Lőszert és kézigránátot küldtek egy békéscsabai bártulajdonosnak
Lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés miatt szombatról vasárnapra virradóan a rendőrség őrizetbe vette azt a két mezőberényi férfit, akik egy Békéscsaba belvárosában található bár tulajdonosát fenyegették meg. A nyomozás eddigi megállapításai szerint szombat este fél hétkor F. Sándor besétált a szórakozóhelyre, ahol a tulajdonos fiának átadott egy csomagot. A fiatalember gyanút fogott, hiszen előzetesen apját telefonon már megfenyegették, ezért kihívta a rendőrséget. A helyszínre kiérkező nyomozók speciálisan kiképzett kutyája "bejelzett" a csomagra, amit azt jelentette: lőszer vagy robbanószer lehet benne. 
Ekkor a rendőrség értesítette az esetről a budapesti tűzszerészeket, miközben elvitték a csomagot egy zárt udvarra, és lezárták a békéscsabai főutca nagy részét. Az éjszaka a békési megyeszékhelyre érkező szakértők megállapították, hogy a gyanús csomagban két vadászfegyverbe való töltény és egy gyakorló kézigránát található. Így a kutya jelzése helyesnek bizonyult, ha nem is jelentett közvetlen robbanásveszélyt a henger alakú csomag tartalma. Értesüléseink szerint a lőszer és a kézigránát mellett egy cetlit találtak a tűzszerészek, amely azt tudatta, hogy a következő küldemény már éles lesz. A nyomozás során a rendőrség látókörébe került H. József, aki állítólag nemrégiben rosszul jött ki egy, a bártulajdonossal együtt lebonyolított ügyletből. Ezért H. József azzal bízta meg ismerősét, F. Sándort, hogy kézbesítse üzlettársának a csomagot. A rendőrség házkutatást tartott a két férfinál, ahol további lőszerek és gyakorló kézigránátok kerültek elő.
B. T.

A KDNP megyei szervezete felfüggesztette működését
A Kereszténydemokrata Néppárt Békés megyei szervezete szombati békéscsabai kibővített választmányi ülésén úgy döntött, hogy a párt országos vezetésének politikájával való egyet nem értése jeléül felfüggeszti a tevékenységét - értesültünk Kovács Sándor elnök. A kereszténydemokraták békési szervezete elégedetlen a Giczy György nevével fémjelezhető szövetségi politikával, amely az MSZP-vel és azon belül is Németh Miklóssal keresi a kapcsolatot. 
Kovács Sándor, a KDNP Békés megyei elnöke érdeklődésünkre elmondta, április óta számtalanszor jelezték a párt vezetésének, hogy a keresztény, nemzeti és jobboldali elkötelezettség kizárja az együttműködés lehetőségét a megítélésük szerint az MSZMP utódpártjának tekinthető szocialistákkal.
Mint arról többször beszámoltunk: szeptember elején egy hónapos türelmi időt adtak a vezetésnek, hogy hívjanak össze a kérdésben országos választmányi ülést, ám ez nem történt meg. - Úgy látjuk, 2002-ig Giczy Györgyöt nem lehet megbuktatni a pártelnöki székben, ám mi nem kívánunk részesei lenni annak a politikának, amit elhibázottnak tartunk - jelentette ki Kovács Sándor. Aki ehhez hozzátette: a tizenhárom városi és községi szervezetet összefogó, közel kétszáz tagot számláló Békés megyei KDNP-szervezet a jövőben nem csatlakozik egyetlen kereszténydemokrata csoportosuláshoz és a tagság nem lép át más jobboldali pártokba sem. 
A szombaton elfogadott szándéknyilatkozat szerint november 30-án egy új civil szervezetet alakítanak meg, így más keretek között folytatják működésüket. Kovács Sándor megjegyezte: a 2002-es választáson jobboldali pártokat támogatnak, míg jelöltjeiket indítják a két év múlva esedékes helyhatósági választáson. A megyei pártelnök reagált szombati Békés Megyei Napban megjelent hozzászólásra, amelyet a magát törvényes Kereszténydemokrata Néppárt nevező csoportosulás nevében Szakolczai György jegyzett. Kovács erről szólva kifejtette: a Békés megyei KDNP-szervezet sem oka, sem előidézője előidézője nem volt a kereszténydemokrácia egészét jellemző belviszálynak, mert mindig az egység fontosságát tartották szem előtt. Másrészt arra hívta fel a figyelmet, hogy a legitimnek tekinthető párt a Giczy György vezette KDNP, ha annak irányvonalával a békésik nem is értenek egyet. - Devalvádódott kereszténydemokratákkal - ide értem Giczyt éppúgy, mint Surján Lászlót, Szakolczai Györgyöt és Rapcsák Andrást is - nem akarunk együtt tovább menni - hangoztatta Kovács Sándor.
B. T.

Hazamentek a solymászok
Vögel és Herderer, a két legjobbÖtvenegy fácán, negyvenhét nyúl, három vadkacsa, két görény és három macska - ez a héten Orosházán és környékén megrendezett X. Nemzetközi Solymász Találkozó mérlege. Az adatokat szombaton este ismertette dr. Lakos István fősolymász a találkozó záróeseményeként megrendezett úgynevezett záróteríték előtt.
A békési város harmadik alkalommal ad otthont a találkozónak, azonban most először fordult elő, hogy egy sólyom vadászat közben  elveszett - gazdája nem kis bánatára. A találkozón - melyen elsősorban sólymokkal, sasokkal, héjákkal vadásztak a résztvevők - a környékbeli vadásztársaságok által biztosított területeken űzték az apróvadat a közel tucatnyi országból érkezett solymászok.
A záróterítéken a vadászszokásoknak megfelelően - igaz, jelképesen - elosztották a zsákmányt. Ennek nagyobb része jótékonysági célokat szolgál: a résztvevők a helyi idősek otthona lakóinak ajánlották fel az elejtett vadakat.
A város önkormányzata - melyet Kovács Lajos alpolgármester képviselt a rendezvényen - emléklappal ismerte el a legjobb solymászok teljesítményét. A hölgyek közül a tavaly is eredményes Edith Vögel, a férfiak közül pedig Jozef Herberer bizonyult a legjobbnak. 
>>>>>>Galéria

Dominkó maradt az MDF elnöke
Újabb két esztendőre Dominkó Sándort választották meg a Magyar Demokrata Fórum (MDF) orosházi elnökévé. A csütörtök esti megmérettetésen ketten indultak a tisztségért, Dominkó kihívója Pleskó Pál elnökségi tag, korábbi elnök volt.
A párt nyolctagú elnökségében csak egy csere történt: a magát újra nem jelölő Borsi Vince helyét Ollár Péter tölti be a szervezetben. Tisztségükben megerősített elnökségi tagok: Pleskó Pál, Fekete Bálint, Perendi Lajos, dr. Horváth Antal, Gombkötő Sándor, Dani József, Metál György. A csütörtöki tisztújító taggyűlésen arról is megemlékeztek, hogy tizenkét esztendeje, 1988 október 30-án alakult meg a helyi MDF-szervezet, az orosházi demokratikus szervezetek közül elsőként.
Dominkó Sándor a párt péntek reggeli sajtótájékoztatóján elmondta: az orosházi magyar demokraták a Dávid Ibolya nevével fémjelzett mérsékelt konzervatív irányvonalat kívánják képviselni. Ugyanezen a tájékoztatón Pleskó Pál elnökségi tag visszautasította Bozsár Lajos lapunkban csütörtökön megjelent egyházaknak címzett bírálatát. Ebben az MSZP helyi elnöke kifogásolta, hogy a a történelmi egyházak néhány kivételtől eltekintve nem vesznek részt az önkormányzati városi rendezvényeken. Pleskó hangsúlyozta: a városvezetés újabb jelét adta egyházellenességének, melyet ő képviselőként és volt piarista diákként visszautasít.

Teljesebb állapotfelmérést sürget Pusztaszőlősön a kaszaperi polgármester
Bonyolódni látszik az a pusztaszlősi és a környező településeken végzett ingatlan-kárfelmérési munka, amellyel a Mol Rt. azután bízott meg egy független kárbecslő céget, hogy a környék településeinek önkormányzataihoz több mint ötszáz kárbejelentés érkezett. Csürhés István kaszaperi polgérmester komoly talajszint-vizsgálatok elvégzését szorgalmazta.
Nem fogadjuk el azoknak a jegyzőkönyveknek a megállapításait, amelyet a Mol Rt. által felkért független szakértők készítettek el a pusztaszőlősi ingatlanokban keletkezett károk okait kutatva - jelentette ki Csürhés István. Mint korábban beszámoltunk, az augusztus 18-án kitört, és már hetvenedik napja tomboló gázkút környéki településeken több mint ötszáz ingatlankár-bejelentés érkezett az önkormányzatokhoz, amelyek falak megrepedéséről és épületek süllyedéséről számoltak be. A fejleményekkel szemben kételyének adott hangot a Mol Rt. vezetése, de a helyzet tisztázása érdekében kárszakértőket kért fel. A szakemberek két hete kezdték meg a munkát, és mint Csürhés Istvántól megtudtuk: a Kaszaperhez tartozó Pusztaszőlősön már sok háznál jártak.
A polgármester szerint ennek az állapotfelméréseknek a jelen formában nincs sok értelme, amelynek eredményeként mindenütt az aszály vagy a belvíz romboló hatására hivatkoznak, ám ezt a helyeik nem fogadják el. - Azt szeretnénk, ha a Mol költségén komoly talajszint- és rétegvizsgálatokat végeznének el a valóban független szakértők, amely sokkal pontosabb választ adhatna a gázkitörés óta észlelt károk okaira - hangsúlyozta Csürhés István. 
Kaszaper polgármestere ehhez hozzáfűzte, ha a nemzeti olajtársaság nem vállalja a vizsgálatok költségeinek fedezését, akkor valamilyen forrásból erre pénzt teremtenek elő, noha egyelőre nem tudják, mekkora összegre volna szükség. A Csürhés István a kialakult helyzetről tájékoztatta a Belügyminisztérium illetékeseit és a térség országgyűlési képviselőit.
Bacsur György, a Mol Rt. sajtóosztályának munkatársa megkeresésünkre megjegyezte: ilyen észrevétellel társaságukat senki semmilyen formában nem kereste meg. Ehhez hozzátette: még folynak a kárfelmérések, amelynek lezárultáig a legnagyobb magyar cég tartózkodik mindenfajta véleménynyilvánítástól.
Bod Tamás

Előadássorozat a román-magyar együttélésről
A román nép történelme a XIX. században lesz a témája annak az egész napos programsorozatnak, amelyet a Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége rendez október 28-án 10 órától a Gyulán a Dózsa György utcai székházban - értesültünk a békési fürdővárosban megjelenő román nyelvű hetilap szerkesztőségétől. A program előadója és egyben vitavezetője Ioan Aurel Pop történészprofesszor, a kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetem tanára lesz. Mint megtudtuk, a honi román közösségek vezetőinek, a kisebbségi önkormányzatok képviselőinek, a román iskolák tanárainak és a hazai román egyetemistáknak és főiskolásoknak szervezett ismeretterjesztő sorozat középpontjában a múlt századi román-magyar együttélés kérdéseinek megvitatása áll.
A programhoz tartozik, hogy az előadók bemutatják a honi románság képviselőinek a parlamenti választások előtt álló román pártokat, emellett a nap vendége lesz még dr. Árgyelán Sándor, aki Portugália EU-csatlakozásakor volt lisszaboni nagykövet. Ugyancsak az október 28-a programjához tartozik, hogy az érdeklődők találkozhatnak a honi román nyelvű médiumok munkatársaival. Mint megtudtuk, a Gyulán szerkesztett román nyelvű hetilap, a Foaia romaneasca immár interneten is olvasható.

Gyula: perel a város
A gyulai önkormányzat képviselő-testület még ez év júniusában - zárt ülésen - döntött arról, hogy kezdeményezi egy, a Giulio Kötőipari Rt. tulajdonában lévő 544 négyzetméteres terület megvásárlását. A képviselők azonban hiába tették meg a vételi ajánlatot, az adásvételi szerződést a kötőipari cég nem kötötte meg a várossal, holott korábban tárgyalások folytak az adásvételről, amely alapján - a városvezetés álláspontja szerint - a céget ajánlati kötöttség terhelte. A város azonban nem tudott élni az ebből az ajánlati kötöttségből a vevő oldalán kapcsolódó elővásárlási joggal, s arra sem volt lehetőség - bár tudomásunk szerint szándék sem -, hogy a város változtasson vételi ajánlatán. 
A Giulio ugyanis még a nyár folyamán értékesítette az ingatlant; a terület új tulajdonosa az Asylum Kft. lett. A városatyák ezt követően, a szeptemberi testületi ülésen ismét foglalkoztak az üggyel, s határozatban szólították fel a polgármesteri hivatalt: vizsgálja meg a perindítás lehetőségét. A városháza ennek hatására október elején nyújtotta be keresetét, amelyben kérik a bíróságot: állapítsa meg az önkormányzat és a Giulio közötti szerződés létrejöttét. A város egyben kérte a bíróságot, hogy az ingatlan társasházzá nyilvánítása ügyében jelenleg szüneteltetett pert folytassa és a két ügyet egyesítse.
*
Hírközpontot avattak a tűzoltók
A napokban átadták az orosházi tűzoltó-parancsnokság megújult hírközpontját, melyet az őrizd a lángot alapítvány segítségével korszerűsítettek kétmillió forintos beruházással - tájékoztatta lapunkat Csongrádi Pál alezredes, a helyi hivatásos önkormányzati tűzoltók első embere.
Az átadás "családi körben" történt meg, ugyanis összekötötték a nemzeti ünnepre való megemlékezéssel, illetve a nyugdíjas nappal, melyen vendégül látták a pihenés megérdemelt éveit töltő volt kollégáikat feleségeikkel együtt, valamint a már elhunyt nyugdíjas tűzoltók özvegyeit. A rendezvényen Kovács Lajos alpolgármester és Séllei Pál tűzoltó alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa mondott köszöntőt.
Csongrádi Pál lapunknak elmondta: a találkozón a jó hangulatú ebéd és a közös emlékek felidézése mellett mód nyílt az utóbbi időben beszerzett korszerű technológiát jelentő eszközök, így a nemrég átadott fecskendők megtekintésére is. A nyugdíjas találkozók azért is fontos események a tőzoltóság állománya életében - tette hozzá a parancsnok -, mert az utóbbi évek fiatalítási hulláma miatt generációk sora kimaradt a toborzásból, így hosszú évekig nem is lesz nyugdíjazás az orosházi parancsnokságon.

Pénzt osztott a területfejlesztési tanács
A megyei közgyűlés sajtószóvivőjének közleménye
Békés megyét a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetési törvénye elfogadásakor a Parlament az ország öt legkedvezőtlenebb megyéje közé sorolta. 
A döntés értelmében megyénk fejlesztésére az elkülönített keretösszeg 2 %-a fordítható. 
A keddi ülésen tárgyalt tíz célelőirányzat decentralizált forrása iránt több mint 400 db pályázat került benyújtásra, a Tanács 252 db pályázatnak összesen 675 millió Ft támogatást ítélt meg. 
Az Oktatási Minisztérium által kezelt műszaki Fejlesztési Alappogram célelőirányzat, melynek 2000. évi támogatási forrása 44,46 millió Ft. 
A 2000. szeptember 27-i beadási határidőre beadott 24 db pályázatból a Tanács korábbi döntésével 10 db pályázatot már támogatott, 1 db pályázatot tartalmi és formai okok elutasított. A Tanács a még el nem bírált pályázatok közül 12 db pályázatot részesített támogatásban, míg 1 db pályázatot tartalmi és formai okok miatt elutasított. A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta. 
A Gazdasági Minisztérium által kezelt Gazdaságfejlesztési célelőirányzat, melynek 2000. évi támogatási forrása 158,828 millió Ft. 
A 2000. augusztus 31-i beadási határidőre beadott 7 db pályázatból a Tanács 6 db pályázatot részesített támogatásban, míg 1 db pályázatot forráshiány miatt elutasított. 
A Tanács támogató döntése 3 db pályázat tekintetében végleges, további 3 db pályázat támogató döntése a Gazdasági Minisztérium egyetértésével válik véglegessé. 
A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta. 
A Gazdasági Minisztérium által kezelt Kis- és Középvállalkozói célelőirányzat, melynek 2000. évi támogatási forrása 38,03 millió Ft. 
A 2000. szeptember 27-i beadási határidőre beadott 20 db pályázatból a Tanács korábbi döntésével 5 db pályázatot már támogatott, 4 db pályázatot tartalmi és formai okok miatt elutasított. 
A Tanács a még el nem bírált pályázatok közül 7 db pályázatot részesített támogatásban, míg 2 db pályázatot tartaléklistára helyezett, 1 db pályázatot tartalmi és formai okok miatt elutasított. A Tanács támogató döntése 6 db pályázat tekintetében végleges, míg 1 db pályázat támogató döntése a Gazdasági Minisztérium egyetértésével válik véglegessé. A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta. 
A Gazdasági Minisztérium által kezelt Aktív Foglalkoztatási célelőirányzat, melynek 2000. évi támogatási forrása 56,94 millió Ft. 
A 2000. szeptember 27-i beadási határidőre beadott 13 db pályázatból a Tanács 8 db pályázatot részesített támogatásban, 1 db pályázatot tartaléklistára helyezett, míg 2 db pályázatot tartalmi és formai okok miatt elutasított. 
A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta. 
A Gazdasági Minisztérium által kezelt Turisztikai célelőirányzat, melynek 2000. évi támogatási forrása 29,25 millió Ft. 
A 2000. szeptember 27-i beadási határidőre beadott 29 db pályázatból a Tanács korábbi döntésével 11 db pályázatot már támogatott, 1 db pályázatot tartalmi és formai okok miatt elutasított. 
A Tanács a még el nem bírált pályázatok közül 10 db pályázatot részesített támogatásban, 7 db pályázatot tartalmi és formai okok miatt elutasított. 
A Tanács támogató döntése 5 db pályázat tekintetében végleges, további 5 db pályázat támogató döntése a Gazdasági Minisztérium egyetértésével válik véglegessé. 
A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta. 
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kezelt Nemzeti örökség Program célelőirányzat, melynek 2000. évi támogatási forrása 23,4 millió Ft. 
A 2000. augusztus 31-i beadási határidőre beadott 20 db pályázatból a Tanács 11 db pályázatot részesített támogatásban, 8 db pályázatot forráshiány miatt, míg 1 db pályázatot tartalmi és formai okok miatt elutasított. 
A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta. 
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kezelt Vidékfejlesztési célelőirányzat, melynek 2000. évi támogatási forrása 6,83 millió Ft. 
A 2000. augusztus 31-i beadási határidőre beadott 13 db pályázatból a Tanács 4 db pályázatot részesített támogatásban, 9 db pályázatot forráshiány miatt elutasított. 
A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta. 
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kezelt Mezőgazdasági alaptevékenységek beruházási támogatása célelőirányzat, melynek 2000. évi támogatási forrása 137,2 millió Ft. 
A 2000. szeptember 30-i beadási határidőre beadott 180 db pályázatból a Tanács 153 db pályázatot részesített támogatásban, 27 db pályázatot tartalmi és formai okok miatt elutasított. 
A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta. 
A támogatott pályázatok közül 143 db pályázat az FVM Békés Megyei Földművelésügyi Hivatal által már támogatásban részesített pályázathoz kiegészítő, többlettámogatást kapott, 10 db pályázat terménytárolók és szárítók építéséhez alaptámogatásban részesült. 
A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kezelt Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás és fásítás célelőirányzat, melynek 2000. évi támogatási forrása 5 millió Ft. 
Az előirányzatra a pályázatot országosan egységes hatállyal az FVM írta ki. Az Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatósághoz benyújtott 20 db Békés megyei pályázatból a Tanács 11 db pályázatot jelölt ki, aminek a támogatása a megyei forrás terhére kerül elszámolásra. További 4 megyei pályázatot az erdészeti szolgálat saját forrásából támogatott, míg 5 db pályázatban a vállalt erdőtelepítés a belvíz és egyéb okok miatt meghiúsult. A Tanács döntésével a rendelkezésére álló 2000. évi keretet teljes egészében felhasználta. 
A Tanács döntött még a hagyományos , több éve mőködő Területfejlesztési Célelőirányzat támogatása iránt 2000. augusztus 31-ig benyújtott pályázatokról is.. A 76 db beadott pályázatból a Tanács korábbi döntéseivel 27 db pályázatot már támogatott, 3 db pályázatot tartalmi és formai okok miatt elutasított. 
A Tanács a még el nem bírált pályázatok közül 6 db pályázatot részesített támogatásban, 9 db pályázatot tartaléklistára helyezett, míg 29 db pályázatot forráshiány miatt elutasított. 
A Tanács döntött még a Gyomaendrőd és Füzesgyarmat önkormányzat által benyújtott vis maior kérelmekről, melyek szorosan kapcsolódtak a 2000. tavaszi rendkívüli belvízhelyzethez. A Tanács a II. félévi vis maior kerete terhére Gyomaendrőd város önkormányzatának a Központi Orvosi Rendelő megrongálódott épülete helyreállítási költségéhez 2.287 ezer Ft vis maior támogatást ítélt meg. 
A füzesgyarmati Rajk László utcai kéttantermes iskola az 1999-2000. évi belvizes időszakban megrongálódott, életveszélyessé vált és lebontott épület újjáépítésének 17.875 ezer Ft-os költségéhez a II. féléves vis maior kerete terhére 6.853 ezer Ft támogatást ítélt meg, melyet kiegészít a Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete 500 ezer Ft-os készpénz támogatása, az 1.500 ezer Ft értékékő építőanyag adománya, valamint a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által kezelt, az önkormányzati kötelező feladatokat ellátó intézményekre kapott kormányzati támogatásból felszabadult 600 ezer Ft megyei keret. 
A speciális osztályok elhelyezését szolgáló két tanterem újjáépítési költségeihez a megyei források koordinált felhasználása mellett is szükség van mintegy 6.700 ezer Ft összegű további forrásra, melyet a Tanács a saját vis maior kerete teljes felhasználása miatt a Belügyminisztérium központi vis maior tartalékából igényel meg.

Vadászat ragadozó madarakkal
Egyre nagyobb létszámmal, egyre távolabbról érkezett solymászok részvételével szerdán megkezdődött a X. Nemzetközi Solymász Találkozó, melynek immár harmadik esztendeje Orosháza ad otthont. A hivatalos megnyitóünnepséget - melyen Nagy János, a Magyar Solymász Szövetség elnöke, Fábián Gyula, az FVM osztályvezetője és Fetser János orosházi polgármester mondtak beszédet - követően a ragadozó madarak szerelmesei kilenc csoportot alkotva kezdték meg a vadászatot.
A résztvevők többsége Európa keleti és nyugati feléből - egyebek közt Szlovákiából, Horvátországból, Spanyolországból, Angliából, Franciaországból, Németországból - egyaránt érkeztek, de akad köztük az Újvilágból, az Egyesült Államokból származó solymász is. A madarak többsége sólyom, sas és héja, ezen túl ölyvvel, karvallyal és vörös vércsével is vadásznak néhányan.
A szombatig tartó találkozón a vadászat mellett kiegészítő eseményeket is tartanak Orosházán: ma vadászati, solymászati és a témához kapcsolódó képzőművészeti kiállítás nyílik a Petőfi Művelődési Központban, a zárónapon, szombaton pedig egész délután látványos programok várják az érdeklődőket a történelmi emlékparkban: lesz madárröptetés, lovas kocsis felvonulás, térzene, végezetül a vadászok úgynevezett záróteríték keretében adják meg a tiszteletet az elejtett apróvadaknak.

Nem történt katonai bűncselekmény
A sarkadi rendőrök geszti ügyét helyben vizsgálják ki
Katonai bűncselekmény nem történt, ezért a Szegedi Katonai Ügyészség a sarkadi rendőrtisztek ügyét hamarosan a Békés Megyei Ügyészség Nyomozó Hivatalához továbbítja - mondta szerdán érdeklődésünkre dr. Hegyes Tibor alezredes, katonai ügyész az október elsején a Geszten történt szerepcserés balesetről. Mint korábban beszámoltunk, a sarkadi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője, K. József október első napján este Geszt belterületén egy kanyarban a kapitányság parancsnoki autójával kisodródott az útról, majd egy ház kerítésének vágódva felborult. 
Az történtek után a rendőrtiszt elfutott a helyszínről, és telefonon helyettesét, S. Jánost hívta fel arra kérve, hogy vállalja magára a közlekedési balesetet. Nem sokkal később mindketten a balesetet szenvedett autónál voltak. Ezután - még a helyszínelők megérkezése előtt - robbanásveszélyre hivatkozva egy sebtében kerített traktorral elvontatták a sérült autót, noha tűzoltót nem hívtak segítségül. A gyulai rendőrség helyszínelőinek a két tiszt már az új verziót adta elő. Néhány nap múltán felmerült a gyanú, hogy nem minden úgy történt, ahogy a sarkadi rendőrség közrendvédelmi osztályvezetője és helyettese előadta, így fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett ellenük Kurucz Ferenc megyei rendőrfőkapitány. 
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ellenőrzési osztályának vizsgálata szerint az érintettek elismerték: október elsején este szerepet cseréltek egymással. Viszont K. József szóbeszéddel ellentétben tagadta, hogy egy mulatságról tartott hazafelé. Vallomásában a közrendvédelmi osztályvezető elmondta, a térség körzeti megbízottait ellenőrizte. Kijelentette: a baleset után azért esett pánikba, mert tudta szabálysértést követett el, és - kétgyermekes apaként - félt ennek munkahelyi következményeitől. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ellenőrzési osztályán készült iratokat átnézték a Szegedi Katonai Ügyészségen, és megállapították: hamisan jelentették a történteket a sarkadi rendőrtisztek, ezért felbujtóként közokirat-hamisítás bűntettét követték el, amelyet a Békés Megyei Ügyészség Nyomozó Hivatala vizsgál majd ki. Kérdésünkre dr. Hegyes Tibor ügyész elmondta, a jelentéstételi kötelezettség elmulasztása, mint katonai vétség ebben az esetben azért nem áll fenn, mert önmagát senki sem köteles bűncselekmény miatt feljelenteni. Felvetésünkre a katonai ügyészség munkatársa megjegyezte: a történtekkel kapcsolatban az ittas vezetés gyanúja nem merült fel.
B. T.

Az orosházi MSZP az ellenzéket és az egyházakat bírálja
A nemzeti és állami ünnepek azért vannak, hogy egységet teremtsenek és kifejezzék egy közösség összefogását - jelentette ki szerdán Bozsár Lajos, az orosházi MSZP szervezet elnöke, aki a hétfői október 23-ai megemlékezések kapcsán tartott sajtótájékoztatót.
A szocialisták helyi vezetője szerint az ünnep szelleméhez méltatlan, hogy a konzervatív pártok külön ünnepséget tartottak Orosházán, annál is inkább, mert 1994 óta - mióta az önkormányzatot az MSZP és az SZDSZ alkotta koalíció irányítja - a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MDF politikusai lehetőséget kaptak a megszólalásra. Nem kerülhető meg a két orosházi országgyűlési képviselő - Varga István és Dancsó József - felelőssége sem, akik Bozsár értékelése szerint eredménytelen munkájukat látszatcselekvésekkel próbálják meg leplezni.
Végezetül az MSZP-elnök bírálta az Orosházán működő történelmi egyházakat is, amiért azok - néhány kivételtől, például az augusztus 20-ai Szent István-szobor avatása - nem vesznek részt az önkormányzat által szervezett eseményeken

A Körös Volánnak kétszázmillió kell visszafizetnie
Az olajbizottság ülésén ismét Békés megye volt terítéken
További felelősségre vonások várhatók a Körös Volán Rt.-nél hangzott el Kossuth Rádió több híradásában azok után, hogy kedden a "nagyfelhasználókat": a volántársaságokat, a Mahartot, a MÁV Rt.-t és a Hungarocamiont hallgatta meg az olajbizottság. Szarvas Péter, a Körös Volán Rt. vezérigazgatója kérdésünkre elmondta: a cég vezetése figyelemmel kíséri a hatóságok munkáját és megállapításait, és ezek nyomán ajánlásokat fogalmaznak meg, de tagadta további személyi felelősségre vonásról szóló híreket. Burillák Attila, az APEH szóvívője megkeresésünkre jelezte: nem zárható ki, hogy az adónyomozók eddigi vizsgálódásai is segítették ennek az ügynek kiderítését.
A Kossuth Rádió keddi hírműsorai - az olajbizottság üléséről tudósítva - arról számoltak be, hogy hamarosan további felelősségre vonásosokra lehet számítani a békéscsabai székhelyű Körös Volán Rt.-nél, mert a cég hétmillió liter gázolaj eredetét nem tudta igazolni. Ezért az APEH 200 millió forint utólagos megfizetésére kötelezte a társaságot, emellett a Vám- és Pénzügyőrség 26 millió forintra bírságolta a céget nem megfelelő minőségű üzemanyag használata miatt. A rádió hírműsorai a korábbi vezetőváltásokat is ezekkel az ügyekkel hozták összefüggésbe.
Mindennél jóval árnyaltabban fogalmazott lapunknak Szarvas Péter, aki néhány hónapja tölti be a Körös Volán vezérigazgatói posztját. A vezető kifejtette: a cég felügyelő bizottsága és igazgatósága szoros figyelemmel követi a hatóságok munkáját, és minden ülésen kiemelt napirendként szerepel ezek értékelése. A hatóságok megállapításait ismertetve Szarvas lapunknak elmondta: a nem igazolt eredetű gázolaj bejött a céghez, amelyet felhasználtak, ám valójában nem az a társaság szállított, amely utóbb erről számlát állított ki. Szarvas elismerte: mindezen ügyekben jogerős határozatok születtek a Körös Volán Rt.-vel szemben, amelyek arra kötelezik a közlekedési társaságot, hogy közel 200 millió forintot visszafizessen az államkasszába. Felvetésünkre a vezérigazgató megjegyezte: a társaság működése mindezek ellenére a jövőben is stabil lesz, de megnehezíti fejlesztéseket, amelyeket az elkövetkezendő időszakra terveztek. Végül - a Kossuth Rádió híradásaival szemben - azt hangsúlyozta: jelenleg semmilyen döntéselőkészítés nincs személyi kérdésekben.
Információink szerint ezek a fejlemények szoros kapcsolatban állnak azzal, hogy ez év május 31-én a Békés megyei adónyomozók és a rendőrség beavatkozó alosztálya elfogta és őrizetbe vette D. Péter gyulai vállalkozót. Ellene az adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntette elkövetése alapos gyanúja miatt indult vizsgálat, ahol az elkövetési érték meghaladja az egymilliárd forintot. Elfogása után a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásba helyezését, amelyet azóta meghosszabítottak, és ez jelenleg is érvényben van. Értesüléseink szerint D. Péter az 1996 tavaszán közlekedési balesetben elhunyt Molnár László - olajügyekkel is kapcsolatba hozott eleki vállalkozó - helyére lépett be a Trans-Fix C. Kft.-be. Egy évvel később megalapították a Trans-Onyx Kft.-t, amelynek D. Péter az ügyvezetője lett, ezt később eladták román személyeknek, majd megalapították a Gold-Iv-Trans Kft.-t. 
Burillák Attilától, az APEH szóvívőjétől megtudtuk: gázolajat forgalmazó D. Péter által jegyzett cégek 11 millió liter gázolaj értékesítéseik, amelynek döntős részét a Körös Volán Rt. és az eleki Haladás Szövetkezet vásárolta meg. 
Az adónyomozók vizsgálódásaik során megkeresték az összes honi gázolajjal foglalkozó nagykereskedelmi céget és importőrt, így derült ki: nem ezeken a csatornákon keresztül  szerezték be a D. Péter társaságai az üzemanyagot. A vizsgálatok később megállapították, hogy a szállító cég nem tudja okmányokkal igazolni a gázolaj származási helyét, amelynek eladása után nem fizettek áfát, jövedéki és társasági adót sem. Ennek együttes értéke haladja meg a milliárdos nagyságrendet.
B. T.

A tótkomlósi polgármester visszautasítja kaszaperi kollégája támadásait
A média - különösen az országos lapok és az elektronikus sajtó - több esetben egyoldalúan tudósított a pusztaszőlősi gázkitörésről - nyilatkozta lapunknak Juhász Pál, Tótkomlós polgármestere. Tapasztalatai szerint ugyanis szinte kizárólag azok a vélemények kaptak nagy nyilvánosságot, melyek szerint a településrészen minden baj okozója Tótkomlós, melyhez az elmúlt évtizedekben Pusztaszőlős tartozott, s melyről a tavalyi népszavazáson meghozott döntés alapján vált le és csatlakozott Kaszaperhez.
- Pusztaszőlőst nem a tótkomlósiak pusztították el, volt egy szomorú időszak ugyanis a magyar történelem közelmúltjában, melyben nagyon sok kistelepülés jutott az elnéptelenedés és az elöregedés sorsára - hangsúlyozta a polgármester, aki különösen Csürhés István kaszaperi polgármester és olyan helyi lakosok kijelentéseit fájlalja, akik az elmúlt évtizedekben máshol éltek.
- A településrész krónikájához az is hozzátartozik, hogy az uradalmi épületek lebontásából származó építőanyagokat főként a helyiek használták fel saját otthonaik felépítéséhez - folytatta Juhász Pál. - Az, hogy mára nincs óvoda és iskola, abból ered, hogy a gyerekek száma minimális. A tótkomlósi önkormányzat ennek ellensúlyozására falugondnoki hálózatot működtetett a gyerekek óvodába, iskolába hordására, s ezen a csatornán oldottuk meg a PB-gázpalackcserét is. Háziorvosi szolgálatot korábban kéthetente, majd az igényeknek megfelelően hetente biztosítottunk Pusztaszőlősön. Tótkomlós és Kaszaper jelenleg perben áll: az egy éve megkezdődött átadás-átvételi folyamat során nem tudtak megegyezni az átadandó külterületi földterületek mértékéről. Tótkomlós önkormányzata megközelítően 250 hektárt adna át, ugyanis az érintett földterületek a város mintegy 300 gazdálkodójának tulajdonában van, mely a kárpótlást követően megélhetésüket biztosítja - mondja a polgármester.
A tét azonban nem csak ez: az iparűzési adóból évi többmilliós bevétel származik, így nem mindegy, a területen kitermelést végző MOL Rt. melyik településnek utalja ezt át. Juhász Pál erre a felvetésünkre elmondta: a város részéről nem haszonszerzésről, hanem a tótkomlósi lakosok érdekvédelméről van szó. Hozzátette: Csürhés István nyilatkozatai egyre etikátlanabbak és ízléstelenebbek: a tótkomlósi városvezető nem tartja kizártnak, hogy nem csak a közvéleményt, hanem ezzel a független bíróságot is befolyásolni kívánja Kaszaper első embere.
Juhász Pál végezetül kijelentette: mindezt az Országgyűlés albizottsága közelmúltban megtartott kihelyezett ülésén is elmondta, mint ahogy arról is beszámolt, hogy a tótkomlósiak a gázkitörés pillanatától segítik az elhárítást, egyebek közt a helyi tűzoltó-egyesület és a polgárőr szervezet révén.
K. Gy.

Gyula megszabadulna jelenlegi kistérségétől
A gyulai városvezetés több mint két éve - az 1998-as önkormányzati választások óta - azon fáradozik, hogy Gyula város a statisztikai kistérségi besorolásban visszakerüljön "természetes" helyére, oda, ahová 1997 augusztusáig tartozott - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Dancs László polgármester. Az 1997-es változtatásig ugyanis Gyula a megye észak-keleti részén lévő településekkel együtt alkotott egy statisztikai kistérséget, azóta viszont a békéscsabai központú közép-békési kistérséghez tartozik. 
Mindez előnytelen a város és a megye számára egyaránt - hívta fel a figyelmet Dancs László. A város ugyanis nem tartozik hátrányos helyzetű, elmaradott kistérséghez, így a területfejlesztési pályázatok legtöbbjéből kimaradni kénytelen. 
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a megye is jóval kevesebb területfejlesztési pénzhez jut, mintha Gyula is kiemelten támogatható település lenne; az így meg nem kapott pénzösszeg több tízmillió forint volt az elmúl három év során. A gyulai városvezetés több levelet is írt a statisztikai hivatalhoz, ezek közül csak a legutóbb, ez év őszén keltezettre válaszolt dr. Mellár Tamás, a KSH igazgatója. A levélben foglaltakat ismertetve Dancs László felhívta a figyelmet arra: az év végén összegzik a statisztikai kistérségi rendszer eddigi tapasztalatait, változtatásra azonban csak akkor van lehetőség, ha az országgyűlésben kezdeményezik a körzethatárok módosítását. 
Ezért a város vezetése hamarosan kéri Tóth Imre országgyűlési képviselőt, hogy kezdeményezze a körzethatár-módosítást (a dolog némi pikantériája, hogy a sarkadi polgármesteri tisztet is betöltő Tóth Imre kezdeményezte annak idején, hogy Gyulát másik statisztikai kistérségbe helyezzék át). A gyulai városvezetés a megyei területfejlesztési tanács támogatását is kéri az ügyben, mondta Dancs László, aki leszögezte: Gyulának egyértelműen a megye észak-keleti részéhez kötődik, például a térség számos középfokú intézménye a fürdővárosban működik.
*
A gyulai fiatalok egytizede veszélyeztetett
Kedden ismét éjszakába nyúló ülést tartott a gyulai önkormányzat képviselő-testülete. A városatyák tanácskozásának elején - az interpellációkat és kérdéseket követően - Dancs László polgármester a gyulai vár felújításával kapcsolatos aktuális helyzetről adott tájékoztatást, majd a fő napirendek között megkezdődött az aprólékos képviselői munka. A városatyák hosszas disputálás után fogadták el a Gyulai Vár és Kastély Műemlékegyüttes Közalapítvány alapító okiratának módosítását, s választott meg kuratóriumi tagnak a lemondott Mihucza József helyére dr. Pocsay Gábort. A testület ezt követően a városi muzeális gyűjtemények és kiállítóhelyek további működéséről döntött, majd a képviselők a bűnmegelőzés és a közbiztonság helyzete elnevezésű előterjesztés vitáját kezdték meg.
Ez a napirendi pont a várakozásoknak megfelelően igen sok hozzászólást "eredményezett", habár vitáról ezúttal nemigen volt szó. A legtöbb képviselő főként a fiatalkorúak veszélyeztetettségével és a városi ifjúságpolitika hiányosságaival foglalkozott. A bűnmegelőzési és közbiztonsági társadalmi bizottság elnökeként dr. Erdmann Gyula kulturális tanácsnok felhívta a figyelmet a drog által veszélyeztetett fiatalok számának emelkedésére; mint elmondta, minden tizedik 13-20 év közötti fiatal ebbe a csoportba tartozik. A hozzászólók közül többen a szülői, illetve a pedagógusi felelősséget hangsúlyozták. A testületi ülésen - lapzártánk után - előreláthatólag döntenek egy városi diákiroda és klub beindításáról; ennek egyik feladata a fiatalok színvonalas szórakozásának biztosítása lenne.

Hétvégén megtisztulnak a komlósi temetők
A hétvégén fejeződik be Tótkomlóson a Három Szombat elnevezésű programsorozat - tájékoztatta lapunkat Takács Pál településmenedszer. A városi önkormányzat és a Száraz-ér társaság által meghirdetett környezetvédelmi programsorozat zárónapján - tekintettel a közelgő Halottak Napjára - elsősorban a város temetői rendbehozatalára buzdítják a város lakóit. Ezzel párhuzamosan egyébként a helyi egyházak is felkérték híveiket szeretteik sírjainak rendbetételére. A temetők mellett természetesen más közterületek is szerepelnek a szombati takarítási programban.
Tótkomlóson két sikeres fordulón vannak túl a Három Szombat szervezői és résztvevői. Az idei első akciót májusban tartották: ekkor az allergiás betegek legnagyobb ellenségét, a parlagfüvet irtották, majd szeptemberben szemétgyűjtési akciót tartottak.
A szervezők bíznak benne, hogy a szombaton megrendezendő harmadik forduló az előzőekhez hasonlóan ugyancsak sikeresnek bizonyul.

 

vissza a címlapra

Az Aktuális rovat korábbi cikkei

Fórum