Sportnap és táltos-show Nagyszénáson
A nagyszénási képviselő-testület egy korábbi ülésén hangzott el, hogy a helyi sportélet szabadidős területén bőven van még tennivaló. A hiányosságra gyorsan megszületett a válasz: vasárnap egész nap a mozgásé - tájékoztatta lapunkat Benczúr Istvánné, a hétvégi sportnap egyik szervezője.
A délután két órakor kezdődő program helyszíne a helyi sportpálya lesz, ahol futás és duatlon (futás-kerékpározás) versenyszámokban mérhetik össze erejüket a nagyszénásiak alsós, felsős és felnőtt kategóriákban. Ezen túl lábtenisz bajnokságokat szerveznek gyerekek és felnőttek részére, valamint a vállalkozó kedvűek görkorcsolya ügyességi versenyen is indulhatnak.
A szervezők a show-ról is gondoskodtak: 17 órakor egy állítólagos táltos-gyógyító, Kovács András mutatja be korabeli eleink ősi szertartásait, egyebek közt a tűzön árást, sőt ez utóbbit a közönség is kipróbálhatja minden következmény nélkül - legalábbis ezt ígéri a mester.
Rossz idő esetén is megtartják mind a sportnapot, mind a Kovács András-előadást: ez esetben a helyi művelődési ház fogadja be a mozogni vágyókat, ahol tollaslabdázni, dartsozni, csocsózni és biliárdozni lehet majd, a táltos pedig ugyancsak megtartja előadását, igaz, tűzön járás nélkül.

Tallózó: Októberi Színfolt
Megjelent az interneten (www.szinhaz.hu/sj52; www.nexus.hu/sj52) a SZÍNFOLT OKTÓBERI SZÁMA. Remélem, sokaknak szolgálhatunk ily módon hírrel, információval, esetleg kaphatunk újabbakat, a magyar nyelvű színjátszásról, közel- és távol élő barátainktól.
Az októberi szám tartalmából:
Gyemekszínházak háza
Bábra megy a játék
Innen - onnan
Magunkat ajánljuk
Steinwender József
 

Sótájm
Show time, azaz ideje van a bolondozásnak, a szórakoztatásnak, az ámításnak, a butításnak - ki-ki behelyettesítheti a neki tetsző kifejezést - ám a trendekkel szembeszállni nem lehet: nincs kereskedelmi tévé showműsor nélkül. Néhány éve még ugyanezen hasábokon azon szomorkodtunk, hogy hiányoznak az igazán nagy egyéniségek a magyar beszélgetős műsorokból, leszámítva két-három gurut, mára azonban átrendeződött a "showtérkép": új arcok, fiatal tehetségek és öreg profik gondoskodnak a felhőtlen szórakoztatásról.
Eljátszhatjuk a vesszőparipájától megfosztott humánértelmiségit, a tény tény marad: bizony többen ismerik és szeretik Magyarországon Friderikuszt, Fábry Sanyit, Csiszár Jenőt, Verebes Istvánt, Jáksót és a többieket, mint a klasszikus értékek hordozóit együttvéve. Amit a felsorolt úriemberek produkálnak, a klasszikus értelemben gyakorlatilag szemét, mégis intenék a túlzott leegyszerűsítéstől, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy azt a bizonyos háztartási (kultúr)hulladékot milyen terítéken szervírozva etetik meg velünk. Jelentem, a helyzet jó: kinőttük a műanyag evőeszközöket, a show-t herendi porcelánon kapjuk és a családi ezüsttel habzsolhatjuk be, a főpincérek pedig minden titkos kívánságunkra odafigyelnek.
A jónép pedig röhögni akar, felhőtlenül röhögni, hiszen a legnehezebb időkben csakis a humor segíthet. A show ezért elhagyta a maga gyermekbetegségeit, a buta szentimentalizmust, a szexizmust és a sznobizmust, helyette a humor különböző fajtái köszönnek vissza a képernyőről és a rádiók hangszóróiból - merthogy ez utóbbiakról sem szabad elfeledkezni. Annál is inkább, mert a Bochkor-Boros páros műfajt teremtett a reggeli szórakoztató műsorok piacán, sziporkázóbbnál sziporkázóbb gegekkel a Sláger Rádiónál tartva a hallgatókat. Ugyancsak a rádiós show nagymestere a Danubiusnál Jáksó László, a Heti Hetes új moderátora, aki hétről hétre belejön szerepkörébe a kamerák előtt is.
A Heti Hetes sikerét sok tényezőnek köszönheti, elsősorban természetesen szabadszájúságának. De nem feledkezhetünk el arról sem, hogy ez az egyetlen műsor, mely gyakorlatilag hét showman párhuzamos sziporkázására épít. Ugyanezen tévécsatorna zászlóshajója még az Esti Showder mellett Kész Átverés, mely a két ütődött rádiós, Bochkor és Boros fazonjára, és persze arra a közönségigényre épít, mely szerint imádunk mások szorult helyzetén élvezkedni. (A műsor morális vonatkozásait elemezni nem dolgunk).
A "nagy öregek" is tartják magukat: Fábry tovább sziporkázik, bár az ügyeletes fanyalgók természetesen már unják, a műfaj hazai meghonosítója, Friderikusz Sándor pedig a másik csatornán gyerekekkel készít felemás megítélésű műsort, egyre kisebb érdeklődés mellett. Ez jelentheti az ország korábbi Fridije kikopását is, azonban inkább átmeneti válságról lehet szó. A trend jelenleg nem a vérprofizmusról szól, hanem inkább arról, hogy ki mekkora hülye - természetesen a szó jó értelmében, értsd: vicces ember, gagman, humorzsák stb. -, s ezt mennyire tudja a külvilág felé közvetíteni (bár a maga nemében ez is profizmus!). Friderikusz ugyanis humor dolgában nem nagyon rúghat labdába, így neki ki kell várnia az ő idejét. Érdekes pálya Frei Tamásé: ő belátta, hogy túl komoly ehhez a világhoz és visszatért a "kaptafához", az újságírás egy speciális válfajához, s a hírek szerint sikeres producer is.
Ha valakire igaz a "kimekkorahülye"-tétel, az Csiszár Jenő, aki IQ-ban elmarad ugyan a felsoroltaktól, azonban egyénisége révén teljesen jogosan szupersztár. Csiszárt nem elégítette ki az RTL Klub által reászabott szerep - buta macho, aki ráadásul funkcionális analfabéta is -, ezért könnyedén elcsábult: meghallotta a konkurens csatorna szirénhangját. Új műsora a Csiszár.hu holnap éjjel indul a TV2-n, mely egy interaktív műsor lesz, amit Jenő együtt szerkeszt a közönséggel. Én nagyon várom: remélhetőleg e műsorban végre összeáll az igazi Csiszár-fíling, bár már előre rettegek a szilvesztertől, amikoris a TV2-es "munkaköri leírásnak" megfelelően - riporterek, műsorvezetők, meteorológusok társaságában  - a showbiznisz fenegyerekének együtt kell ökörködnie a Dáridóban Lagzi Lajcsi vőféllyel.
Korbely György

Színpadi tánc a pincében
Bár egyelőre még csak a gyulai belváros egyik alagsori helyiségében tartja próbáit a Stage Dance Club (SDC), az idén nyáron alakult gyulai moderntánc-iskola vezetője, Vidó Kata bízik abban, hogy szép jövő áll előttük. A modern - pontosabban ahogyan ő, a szakember megfogalmazza, a videóklip-stílusú - táncok oktatásával tavaly óta foglalkozó ifjú hölgy 12 éven át tagja volt a városban működő jazz balett csoportnak, s időközben aerobik-oktatói papírt szerzett. Ez utóbbi sportágban való jártasságát középiskolás korában versenyeken is igazolta egy páros diákolimpiai cím elnyerésével. A táncos kedvű hölgy ez év augusztusában döntött úgy, hogy saját táncstúdiót alapít, s az ősszel induló, iskolai rendszerű képzésre már közel hatvan diák jelentkezett.
Az oktatást életkor szerinti bontásban négy csoportnak tartja, a legkisebbektől - az ötéves korú gyerekektől - a "legnagyobbakig"; ez utóbbi kategóriába 18 éves kor fölött bárki beférhet. A tánciskola első félévére még október közepéig lehet is jelentkezni, bár Vidó Kata már hosszabb távú terveket szövöget: kész koncepciója van arra nézvést, hogy milyen féléves záróvizsgát láthat majd a közönség, ha megnézi az SDC-ben tanuló gyerekek műsorát. A tervek szerint valódi táncszínházi produkciót tanít meg a "diákoknak". Akik - egy röpke tánciskolai látogatás képei alapján - láthatóan összehasonlíthatatlanul jobban élvezik az "esti iskolát", mint a délelőttit. A tehetséges táncosok egyike már hamarosan az oktató asszisztense lehet, a legtehetségesebbeket pedig komoly karrier várja - jelentette ki Vidó Kata, amihez a tánciskola várhatóan minden segítséget megad majd.

Kohut Béla dimenziói
Mindannyian örülhetünk, hogy Kohut Bélát Orosházára vetette a sors - jelentette ki szombaton délután Sass Ervin költő, újságíró a Petőfi Művelődési Központban a grafikus és festőművész tárlatának megnyitóján. A határőr főtiszt Kohut Béla ugyanis Kiskunfélegyházán született, majd Makón élt, ezt követően költözött a Békés megyei városba.
Habár a Petőfi Művelődési Központban most állított ki először, neve nem ismeretlen a helyi és a hazai művészetbarátok körében, hiszen több önálló és csoportos tárlat résztvevője volt, egyebek közt a Szántó Kovács János Múzeumban. Az október 11-éig látható tárlat vendégei legújabb festményeit és grafikáit tekinthetik meg. Az összeállítás az Egy másik dimenzió érzete címet viseli.
A szombat délutáni kiállítás-megnyitó vendégei arról is meggyőződhettek, hogy a család következő generációja is magabiztosan mozog a művészetek világában: Kohut Petra gitárjátékával kápráztatta el a jelenlévőket.

Hamisan csinált bálvány
avagy öncsalás közhasználatra
Bő két hete volt nyolcvan esztendeje, hogy megszületett Simonyi Imre. Az évforduló alkalmából egy Szolnokon megjelenő irodalmi lap különszámot jelentetett meg. Ebben végülis nincs semmi különös, Simonyit már életében sem kényeztette el a város (vagyis valami, ami Gyula nevét viseli), a megye. Miért pont most lett volna másként? - vonhatnánk meg vállunkat, igazából így volt Simonyihoz, pontosabban a Simonyihoz való viszonyhoz "illő" az emlékezés. Egy koszorúzás a születésnapon, a temetőben, majd két héttel később egy emlékest - egy csak részben önálló emlékest, erősen támaszkodva az irodalmi lap különszámára. A folyosón, in memoriam Simonyi, a díszpolgári oklevél, amit ő anno, '92-ben nem vett át, cirkusznak tartva az egészet. Ez is olyan jellemzően szomorú...
És még szomorúbb az, ami az évforduló apropóján - és egyátlalán: halála óta - Simonyi kapcsán történik a városban. A humán értelmiségi-literátori "társaságba" való bekerülésnek hovatovább egyfajta előfeltételévé válik annak hangoztatása, hogy az adott személy egykoron kapcsolatban, s nem is akármilyenben volt az Öreggel, a Mesterrel, Imrével, kinek hogyan (nekem leginkább is sehogyan, a Simonyi kapcsán megszólalók közül talán én vagyok az egyetlen, aki nem ismerte őt személyesen, már csak életkori okok miatt sem). És ezzel párhuzamosan folyik egyfajta önáltatás, hogy "Simonyi és én így", meg "Simonyi és én úgy", közben pedig, ha fele annyian lettek volna azok, akik Simonyival valóban így vagy úgy lettek volna kapcsolatban, ahogyan most ők állítják, akkor az nem ez a Simonyi lett volna és az nem is ez a Gyula lett volna. Sőt, az embernek, az outsidernek, miközben hallgatja az emlékezőket, óhatatlanul és egyre gyakrabban jut eszébe: talán éppen ezek azok az emberek (na jó, finomítsunk: részben ezek azok az emberek) , akik miatt ő még itthon sem volt otthon, csak helyén valaminek, amit úgy hívtak, ahogyan egykor a Várost. 
Mit szólna ő egy ilyen emléküléshez? - kérdezte tőlem nőm, majd nem sokkal később barátom is a szerdai gyulai rendezvény előtt. Nem lenne ott, csak káromkodna, hogy megint valami, amihez volt pofájuk, mondtam. Aztán rájöttem: nem, ott lenne. Ott ülne, valahol hátul, méla undorral és az ilyen helyeken nélkülözhetetlen kesztyűjében, de eljönne. Eljönne, mert azért, ahogy mesélik, szerette egy kicsit - ami automatikusan azt jelenti, hogy az illendőnél egy kicsit jobban - magát, és ahogyan bevallotta, szerette a cirkuszt is. Ez pedig - ez is, akárcsak a '92-es "tisztelgés" előtte - olyan jóféle kis cirkusz lett volna számára.
Nem tud nem eszembe jutni Petri, holott azt hiszem, lényegében semmi nem kapcsolja őket össze. Hacsak az nem, hogy most újra azt érzem, amit az ő nemrég bekövetkezett halála után. Nevezetesen, amikor olvastam az őt búcsúztató, rá emlékező írásokat, nekrológokat, egy idő után elfogott egy talán kicsit kegyeletsértőnek is mondható érzés. Szóval arra gondoltam, hogy ha mégiscsak van másvilág, akkor most ő egy felhőn ül és - amellett, hogy kicsit hülyén érzi magát - nagyon-nagyon röhög azon a sok hülyeségen, amit őróla összeírtak, így utólag.
Szóval azt hiszem, mindez Simonyiról is elmondható, legfeljebb ő, ha látná valahonnan, ami itt történik az ő nevéhez kötve, akkor inkább káromkodna, mintsem röhögne. Káromkodna amiatt, hogy azok, akik róla sokkal kevesebbet tudtak annál is, mint amennyit hihetnénk, hogy tudtak, belőle, a "négerből" (a hasonlata kitűnő), a sokak által megbámult, de igazán senki által meg nem ismert emberből, bálványt csináltak. Soha nem volt talán ennél hamisabban megcsinált bálványa egy városnak…
Haász János

Gyula költőjére emlékeztek
Azt hiszem, sokat elárul Békés megyéről, hogy Simonyi Imre, a "gyulai remete" halálának nyolcvanadik évfordulója alkalmából a Szolnokon kiadott Eső című irodalmi lap jelentetett meg tematikus különszámot. Hogy miért ott és miért nem itt gondoltak erre, valószínűleg hosszasabb utánagondolást igényelne, de tulajdonképpen már mindegy is. Gyulán - legalább ott - azért megemlékeztek róla: két hete a sírjánál, tegnap délután pedig a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Itt az irodalmi folyóirat Simonyi-emlékszámának alapján - és némileg ahhoz kötődve - gyűltek össze az emlékezők, féltucatnyi előadó és több tucatnyi érdeklődő.
A megjelenteket Krasznahorkai Géza könyvtárigazgató köszöntötte Havas Judit előadóművész szavalatát követően, majd Jenei Gyula, az Eső főszerkesztője arról beszélt: hogyan született meg a Simonyi-emlékszám ötlete. Mint mondta, a folyóiratba mindenkit felkért azok közül, akiket Simonyi a leggyakrabban emlegetett. Közülük néhányan beszéltek tegnap a költőről, az emberről, az Öregről, a mesterről - ki kiről. Jenei, Krasznahorkai, valamint Alföldi Jenő irodalomtörténész, Sarusi Mihály író, és lapunk munkatársa, Bod Péter. Az est során - ahogyan Krasznahorkai Géza ezt korábban megfogalmazta - azokból a különböző képekből próbálták összeállítani Simonyi képét, amelyek bennük, egyes emberekben él. Hogy Simonyi, ha élne, mit szólt volna ehhez, azt Krasznahorkai szerint sem lenne ildomos idézni. Ahogy mondani szokták: a szándék azért megvolt…
H. J. 

Kohán-emlékdíj alapítását tervezik
A koháni életmű betetőzéseként egy Gyulán élő festőművész, Varga Árpád díjat szeretne létrehozni. Ahogyan lapunk munkatársának Varga Árpád elmondta: Kohán György emlékének szeretne adózni ezzel a díjjal. A kezdeményezés elindítója nem tősgyökeres gyulai, korábban Sopronban élt, ám már több mint húsz esztendeje lakik a városban. Amikor 1979-ben ideérkezése után ellátogatott a Kohán múzeumba, már akkor felmerült benne a díj létrehozásának gondolata, mivel úgy gondolta, hogy ezt a nagyszerű szellemiséget így lehetne a jövő számára örökérvényűvé tenni.
A gyulai művész tehát már több mint húsz éve dédelgeti az ötletet. Nemrégiben azonban tettekre szánta el magát: megkereste a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát. A kultusztárcánál arról tájékoztatták, hogy ilyen jellegű kérés eddig még nem érkezett hozzájuk, tehát egyedül kell az elképzelését megvalósítania. A város önkormányzata nem zárkózott el Varga Árpád javaslatától, de - a festőművész szerint - egyéb fontos ügyekre hivatkozva érdemben nem foglakozott az elképzeléssel. Varga Árpád viszont anyagi lehetőségek híján nem tudja azt felvállalni, hogy egyedül, akár alapítványi formában megvalósítsa az ötletét. Ezért várja olyan civil szerveződések vagy magánszemélyek jelentkezését, akik támogatnák az ügyet.

A virginai férfi esete a dilidokival és a méregkeverővel
Kölcsönözhető filmek és megvásárolható DVD-k mustrája
A videótékák polcait ebben a hónapban elsősorban a korábbi mozisikerek miatt érdemes böngészgetni. Néhány hete jelent meg többek között a Hatodik érzék (Bruce Willis, Haley Joel Osment), az Anna és a király (Jodie Foster), A kétszáz éves ember (Robin Williams), a sikeres lengyel film, a Tűzzel-vassal kazettán, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Habár az utóbbi időben a westernfilmek csillaga leáldozott, készülnek még figyelemre méltó alkotások. Ilyen John Pullman csak videón terjesztett mozija, A virginiai férfi, mely klasszikus történetet dolgoz fel: az új életet kezdő főhős elhatározza, hogy új életet kezd az amerikai nyugaton. Wyomingban letelepedik, majd beleszeret egy tanárnőbe és egy sikeres farmot irányít. Ám nyugalma nem tarthat sokáig. Egy rivális farmtulajdonos állandó fenyegetései és egy korábbi barát árulása miatt soha nem érezheti magát és szerelmét biztonságban. Csakhamar be kell látnia, hogy a vadnyugaton nyugalmat és biztonságot csak fegyverrel lehet szerezni...
Megtörtént esetet dolgoz fel, mégsem az Igaz történetek fedőnevű szörnyűségsorozat színvonalán A méregkeverő című film, mely ugyancsak szeptemberi videóújdonság. Egy elvált asszony szörnyű gyanúra ébred. Rájön, hogy volt férje, két leányának édesapja házasságuk alatt folyamatosan mérgezte őt, és talán csak a válásnak köszönhető, hogy nem végződött halállal a férj akciója. Az asszony felveszi a kapcsolatot az új feleséggel, akin már szintén jelentkeznek a mérgezés tünetei.
A vígjátékok kedvelői vigyék haza a Dilidoki című filmet, melynek alapsztorija dióhéjban: Mumford egy kisvárosba érkezik és megnyitja rendelőjét. Hamar elterjed a hír, hogy a városka új agyzsugorítója milyen nagyszerű munkát végez - mindenki elégedett, aki Mumford pszichológiai szaktanácsadásaira jár. Mumfordnak köszönhetően a városka magányos farkasai, az örök egyedülállók is párra találnak, a szomorúak megvigasztalódnak, a depressziósok boldogan ugrándoznak. Egyedül Ernestnek, a konkurens pszichológusnak nem tetszik a dolog, hiszen kollégája népszerűsége miatt gyakorlatilag munka nélkül maradt. Ernest szerint valami nem stimmel, nyomozni kezd Mumford után. Szeretné megtudni, honnan jött, kicsoda valójában a titokzatos idegen, és főleg: van-e egyáltalán szakirányú végzettsége.
Egyre bőségesebb választék várja azokat, akik egy-egy alkotást házi filmtárukban szeretnének megőrizni akár kazettán, akár DVD-n. A megvásárolható újdonságok közül figyelmet érdemel számos új és klasszikus alkotás. Ajánlatunk a teljesség igénye nélkül: MIB - Sötét zsaruk, Hatodik érzék, Közönséges bűnözők, Sebhelyesarcú,  Veszett Kutya és Glória, Törvényszéki héják, Monthy Python - Az élet értelme. K. Gy.

Fassbergi könyvcsomag
Újabb anyaországi közösséggel vette fel a kapcsolatot az orosházi német kisebbségi önkormányzat: az észak-rajna-vesztfáliai Fassburg városának Német Önkéntes Életmentő Egyesülete helyi csoportjával. Ez gyakorlatilag egy ifjúsági szervezet, melynek soraiban a fiatalok elsajátíthatják a bajba jutottak megsegítésének több formáját. A németországi szervezet könyvadománnyal segíti az orosháziakat, melyeket péntek délután adtak át a helyi Justh Zsigmond Könyvtár olvasóinak.
Formann István második elnök (a hazai szervezeti hierarchikus rendnek megfelelően: alelnök) személyes kapcsolatai révén alakult ki az együttműködés: nyolc esztendeje ismerkedett meg Walter Kunkellel, aki részt vesz a már említett szervezet munkájában. Kunkel úr szimpátiával figyelte az orosházi németek tevékenységét, melynek hatására felajánlotta segítségét.
A most átadott 101 könyv többféle igényt kielégít: a gyermekkönyvektől kezdve a népszerű irodalmon át a veretes olvasmányokig sok minden megtalálható a repertoárban. Mindez nem csak a német kultúra további népszerűsítésének tehet szolgálatot, hanem motiváció lehet a nyelvtanuláshoz is, hiszen a különböző nehézségű szövegek minden tudásszinten hasznosnak bizonyulhatnak.

Kézilabdások, focisták és a lövész - sportélet Nagyszénáson
A helyi verseny- és szabadidősport is napirendre került a nagyszénási képviselő-testület legutóbbi ülésén. A témáról Zábrák Ferenc, a helyi sportegyesület elnöke tartott tájékoztatót, aki elmondta egyebek mellett, hogy a nagyközségben 106 igazolt versenyző űz háromféle sportágat: a labdarúgók, férfi és női kézlabdázók mellett egy sportlövésze is van az egyesületnek. Munkájukat két edző és négy segédedző irányítja.
A felsoroltak közül a női kézilabdások szerepelnek a legmagasabb osztályban, az NB II-ben, míg a férfiak a megyei bajnokságban. A futball szakosztály a megyei bajnokság második osztályában szerepel. A lövész szakosztály egyetlen tagja az országos bajnokság korongvadász kategóriájában indul.
A szénásiak nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-képzésre, ezért jó kapcsolatokat ápolnak a helyi általános iskolával. Nehezíti azonban helyzetüket, hogy a településen nincs középfokú oktatási intézmény, így a tehetséges fiatalok vidéken folytatják sportpályafutásukat is. Az egyesület tavaly négy és félmillió forintból gazdálkodott, melynek tekintélyes részét, 3,4 millió forintot az önkormányzat biztosít.
A szabadidősport területén van még tennivaló - derült ki a tájékoztatóból, ugyanis ez többnyire kimerül a nagyobb ünnepekkor megtartott kispályás mérkőzésekben. Zábrák Ferenc szerint a helyzet megoldása lehetne, ha más településekhez hasonlóan kispályás futballmérkőzéseket szerveznének Nagyszénáson is, ehhez azonban szükség van az önkormányzat részvételére is.

Gyerekszáj a Viharsarokból
A lapunkban is bemutatott hétéves orosházi kislány, Pillár Napsugár ismét az országos figyelem középpontjába került: Friderikusz Sándor produkciós irodájának legújabb show-jában, a Gyerekszájban szerepelt nagy sikerrel.
A táncosként, modellként és versmondóként egyaránt sokat szereplő kislány tévés szereplése olyan jól sikerült, hogy nézői szavazatok alapján bekerült az úgynevezett speciális műsorba is, melyben az elmúlt időszak legjobban sikerült jeleneteit ismételték meg.
A TV2 kereskedelmi csatornán esténként jelentkező műsor lényege, hogy a riporter, Friderikusz Sándor "komoly" témákról faggatja kis vendégeit az élet különböző dolgairól, akik frappáns, gyakran meghökkentően eredeti válaszokkal rukkolnak elő.
A néhány hete iskolás Pillár Napsugár egyébként mozgalmas nyarat tudhat maga mögött, fellépett több vállalati és közösségi rendezvényen, különösen a kiszombori falunapon aratott nagy sikert: újdonsült rajongói másfél órán át ostromolták autogrammért.

Képekbe zárt harmónia
Nem csak hazalátogatott, de műveit is hazahozta Orosházára Bella Rózsa Pilinszky-díjas művésztanár. Grafikáiból szombaton délelőtt nyílt kiállítás a Táncsics Gimnáziumban. Az endrődi születésű művésznő iskoláit Orosházán, majd Szegeden végezte, jelenleg Kecskeméten él és tanít, munkáit azonban mélységesen áthatja szeretete, kötődése a szülőföldhöz ? mutatta be a kiállítót dr. Hévvizi Sándor múzeumigazgató. Képeiből csend és nyugalom árad, azok két fő motívuma ? az endrődi tanyavilág és a vágtató ló ? együtt ábrázolja a külső szépség és a belső lélek harmóniáját.
Bella Rózsa mát több tucatnyi önálló és közös kiállításon bizonyította rendkívüli tehetségét itthon és külföldön egyaránt. Orosházi tárlata szeptember 29-éig tekinthető meg a Táncsics Galériában. 
Zs. P.

Helyi értékek Komlóson
Ez év tavaszán második alkalommal hirdette meg a tótkomlósi Száraz-ér Társaság "Helyi értékeink" című fotópályázatát. A szervezők megfogalmazása szerint a kiírás célja az értékek felfedezése, a "hely szelleméhez" kapcsolódó természeti és épített környezet láttató módon való megörökítése volt.
A pályázatra 17 alkotó 150 munkája érkezett be, nemcsak helybéli, hanem a településről elszármazott fotósok is szép számmal képviseltették magukat - tájékoztatott dr. Kancsóné Tóth Horgosi Judit szervező. Mint mondotta, az idei felvételek nem csak mennyiségükben, de minőségükben is messze túlszárnyalják a tavalyi munkákat. Ezen felbuzdulva jövőre ismét közzéteszik a kiírást.
Az augusztusban zárult pályázatra beérkezett legjobb művek kiállítása szeptember 16-án, szombaton délután 15 órakor nyílik meg a Komló Szálló báltermében. 
Zs. P.

Múzeum, majd vendégfogadó
Ódon használati tárgyak, mezőgazdasági eszközök, bútorok, lovas kocsi, szán - ma még csak szerteszórt holmik, de egy lelkes kardoskúti asszony jóvoltából nemsokára kiállítássá rendezve tekinthetik meg a látogatók a hagyományos paraszti élet eme kellékeit.
Tóth Árpádné a több helyütt látott jó példát lakóhelye közelében is szeretné meghonosítani. Tervei szerint a sok-sok általa összegyűjtött tárgyi emlék szeptember végére egységes helytörténeti gyűjteménnyé áll össze. A múzeummá átalakítandó tanya - mely valaha a község legmódosabb gazdájáé volt, s amelyhez cselédlakás is tartozik - a látnivalókon kívül egyéb turistacsalogató érdekességeket is nyújt majd. A sétakocsikázás, gasztronómiai programok és a kézművesség fogásaival való ismerkedés a falusi turizmus kedvelt célpontjává tehetik a tanyamúzeumot, melynek vonzerejét csak növelik a közeli Fehér-tó természetvédelmi látványosságai.
A tervek szerint az épület később vendégfogadásra is alkalmas lesz majd, az ehhez szükséges közművesítés előkészületei még folynak. A múzeum azonban szeptember 23-án, a kardoskúti önkormányzat és a Körös-Maros Nemzeti Park által rendezendő Fehér-tó Napján megnyílik az érdeklődők előtt. 
Zs. P.

Gagyi mami akcióban - szeptemberi mozi
Az ősz eleji filmkínálat egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó darabja mindenképpen az évtizedek óta kedvelt rajzfilmsorozat immár második játékfilmes darabja. A Flinstones 2. - Viva Rock Vegas című játékfilm a megszokott szereplőkkel kalauzolja a nézőt a kőkorszaki történet előzményeihez: Frédi és (Mark Addy) és legjobb cimborája, Béni (Stephen Baldwin) csúcsformában érzik magukat. Most végeztek a Kőbontó Akadémián, és már biztos állást is szereztek a Bedrock-i kőbányában. A gazdag családban élő Vilmának viszont nincs oka az örömre: anyja már döntött a jövőjéről, ezért a lány elszökik otthonról. Útja Bedrockba vezet, ahol Irmával közös lakást bérel. A két barátnő a helyi Bronto King gyorsétkezdében vállal munkát, s a történet innentől fogva a legszebb szerelmes történetek és a legjobb vígjátékok receptjei szerint folytatódik.
Szintén kasszasikernek ígérkezik a Gagyi mami című akcióvígjáték, melyben Malcolmnak, az átváltozóművész FBI-ügynök kalandjain nevethetünk. A férfit legújabb megbízása egy déli kisvárosba szólítja, ahol egy kegyetlen, börtönszökevény bankrablót kell elfognia. Malcolm megfigyelés alatt tartja egy Gagyi mami néven ismert déli asszonyság otthonát, mert ideutazik a szökevény volt szerelme, Sherry és fia, s várhatóan a szökevény is felbukkan. A terv egyszerű, csak egy baj van: Gagyi mami váratlanul elhagyja a várost. Malcolm nem esik kétségbe: átalakul egy termetes asszonysággá s ezzel bonyodalmak sorát indítja el.
Tőle szokatlan szerepkörben mutatkozik be a mozilátogatóknak napjaink egyik legnagyobb szupersztárja, Bruce Willis: egy negyvenéves, tépelődő médiatanácsadót alakít, aki születésnapján rádöbben, hogy élete vakvágányon fut. Ráadásul megjelenik nála 32 évvel ezelőtti önmaga egy pimasz kölyök képében, akivel egyszerre mulatságos és torokszorító kapcsolata alakul ki.
Szintén szupersztárok - Samuel L. Jackson, Tommy Lee Jones - játsszák a Bevetés szabályai című film főszerepeit. Erről a moziról az alkotók úgy nyilatkoztak, hogy mind a háborús, mind a bűnügyi történetek kedvelői számára jelent kellemes időtöltést. A sztori dióhéjban: Childers ezredes 30 éve szolgál a tengerészgyalogságnál, ott volt Vietnamban, bevetésen vett részt Bejrútban és harcolt a Sivatagi vihar hadműveletben. Férfi a talpán, kiváló parancsnok és jó katona. Ám egyszer végzetes hibát követ el: az eredmény nyolcvan halott. Egységével Jemenbe küldik, hogy az amerikai követséget védje. A követség előtt tüntetők támadják meg egységét és neki működésbe lépnek a régi reflexei: ha támadnak, azonnal vissza kell vágni! Az idős katonát meghurcolják, ám régi ügyvéd barátja segítségével mindent elkövet, hogy visszanyerje becsületét.
William Friedkin, a film rendezője ugyancsak garancia, hiszen az ő nevéhez fűződik a Francia kapcsolat és az Ördögűző című klasszikusok elkészítése.
K. Gy.

Mini és Kőkorsó a 68-asban
Senki sem próféta a saját hazájában - tartja a bibliai igazság. Nos, ez igaz a battonyai és gyomaendrődi tagokból álló Kőkorsó Trióra is, hiszen a bandát éppen itthon, Békés megyében ismerik a legkevesebben, holott a szakma és a fővárosi klubok közönsége a dzsessz-rock műfaj egyik legjobbjának tartja őket. Az orosházi határőr laktanyában összeszokott társulat - Borsodi László (gitár), Paróczai Attila (basszus), Tímár Tamás (dob) - két esztendeje nyerte meg a szeghalmi tehetségkutató fesztivált, melynek zsűrielnöke Török Ádám volt. A legendás Mini zenekar énekes-fuvolistája azóta gyakorlatilag felkarolta a fiúkat. A legnagyobb sikert az jelentette számukra, hogy a vidéki zenekarok közül elsőként ott lehettek a "hegyoldalban", azaz a Tabánban, megjelenhetett első lemezük (melyről lapunk is közült recenziót), valamint saját klubjuk is van: minden második kedden a kedvelt Dohány utcai klubban, a Long Time-ban játszanak.
A viszonylag kis hazai ismertség egyik oka, hogy nem is igazán tartottak nagy bulikat a Viharsarokban. A hétvégén bepótolják ezt a mulasztást: az igényes dzsessz és rockzene kedvelőit a 68-as Klubba várják szeptember 16-án, szombaton este kilenc órától, ahol fellép a műfaj nagy öregje és zenekara, a Mini is. A program első részében a Kőkorsó lép színpadra, kongán közreműködik Fábián Tamás, s ha minden a tervek szerint alakul, Hevesi Imre is beszáll a csapatba.
A Mini fénykorát idézi a jelenlegi felállás: Török Ádám mellett Németh Károly (billentyűs hangszerek), Kerékgyártó István (basszus) és a Piramisból ismert Köves Miklós dobos alkotják a bandát. A koncerten felcsendülnek természetesen a legfontosabb dalok, így a Kereszteslovag és a Vissza a városba is. Sőt, mint megtudtuk, a legjobb hangulatú dzsesszkoncertek forgatókönyve szerint a két zenekar tagjai egymás műsorába is besegítenek, s nem maradhat el az ilyenkor szokásos jam session sem.
K. Gy.

Nyugdíjasok és a millennium
Millenniumi találkozót tart az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete és az Orosháza Barátainak Köre pénteken délelőtt 10 órától a helyi, Töhötöm utcai nyugdíjasházban - tájékoztatta lapunkat Gyulai Józsefné, a nyugdíjas egyesület ügyvezető alelnöke.
A rendezvényen köszöntőt mond dr. Bíró Ferenc professzor, a baráti kör elnöke és dr. Násztor Sándor, a rendezvénynek helyt adó érdekvédelmi egyesület vezetője. A találkozó vendége lesz, s beszédet is mond Fetser János, a város polgármestere.
A program közös ebéddel, illetve kötetlen beszélgetéssel folytatódik, illetve zárul.

Bemutatkoznak a kertbarátok
Az idén ismét megrendezi immár hagyományosnak tekinthető őszi kiállítását az orosházi Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub. Ezúttal szeptember 8-án és 9-én, azaz pénteken és szombaton tekinthetik meg az érdeklődők az orosházi kertbarátok terményeit és tovább feldolgozott termékeit. Sőt, a helyszínen különböző meghívott cégek is bemutatják a kiállítás profiljába vágó áruikat. Az eseményt támogatja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) és a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) is.
A péntek reggel kilenc órakor kezdődő kiállítást Mészáros László, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) megyei hivatalának vezetője nyitja meg.

Korábbi cikkek a Kultúra rovatból

Vissza a címlapra

Fórum