Jó gazda, rossz gazda
Békés megye számos településén évről évre visszatérő gond az, hogy az önkormányzati intézmények képtelen kijönni abból a pénzügyi keretből, amelyet az önkormányzat nekik szán. Az elfogadott költségvetésből néha csak szeptember végéig, jobb esetben november közepéig futja. Ezt követik a pótköltségvetések, az intézményvezetők lobbizásai. Aztán vagy lesz pénz, vagy nem - általában lesz... Nemrégiben az egyik budapesti kerület polgármesterével beszélgettem, s elmondta: az intézményeik dologi kiadására szánt összeget évente növelik, de az infláció mértékét el nem érő mennyiségben. És ez meddig elég? - kérdeztem. Természetesen év végéig - válaszolt a polgármester, kicsit furcsa tekintettel. Önálló intézményeink vannak, amelyeknek a vezetői azért vezetők, azért kapják a vezetői pótlékot, hogy ezt a problémát megoldják. És ha mégis kifogynának a pénzből, azt a következő évben levonjuk a nekik szánt összegből - tette hozzá. Talán nem mellékes, de tény: a nem túl gazdag kerületben nem is fordult elő soha, hogy egy intézmény egynél több alkalommal került volna anyagi zavarba év közben. Ahogy mondani szokás: így is lehet...
H. J.

A Magyar Kultúra Napja Orosházán
Szilasi szerint az internet veszélyezteti a kultúrát
Két civil szervezet és egy művész tevékenységét ismerték el a Magyar Kultúra Napján hétfőn délután az orosházi önkormányzat hivatalos ünnepségén. Ugyancsak itt jelentették be, hogy a város két értékes műalkotással gyarapodott. A rendezvényen arról is megemlékeztek, hogy 125 esztendeje alapították az első helyi nyomdát, mely nem sokkal később kiadta az akkor még községi rangot viselő település első újságját.
A Városi Képtárban megrendezett ünnepségen Szilasi H. Tibor kulturális és oktatási ügyekért felelős tanácsnok mondott ünnepi beszédet, akinek megítélése szerint a globalizáció korában különös figyelemmel kell óvnunk kultúránkat. Napjainkban ugyanis a közemberek hétköznapjait a szappanoperák, akciófilmek és más "kultúrmocsok" tölti ki. A tanácsnok véleménye szerint az internet is számos veszélyt rejt, különösen a fiatalokra nézve. 
- Meg tudjuk-e még tenni, hogy este kikapcsoljuk a tévét és helyette szépirodalmat olvasunk? - tette fel a kérdést az egyébként pedagógus Szilasi, aki szerint a társadalom és az oktatás egyik nagy feladata, hogy az Unióhoz közeledve a nemzetközi munkaerőpiacra ne segédmunkásokat képezzünk.
Az ünnepségen jelentették be, hogy az oktatási miniszter Budapesten kitüntetéssel ismerte el Csizmadia Istvánné, a József Attila Általános Iskola igazgatóhelyettesének munkásságát. Orosháza kulturális értékeinek gyarapításáért elismerést kapott a Kulturális Kapcsolatok Egyesülete, melynek nevében Gonda Géza elnök, a Petőfi Művelődési Központ Díszítőművészeti Köre nevében pedig Sonkolyos Károlyné szakkörvezető vette át a kitüntetést. Verasztó Antal író, helytörténeti kutató munkásságát ugyancsak ezzel kitüntetéssel ismerték el.
Két értékes műalkotással is gazdagodott a város, melyeket ugyancsak a városi ünnepségen adtak át hivatalosan. A pusztaföldvári származású Kiss Nagy András Április című szobrát a művész özvegye adta át, míg az orosházi származású Pap Gyula Vietnami asszony című festményét az eddigi tulajdonos, a Szegedi Művészetért, Oktatásért Alapítvány nevében dr. Varsányi András adta át Fetser János polgármesternek.
A helyi nyomdászat 125 esztendejéről dr. Szabó Ferenc történész tartott előadást, felidézve az 1875-76-os indulást, majd az azt követő rendkívül gazdag időszakot. Az ünnepség záró részében öt nyugalmazott nyomdász - Soós Józsefné, Darvasi Sándor, Tóth Béla, Tóth Kálmán és Kulcsár István - munkásságát ismerték el.
*

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter Rómeója és Júliája
Persze a világ is csak interpretáció kérdése - összegezhető a minden értelemben kétszemélyessé szőkített dráma egyik legújabb feldolgozása után. Shakespeare remekét már címében jelezve is átformálta az érett színésszé nőtt Nagy-Kálózy Eszter és a minden bohóckodása ellenére a "Nagyok" között magának helyet szorító Rudolf Péter. Persze ki tudja, hogy ebben a túlontúl formátlan korban, mit is jelent, jelenthet-e valamit ez a "Nagyok" közé.
És Romeo és Júlia címmel kedd este a Gyulai Várszínház kamaratermében - az összes szerepet játszva - mutatta be a két űővész a világirodalom legismertebb szerelmi drámáját. Könnyő helyzetben vannak a nézők, akik látták a megvalósulást. Két színész alakította a szerelmeseket, Lőrinc barátot, a Dajkát, Thibaldot, Mercurtiot, Benvoliot, Capuletet, feleségét és mindenkit. Akár egy videoklippen, úgy folytak egybe a jelenetek és színek. Egy szempillantás, és a történet szála már előbbre tartott, amit legtöbbször egy határozott fejmozdulat, a testtartás váltása vagy a kapucni fel- és lerántása jelzett. Volt úgy, hogy bár ketten voltak, mégis hárman voltak a színen. Egy szemüveg vagy urambocsá egy bugyogó személyesített meg, nagyon is valóságosan egy harmadik szereplőt. Mindez szerep- és stílusbravúr volt, valamint jelentékeny szövegrombolás.
Ugyanis ne legyen kétség, aki csak ezt az előadást látta, anélkül, hogy olvasta volna a Shakespeare-szöveget, az nem sokat sejthetett meg az eredeti mőből. De az alkotók - s itt a rendező és minden szereplő egyszerre és együtt Nagy-Kálózy és Rudolf volt - úgy gondolhatták, a világirodalomnak a két veronai szerelemeséé az egyik legismertebb története. Aligha van közismertebb, olvasottabb és feldolgozottabb dráma, mint  a Nagy-Britanniában írt itáliaié. E közkeletűség miatt kevés színpadi mővet terhel megannyi közhely, mint Romeóét és Júliáét.
Ha a közhelyektől elvonatkoztatunk is, saját emlékezetünkben megannyi megközelítés sorjáz. Latinovitsé és Ruttkaié, amely az elmúlt évtizedek miatt, és két valóban hősszerelmes miatt, klasszikussá nemesedett. De ki ne emlékezne Zeffirelli nagyon is idealizáló, mégis roppant kidolgozott és hiteles filmjére, akinek nagy érdeme, hogy a Shakespeare-i szöveghez méltó zenét komponáltatott. Néhány éve egy huszadik század végi drogos változat futott a mozikban, ami szokatlansága miatt volt meglepő, néhány néger szereplője pedig miatt kissé bizarr, de összességében felejthető. A Hollywoodban készült, de csak félig hollywoodira sikeredett Szerelmes Shakespeare-ről már ne is beszéljünk. 
A Gyulai Várszínház vezetőihez vagy nagyon közel áll ez a dráma vagy a kínálati és keresleti lehetőségek szűkössége miatt rövid időn belül újból ez a darab akadt a horgukra. Legutóbb tavaly augusztusban játszották Gyulán, a középkori falak között Betrice Bleont több mint rendhagyó rendezése mellett a Romeo és Júliát. A lapunk által akkor "kiábrándítóan mai mőként" jellemzett előadás minden eddigi megközelítési móddal szakított. Romeo meglehetősen nőisre, Júlia butuskára, Mercutio pedig a mai diszkóknak csúfolt zeneellenes műintézményekben flangáló bunkóra és latorra sikeredett. Ez az előadás főként a sznob, a kora visszásságai elől menekülő, a valóságot félvakul és az igazságot kimondani nem merő, s olykor nagybetűsnek írt nézőnek üzent hadat. Feltehetően azért, hogy ébredjen fel ebben az új, barbár és kegyetlen világban. Befogadás-esztétikailag azonban ott bukott meg félig-meddig a kísérlet, hogy az előadásból és annak értelmezési csavarából a legtöbben nem értettek egy árva kukkot sem. Miközben minden előadás - tisztelet és botránkozás a kevés kivételnek - mégiscsak a nézőnek készül.
Nagy-Kálózy Eszter - aki elbűvölően tiszta és egyszerű - és Rudolf Péter - akiről tudjuk, hogy showmősorokban is jó, de ez színpadi erényeiből nem von le semmit - ugyancsak nagyon mai darabot adott elő, mégis egész másképp, mint a Beatrice Bleont rendezte. Nem is gyorsított felvételt láttunk, hanem snittekkel és vágásokkal már-már öncélúan felszabadalt videoklippet, amelynek nyersanyaga egy angol klasszikus drámaíró szövege volt. Leegyszerűsödött és dinamizálódott képi világunkhoz így közel hozták a középkori Veronát. Nem mellesleg a szükségből erényt kovácsoltak. Olcsón előadható darabot "állítottak elő" ezzel az új techikával. Ami persze jócskán lerövidítette a művet, s ezt a színészi teljesítőképesség határai is indokoltak. A kereken egy óra és húsz percnyi játékidő, egyetlen századmásodpercnyi szünetet sem adott színésznek és nézőnek. Egyik villanásról a másikra alakultak át a színészek, a szerepek, a színek és a jelenetek.
Még nem tudni, hogy egykoron újszerűsége vagy eredetisége miatt emlegetjük-e ezt az elődadást. Mindenesetre történt valami: kedd este két Színész járt Békés megyében. A ritkasága miatti egyedisége okán örüljünk ennek ténynek.
Bod Tamás

A Megváltó korábban érkezett
A Megváltó korábban érkezett. Egészen biztosan korábban érkezett és rossz helyre - mondta magában újra és újra Ariel, miközben berohant a házba. Kifújta magát, s csak akkor gondolt bele: ha korábban érkezett, akkor a dolgok logikájából következően csak rossz helyre érkezhetett, hiszen sehová nem kellett érkeznie. Oda sem, ahová egyébként - egy másik, Ariel jelenlegi elképzelései szerint jóval későbbi időpontban - érkeznie kellett. Ariel - aki alig fél éve volt Ariel - Estherre gondolt, a lányra, akit a piacon ismert meg tavasszal. Mostanában egyébként szinte mindig Estherre gondolt, aki viszont - ellentétben a Megváltóval - a legjobbkor volt a legjobb helyen.
Azon a tavaszon Jeruzsálemben a szokásosnál is melegebb volt az idő. Esther - akiről Ariel, aki akkor még nem is volt Ariel - egy vékony ruhában állt néhány satnya gyümölcskupac mellett. Ariel, aki akkor még Attila volt, a mai napig sem tud visszaemlékezni arra, mit is csinált akkor, azon a délutánon. Amire emlékszik, az már az este, amikor már kéz a kézben sétáltak a történelmi város utcáin. Akkor béke volt, a dolog így volt természetesen és így volt tökéletes (dramaturgiai szempontból is - tette hozzá magában). Attila nagyon hamar belebolondult Estherbe, s mivel a háborúba edzett kemény lány is jól érezte magát a mindig mosolygós férfival, hamar összeköltöztek. Esther neológ zsidó családból származott, így szülei nem ellenezték a kapcsolatot, ám a házasság előtt Attilának fel kellett vennie a zsidó hitet.
Most, ahogyan a falnak dőlve cigizett, Attila-Ariel az egész hercehurcából csak a körülmetélést és a műtétet követő fájdalmat tudta felidézni. Akkor már tudott valamennyit héberül, bár a lánnyal és a családdal még sokáig főként angolul beszélgettek, de a zsidóvá válásának az első állomása a műtét volt. Esther javasolta, hogy így legyen; Attila-Ariel utólag gondolta végig: ez a változás már visszafordíthatatlan, vélhetően ezért akarta így a lány. Attila-Ariel már régebben dolgozott ott (persze feketén), így elég könnyen tanulta a nyelvet és a vallási ismereteket. Át- vagy ból- vagy milyen keresztelkedése előtt még hazalátogatott, a kisvárosban elment a volt zsidó iskolába és a zsidó temetőbe is, de nem érzett semmit. Ahogyan a város iránt sem, "ez ma már csak egy hely", mondta halála előtt az apja, úgy érezte, mostmár tudja, miért.
A zsidóság iránt már később, Jeruzsálemben sem érzett semmit, voltak zsidók, akiket szeretett és voltak, akiket nem. Mint ahogyan voltak (bár kevesen, hisz kevesen is éltek a városban) keresztény barátai is. Talán még palesztinok is lettek volna, ha nem kezdődnek újabb fegyveres harcok. És a Szent Város utcáin hamarosan Attila-Ariel is egyenruhában menetelt, védtelen és ártatlan palesztinokra lőtt, miközben palesztin (és még ki tudja, milyen nációból való) terroristák védtelen zsidókat öltek. 
Esther ellenezte a háborút, bár nem szerette a palesztinokat. Ennek ellenére be kellett volna vonulnia neki is, szerencsére időközben teherbe esett. Szerencsére - akkor még azt hitték... Még csak hat napja volt katona, amikor hírt kapott Estherről: egy öngyilkos palesztin merénylő felrobbantotta magát azon a buszon, amelyen a nő is utazott. Esther nem szenvedett egy pillanatig sem, mondta a hírt közlő rendőr, Attila-Ariel elhitte, jobb volt így. A lány szülei két nappal később a jeruzsálemi piacon hasonló sorsa jutottak. 
A piacon, ahol az egész kezdődött - Attila-Ariel eldobta a félig szívott cigit, és kinézett a falak közti résen. Ott volt a piac, az az áldott-átkozott piac, most is látni vélte lányt ott, ahol először meglátta. Újra eszébe jutott az a nap, az a tavasz, az a fél év, amíg együtt voltak, s mindennek végén újra ugyanaz: a Megváltó korábban érkezett. Egészen biztos, egészen biztos - ezeket a szavakat már magyarul mondta, több mint fél éve most először szólalt meg magyarul. A szemét elfutotta a könny, így későn látta meg azt a tizenéves, sovány kisfiút, aki felbukkant előtt, valami groteszk módon nagy fegyverrel a kezében. Egészen biztos - mondta utoljára...
Haász János

Megnyílt a Kerti Károly-emlékkiállítás
Kerti Károly mindössze tíz esztendőt töltött Orosházán, azonban rövid munkásságának hatása máig rányomja bélyegét a helyi képzőműővészeti életre - hangzott el pénteken kora este a Városi Képtárban, a művész-pedagógus emlékkiállításának megnyitóján.
Kerti Károly 1917-ben született a baranyai Magyarbólyban, majd a képzőművészeti akadémia elvégzése, illetve ötéves kényszerű katonaság, majd hadifogság után került Orosházára harminc esztendős korában gimnáziumi tanárként. Egy évtized múltán ismét a Dunántúlra került: Tatán élt és dolgozott egészen 1986-ban bekövetkezett váratlan haláláig. Otthonosan mozgott mind a grafika, mind a festészet világában, sőt készített plasztikákat is. Méltatói szerint munkássága korai szakaszát a spontán realizmus, majd a dekoratív monumentalizmus jellemezte, késői korszakában pedig sajátos világot alkotott: Picasso képeinek absztrakcióját vegyítette a magyar népi képzőművészet elemeivel.
Egykori mesterére Fülöp Erzsébet festőművész emlékezett a pénteki megnyitón, aki hangsúlyozta: Kerti Károly magával ragadó pedagógus személyiség volt, akinek óráiról, szakköreiről még az időjárás viszontagságai ellenére sem hiányoztak diákjai, s számos ma is aktív helyi művészt indított el a pályán a tizenöt esztendeje elhunyt művész.
Kerti Károly grafikáit február 18-áig tekinthetik meg a művészetbarátok az orosházi képtárban.