeológiával éljünk, nem mondhatunk mást, mint hogy Torgyán József "elszakadt a néptől." Ezt - mindenen túl - a mögöttünk levő hét vége debreceni eseményei mutatják. Egy pártrendezvényre - tehát nem kormány- vagy állami eseményre - villogó rendőrautók elővezetésével érkezett, ahol a rendvédelmi hatóság egyébként is példátlan erődemonstrációval rukkolt elő. Majd Torgyán a helyszínen értetlenkedett, hogy vajon kik lehetnek azok az emberek, akik megérkeztekor, legyünk finomak: nemtetszésüknek adtak hangot. A rendezvényre, ahol természetesen T. J. volt a szónok, élő halandó nem, csak az juthatott be, akinek meghívója volt. A rendőrkordon ellenére egy hetvenen felüli idős ember tojást dobott abban az irányba, ahol Torgyán Józsefet és feleségét szállító autó elsuhant. A bácsit előállították, és ellene garázdaság vétség alapos gyanúja miatt eljárást indítottak. A fejlett nyugati világban a tágabban értelmezett véleménynyilvánítás szabadságába hosszú ideje belefér a tojás- és a paradicsom-, valamint a krémtortadobálás. Ezzel a magánember vagy valamilyen csoport nevében ténykedő aktivista egyértelműen kifejezi álláspontját a politikusról vagy más közéleti személyről. Nevetségessé teszi, de nem alázza meg, sőt fájdalmat vagy érezhető hátrányt sem okoz neki. Ez az a kategória, amelyről a honi politikusok még keveset sejtenek. Az az, hogy a közéletben szereplőknek többet kell elviselniük. Nem csak a fényből és a dicséretből jut nekik, hanem a kritikából is. Egy hajdú-bihari parasztember csak a legvégső esetben áll szembe a felfegyverkezett rendőrökkel, kezében tojással. Az pedig ennél is ritkább eset, hogy ezt el is hajítja. Sokkal tanulságosabb volna elemezni azt a lélekállapotot, amely idáig elvezet. És amelynek következménye, hogy a rendőrségen előállítják az idős embert, egyúttal garázdaság miatt eljárást indítanak ellene. Ha volna civil kurázsi ebben az országban, akkor a legjobb ügyvédeknek kellene most sorra jelentkezniük, hogy bérmentve ellátják a bácsi jogi képviseletét. Végül eldöntendő kérdés: ha az autó felé tojást dobáló hetvenen felüli ember garázda, akkor villogó rendőrautók mögött megérkező pártelnök vajon mi? Tízéves ténykedése mindenesetre sajátos fejezet a legújabbkori magyar történelemben. Ezt egy debreceni nyugdíjas tojással díjazta.  Bod Tamás Üzenet a Bem rakpartról és Párizsból A magyar kormány az elmúlt néhány napban két nagyon komoly üzenetet kapott, ami aligha könnyíti meg a legnagyobb kormányzó párt és Orbán Viktor miniszterelnök helyzetét. Az egyik üzenet a Bem rakpartról, a (még?) koalíciós partner kisgazdapárt székházából érkezett, a másik pedig Párizsból. Az első üzenet a koalíció jövőjét befolyásolhatja negatívan, a második pedig hazánk EU-csatlakozását - ugyancsak negatívan. Azt, hogy Torgyán József a személyét ért támadás-sorozat ellenére "magára talált", jól jelzi az, hogy az "örökös" kisgazda pártelnök ismét támadásba lendült. A megbízott agrárminisztert, Boros Imrét lejárató kampány, amelyben Boros kommunista rendszerbeli múltját tárja a nyilvánosság elé az ugyanabban a rendszerben állítólag sztárügyvéd Torgyán, jelzi: a kisgazda pártelnök hamarosan újabb szakítópróba elé állítja a koalíciót. A politikai kultúra hallatlanul alacsony szintjére süllyedt kisgazdavezér - kérdés, hogy saját híveit elszámoltatja-e '90 előtt viselt dolgaikról; tudjuk: lenne miről - vélhetően ismét az 1992-es forgatókönyvet veszi elő, s lehet, hogy újra sikerrel jár. Ez komolyan megnehezítheti a kormányfő dolgát, akinek választania kell: kitart-e a várhatóan népszerűség-csökkentő Torgyán mellett, vagy felvállalja a kisebbségi kormányzást. Az eddig sikeres magyar külpolitika számára kétségkívül komoly csapást jelent a zámolyi romák ügye is. Bárhogyan vélekedjenek is a külügyi tárcánál, az a tény, hogy néhány roma (mindegy, három vagy nyolc) menedékjogot kapott Franciaországban, azt jelzi: az EU egyik vezető állama szerint hazánkban nem javult a kisebbségek helyzete. Sot, a menedékjog megadása lényegében a (cigány) kisebbség üldözöttségét ismeri el. Ez az üzenet aligha javítja hazánk EU-csatlakozásának esélyét - és ezért legkevésbé a zámolyi romák tehetők felelőssé. Ezzel persze nem állítom azt, hogy a kormány igen. Az viszont biztos, hogy elsősorban a kormány felelőssége az, hogy ez a negatív kép megváltozzon. Ehhez persze egy belső bajoktól nem gyötört kormányra lenne szükség? Haász János Euro City Délután nem szabad elindulni a megyénkből Budapestre. Vonattal legalábbis semmiképp. A Romániából érkező nemzetközi gyorsvonatok ugyanis - ahogyan az télen megszokott - 60-180 perceket késnek. Márpedig délután szinte csak nemzetközi gyorsvonatok vannak: a Bega, a Traianus (ami hivatalosan eurocity, így 360 forintos IC-pótjegyet kell rá váltani), a Pannónia. Pontosabban nincsenek, csak órákkal a menetidő után. Illetve vannak a személyvonatok, amelyekkel röpke négy óra alatt lehet eljutni a fővárosba, feltéve persze, hogy az ember Csabáról és nem Orosházáról vagy Kötegyánból indul. Ráadásul, ha az ember nem személyvonattal - ahhoz ugyanis nincs csatlakozás -, hanem mégis az eurocityvel (hol van itt Európa?) akar menni, akkor ne reménykedjen abban, hogy pótjegy nélkül megteheti. Habár a menetrendben a MÁV ígéri azt, hogy a vonat 15.55-kor indul és nem 18.25-kor, mivel a vonat nem a honi vasúttársaság hibájából késik, így fizetni kell. A minap az emiatt méltatlankodó diákok a pótjegyhez viszont jó tanácsot is kaptak. Szó szerint idézem: "ha nem tetszik, menjetek gyalog". H. J. A Fidesz kontra Dancs ügy margójára Nincs szerencséjük a gyulaiaknak városuk vezetőivel. Az 1994-ben megválasztott önkormányzati vezetés „ügyei" még az 1998-as választásokat is túlélték, mára pedig úgy tűnik, hogy az 1998 őszén hatalomra került új városvezetés sem „ússza meg" emlékezetes viharok nélkül a négy évet. Ezúttal Dancs László fideszes polgármesterrel saját pártja - a pártszervezet szerint persze a polgármester a párttal - fordult szembe, ami azért különös. A Fidesz szerint az a baj, hogy Dancs nem pártpolitikát folytat - és szembefordul választói akaratával -, a polgármester szerint viszont a pártok fölötti együttműködést szolgálja a város érdekeit igazán. Aki figyelte a gyulai történéseket, láthatta: Dancs László valóban nem pártokban gondolkodva politizált (aligha felmérhető, ezzel szembefordult-e a választók akaratával), míg a Fidesz most markánsan hitet tett a pártalapú politizálás mellett. Ez érthető is: a párt a választások közeledtével vélhetően minél több stratégiai fontosságú helyen szeretné megvetni a lábát. Az, hogy a fürdő élére nem a Fidesz által támogatott jelölt került, a történet kulcsfontosságú epizódja. Hiszen a Széchenyi-programból a Gyulai Várfürdő százmilliókra számíthat - s bizony, nem lett volna mindegy, hogy ezt a pénzt a Fidesz (a Fidesz által támogatott igazgató) „hozta volna", vagy egy olyan fürdővezető, aki a párt akarata ellenére került tisztébe, ne feledjük: egy egymilliárdos cég élére. Attól remélhetőleg nem kell tartani, hogy emiatt Gyula elesik a széchenyis százmillióktól (ha igen, akkor nagyon kilóg a lóláb), már csak azért sem, mert megyénkben ez a legnagyobb, (ma még) fideszes polgármester által vezetett város. Az ügyből senki nem kerülhet ki győztesen: a Fidesz ázsiójának semmiképpen nem tesz jót a história (ne feledjük, jövő tavasszal választás), ahogyan Dancs László civil életbe visszatérését is megnehezítheti. A legnagyobb vesztes persze (megszokhattuk?) ismét a város lesz, amelynek újfent rossz hírét keltik választott vezetői Haász János Békejobb - de kinek? Az egyik kereskedelmi csatorna közéleti-politikai magazinműsora a napokban (vasárnap éjjel, ha jól emlékszem) hírt adott arról, hogy két országgyűlési képviselő kezdeményezi: június 30-a ez évtől legyen nemzeti ünnep. A nap, amikor tíz éve az utolsó szovjet (orosz?) katona elhagyta Magyarországot, a Magyar Függetlenség Napja lehetne az előterjesztő MDF-es Gémesi György és a kisgazda dr. Orosházi György szerint. Orosházi doktor ehhez hozzátette: az ünnep a barátság és nem az ellenségeskedés jegyében zajlana. Ezért a magyar kultúra értékeit - remélhetőleg verbunkosokat, tárogatózenét és kuruc nótákat - bemutatni hivatott rendezvényre meghívnának orosz, török, osztrák és - a tatárok "jogutódjaként" - mongol állami vezetőket is. Megfontolandó az ötlet. Hiszen tudjuk József Attilától: "elegendő harc, hogy a multat be kell vallani". Hát akkor mi ne harcoljunk tovább - nyújtsunk békejobbot mindenkinek, aki ezer év alatt legyőzött, kifosztott és elnyomott minket. Persze ebben az esetben a listát bővíteni kellene és illene. Így mindenképpen fel kellene rá venni a besenyőket (vagy a tatárokhoz hasonlóan "jogutódjaikat"), a honfoglalás során népünket Eurázsián végigűző valamennyi népet, népcsoportot, a '48/49-ben ellenünk hadba lépő szomszéd népeket, a két világháborúból valamennyi ellenségünket. Különösen fontos megemlíteni az Egyesült Államokat, amelynek még a negyvenes években üzentünk hadat, s amely most ideiglenesen néhány békés katonát állomásoztat a független Taszáron. Ők egyébként annyira békések, hogy az egyik kaposvári night clubot sem szétverték, csak hadgyakorlatoztak, hogy a legváratlanabb helyzetben támadó ellenséget is ártalmatlanná tudják tenni. És persze, ha már akkora nagy lesz a megbékélés, akkor az ünnepre feltétlenül meg kell hívni a magyar állam képviselőit is. Azt, hogy ők Koppányt vagy Istvánt, a kiskirályokat vagy Károly Róbertet, Dózsát vagy Werbőczyt, Széchenyit vagy Kossuthot, Horthyt vagy Kun Bélát, a népieket vagy az urbánusokat képviseljék-e, nem tudom. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy erre a megbékélésre lenne a legnagyobb szükség. A kérdés csak az: tudja-e a (béke)jobb, mit akar a (béke)bal Haász János EU-álom: ébresztő Az Európai Uniós csatlakozástól sokan a megváltást várják, már persze idézőjelben, szóval egy mindenre jó gyógyírt bajainkra, egyfajta politikai-gazdasági Béres cseppet. A politikusok számára persze valóban fontos lenne a mihamarabbi EU-csatlakozás, nem múló történelmi érdem, bárki legyen is éppen akkor a kormányfő; függetlenül attól, hogy mennyit tett az ügy sikeréért. A "megváltás" azonban itt lényegében véget is érhet: az EU ugyanis nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra jólét lesz kis hazánkban (legutóbb 1989-ben álmodtuk ezt a demokráciáról). Jelzi ezt az is, hogy hazánk ma még csak az átlagos EU-vásárlóerőképesség negyven százalékát; a legfejlettebb budapesti-észak dunántúli régiók is csak kétharmadát produkálják, ennél a cseh és a szlovén mutató nagyságrendekkel jobb. De sokkal nagyobb gond, hogy a bő két évtizede csatlakozott portugál, spanyol és a szintén "ifjú" EU-tag görög mutatók sem sokkal jobbak - holott azokban az országokban évtizedek óta folyik a céltudatos "vidékfejlesztés". És ami még aggasztóbb: egy brüsszeli tanulmány szerint a mai EU-államok szintjét (töretlen fejlődés esetén) 20-25 év múlva érhetjük el. Hát, ennyit az EU-álomról? H. J.