Hogy a vásárlás ne váljon hobbivá
Békésbe még nem ért el a Ne vásárolj semmit mozgalom
2001. november 25. 21:45
1992-ben Kanadában Ted Dave reklámszakember az asztalra csapott - talán Pál apostol érezhetett ilyesmit a damaszkuszi úton -, és úgy döntött: netovább. Elég az esztelen fogyasztásból, illetve az embereket ez irányba manipulálásból. Az eddigi pályafutását megtagadó, azt jóvátenni akaró Dave még abban az évben meghirdette a Ne vásárolj semmit (Buy Nothing Day) napot, melyet a hétvégén immár tizedik alkalommal rendeztek meg világszerte, köztük hazánk több nagyvárosában is.
A fogyasztásellenes nap elsősorban a környezetvédő szervezetek körében talált támogatásra, hiszen jól ismert: a fogyasztás túlzott és egyre fokozódó mértéke nemcsak a belső, lelki egészséget, hanem a külső, fizikai környezetet is veszélyezteti. A környezetvédelmi problémák túlnyomó többségének végső oka gyakorlatilag a fogyasztás mennyiségében és összetételében keresendő. A hazánkban is egyre fokozódó folyamatos vásárlási láz - mely nem csak a nagy bevásárlóközpontok, szórakoztató centrumok megjelenése, hanem a kormány belső fogyasztást ösztönző politikájának is köszönhető - hosszú távon a természeti erőforrások kimerítéséhez, az ipari termeléssel együtt járó környezetszennyezéshez és a hulladékhegyek növekedéséhez vezet. A Ne vásárolj semmit mozgalmat hazánkban három éve meghonosító Ökotárs Alapítvány a nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan utcai akciókat szervez, illetve támogatja ezek szervezését. A fővárosban többnyire a Vörösmarty téren verik fel sátraikat az antishopok, ahol látványosan hívják fel a - többnyire frissen beszerzett javakkal alaposan felpakolt - járókelők figyelmét a túlzott fogyasztás veszélyeire, egyben felvillantva az alternatívákat, azokat az értékeket, melyek a családok boldogságához elengedhetetlenebbek: szeretet, kulturális javak, együttlét, közös játék, kirándulás stb. Azt persze még ők sem kérdőjelezik meg, hogy vásárolni pedig muszáj, ezzel együtt mégis arra intenek: ügyeljünk arra, hogy a szükséges javak beszerzésére koncentráljunk és a vásárlás ne váljon hobbivá, unaloműzővé, szabadidős tevékenységgé. Nézzük kritikus szemmel az életünk minden percébe jelen lévő reklámokat, vegyük észre, hogy mit akarnak elhitetni velünk. Ne higgyük el, hogy az anyagi javak birtoklásától lehetünk csak értékes emberek - mondják Ted Dave hazai követői.
Hozzánk legközelebb Kelet-Magyarország legtekintélyesebb környezetvédő szervezete, a nyíregyházi E-misszó pénteken szervezett vásárlásmentes napot a város főterén. Ennek keretében megnyitották a világ első "Benemvásárló Központját", ahol különböző osztályok álltak a "vevők" rendelkezésére, így a szeretet osztály, a szabadidő osztály, az anti-reklámok osztálya és az ajándék osztály.
A tapasztalatok szerint az érintettek különféle módon reagálnak. Móra Vera, az Ökotárs vezetője egy lapinterjújában arról számolt be, hogy tapasztalataik szerint az emberek örülnek annak, hogy valaki végre szót emelt a jelenség ellen. Persze olyan is akadt, aki szélmalomharcnak ítélte akciót - ez azonban nem újdonság annak, aki alternatív értékeket népszerűsít.
Mint minden hasonló törekvés, így a túlzott fogyasztás elleni tiltakozás is gazdasági jólétet feltételez. Békésben egyelőre kevesek hobbija az esztelen shopingolás, bár a fogyasztás templomai már felépültek és nyitva állnak (a dél-alföld legnagyobb plázája éppen a a világnapon nyitotta meg kapuit). Még néhány év, és talán a megye városainak utcáin is megjelenhetnek a benemvásárló központok néhány órácskára.
Addig is drukkoljunk, hogy míg ez bekövetkezik, legalább tejre és kenyérre fussa.
Korbely György

Mikola fórumot tart és üzletházat avat
2001. november 25. 21:46
A szakma képviselőivel találkozik, illetve egészségügyi intézményt avat csütörtökön Orosházán Mikola István egészségügyi miniszter, aki Csáky András, az országgyűlés szakbizottsága elnökének társaságában érkezik a városba - tudta meg lapunk.
A miniszter november 29-én 15 órakor az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) fórumsorozata második rendezvényének vendége lesz. Mint emlékezetes, két héttel korábban Kökény Mihály és Vastagh Pál tartottak hasonló fórumot a egészségügyieknek. Mikola és Csáky mellett a második rendezvényen jelen lesz Kovács József, a Pándy Kálmán Megyei Kórház igazgató-főorvosa, valamint Varga István és Dancsó József országgyűlési képviselők.
Ugyancsak ezen a napon 17 órakor adják át a Fehér Kígyó Üzletház új épületét, mely egy helyi magánvállalkozás újabb szolgáltató szárnyaként szolgálja majd a helyi egészségügyi és üzleti életet. Az avatóünnepség szónoka ugyancsak Mikola István miniszter lesz.
 

Egy szegény térség magára találása - megnyílt a Csaba Center
2001. november 24. 18:23
Ünnepélyes körülmények között november 23-án megnyitotta kapuit Békéscsaba bevásárló- és szórakoztatóközpontja, a Csaba Center. Az ötemeletes, nyolcvan üzletet és hatszáz autó befogadására alkalmas parkolóházat magában foglaló közel bruttó negyvenezer négyzetméteres épületegyüttes - csaknem négymilliárd forintos költséggel - alig egy év alatt épült fel a Viharsarok fővárosában. Az eddigi plázaépítésekkel szemben két újdonságot is felmutat a békéscsabai. Az egyik, hogy hatvanháromezres békési megyeszékhely sétálóutcájának a közepén, a város szívében épült fel, másrészt kizárólag magyar beruházók, nagyobb részt banki projektfinanszírozás keretében valósították meg a Csaba Centert. Két helyi vállalkozás, az Elektroház Kft. és a LBL Kft. a tulajdonosa Békéscsaba eddigi legnagyobb és az új évezred kihívásait jól reprezentáló épületének. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. ez év júliusában kötött hitelszerződést a tulajdonosokat tömörítő Csaba Center Invest Kft.-vel, míg generálkivitelező a szegedi székhelyű Délépítő Rt. volt. 
A bevásárló- és szórakoztatóközpont megnyitóján nem adták át a legfelső, irodai szintjét és az épületben helyet kapó Kortárs és Jankay Galériát, valamint a mozit, ezek a jövő év első felében készülnek el. A békéscsabai beruházók a plázák Szeged és Debrecen közötti "foghíjat" szüntették meg. Az új üzletközpont vonzáskörzetében, számolva a határon túli lehetséges vásárlókkal, potenciálisan másfélmillió ember él. Az első felmérések szerint havonta 300 ezer látogatót várnak a Csaba Centerbe. Egyelőre az üzletek kilenctizede kelt el bérben, ám nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan sorban állnak a kérők, hogy helyet kapjanak az épületben, amelyet tulajdonosaik Békéscsaba új találkozási pontjának és kulturális központjának képzelnek el. 
Az új épületegyüttes már kivívta a szakma elismerését, sokak szerint a vidéki bevásárló- és szórakoztatóközpontok között mindenképpen dobogós helyet vívott ki magának. Az avatóünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter egy nehézségekkel küzdő térség gazdasági magára találásának szimbólumaként beszélt a Csaba Centerről.
B. T.

Dominkó a Kaba térségi cukorrépa-termelők vezetője
2001. november 24. 18:23
A Kaba Térségi Cukorrépa-termelők Szövetsége a közelmúltban Dominkó Sándort választotta meg elnökévé. Az Orosfarm Szövetkezet elnöke ezáltal elnökségi tagja lett a cukorrépa-termelők országos szövetsége elnökségének, illetve a Cukorrépa Terméktanácsnak. A kabai cukorgyár érdekeltségi körzetébe tartozó termelők a hazai piac közel harminc százalékát állítják elő Békés mellett Hajdú-Bihar, Csongrád és részben Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. 
Dominkó Sándor lapunknak elmondta: a debreceni székhelyű szervezet elsődleges célja jelenleg az idei túltermelési válság kezelése, annál is inkább, mivel a jövőben a hazánkban működő hat cukorgyár kvóta-előírások szerint végzi tevékenységét, nem mindegy tehát, hogy a kvóták felosztása milyen szisztémában történik. Ugyancsak céljai közt fogalmazta meg az orosházi elnök, hogy a térségi szövetségen belül a többszörösen hátrányos helyzetben lévő Békés megyei termelőket helyzetbe hozza, hiszen az itt élőket sújtotta leginkább a két cukorgyár bezárása.

Németországból érkezett tűzoltóautó a komlósiaknak
2001. november 24. 18:23
Szombaton reggel kilenc órakor avatták fel Tótkomlós főterén azt a tűzoltóautót, melyet a németországi Burbach városa adományozott a dél-békési városka önkéntes tűzoltóinak. A húszéves Mercedes egy negyven esztendős Zuk-ot vált majd fel. Az adomány Katona Sándor, Németországban élő magyar lokálpatrióta jóvoltából került a komlósi lánglovagokhoz. Az ő révén egyébként már közel húsz tűzoltóautó került hazánkba, ezek nagy része Békés megyében szolgálja a tűzvédelem ügyét.
A pénteken új állomáshelyére érkezett úgynevezett gépjárműfecskendőnek nem csak a mentési feladatoknál, hanem esetleges újabb belvizeknél is hasznát látja majd a Nagy Sándor vezette tótkomlósi önkéntes tűzoltóság, mely egyébként rendelkezik már egy három éve kapott német tűzoltóautóval.
Azt, hogy a berendezés nagy szolgálatot tehet, igazolják az idei adatok: eddig negyvennégy alkalommal riasztották az egységet, melyek közül tizenhárom mentés volt, a többi tűzeset. Különösen nagy helytállást igényelt az egyik helyi állattartó telep oltása, ahol két és fél milliós kár keletkezett.

Síremléket, szobrot Kádár Jánosnak
2001. november 24. 18:24
Társadalmi gyűjtést kezdeményez a Kádár János Baráti Kör névadója síremlékének felállítására - tájékoztatta lapunkat Németh József, a szervezet orosházi vezetője. A kezdeményezést támogatók postai utalványon, csekken és átutalással fizethetik be hozzájárulásaikat egy e célra megnyitott számlaszámra.
A napokban kibocsátott közlemény szerint Kádár János vezetésével komoly társadalmi, gazdasági, szociális és kulturális fejlődés indult meg Magyarországon. Felmérések, közvélemény-kutatások bizonyítják: a nép emlékezete őrzi, becsüli és nagyra értékeli Kádár szerepét. Ezért hiábavaló próbálkozásnak tartják hívei, hogy botlásait, hibáit egyes történészek kihasználják - fogalmaz a baráti kör felhívása, mely így folytatódik: a főtitkár életében mindig ellene volt, hogy róla képet fessenek, vagy szobrot mintázzanak. De egy síremlék mindenképpen megilleti, s ez ellen már nem tiltakozhat - fogalmaz a Kádár János Baráti Kör közleménye.
Németh Józseftől lapunk megtudta: december 15-éig folytatódik az aláírásgyűjtés a Kádár-szobor felállítására. Békés megyében ezidáig 1600-an támogatják szignójukkal a kezdeményezést.

2002-re készülnek az önkormányzatok
2001. november 24. 18:24
Az önkormányzatok többségénél lezárult a jövő évi költségvetések koncepciójának előkészítése, a legtöbb helyen már csak a képviselők igen szavazataira várnak. Az orosházi térségben sincs másként, több településen a jövő hét elején kerül napirendre a téma.
Hétfőn Tótkomlóson és Nagyszénáson, egy időben ül össze a képviselő-testület. Mindkét településen kiemelt napirendi pont a jövő évi gazdálkodás koncepciójának megvitatása, elfogadása, valamint az ezt megalapozó döntések meghozatala.
Kedden Csanádapácán és Gádoroson tartanak testületi ülést - derül ki a lapunkhoz is eljuttatott meghívókból. A már felsorolt témák mellett Apácán a szociális ellátással kapcsolatos témák is napirendre kerülnek, összefüggésben a Gondozási Központ magalapításával, illetve az idősek otthona tervezett januári nyitásával. Gádoroson a költségvetési kérdések mellett szó esik még az intézményeknél végzett ellenőrzésekről valamint várhatóan elfogadják a szippantott szennyvíz elhelyezéséről szóló önkormányzati rendeletet. 

Akcióra készülnek a sertéstermelő gazdák
2001. november 23. 6:43
Az elmúlt másfél-két hónapban radikálisan estek a sertésfelvásárlási árak. Míg október elején közel négyszáz forintos kilónként sertésfelvásárlási árak november közepére 320-330 forintra csökkentek, de ma már csak 309 forintot adnak a jó minőségű élősertés kilójáért. Nem kizárt, hogy néhány napon vagy héten belül a minőségi sertés felvásárlási ára a kritikusnak számító háromszáz forint alá esik. Ez válsághelyzettel fenyeget - tudtuk meg Balázs Mátyástól, a dobozi Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, aki egyúttal a Sertéstenyésztők Országos Választmányának elnöke és alelnöke a Vágóállat és Hús Terméktanácsnak.
A dobozi szövetkezet elnöke kérdésünkre kifejtette: nem ért egyet azzal a vélekedéssel, hogy az áresés a túltermelésre vezethető vissza. Jelezte, az exportszállítások - az 1,1 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően - újra beindultak, de így sincs kielégítő magyarázat a piaci folyamatokra. A szakember elmondta, a honi sertésállomány erősen csökken, jelenleg 4,7 millió disznót hizlalnak az országban, ennek tizede a Viharsarokban található. 
Balázs Mátyás szerint csaknem megmagyarázhatatlan, hogy alacsony áron hárommillió tonna takarmánykukorica áll rendelkezésre, miközben a felvásárlási ár zuhanása miatt a legtöbb termelő szabadulni próbál az élő állattól. Megjegyezte, mindez kihat a süldők eladására, amelyeket nemrégiben még 660-630 forintos áron lehetett értékesíteni, ma azonban nem lehet eladni. A szakember ugyancsak a gondok közé sorolta, hogy nem látják a jövő évi exportfeltételeket, emellett a vágóhidak nem keresték még meg a termelőket, hogy 2002-ben mennyi élőállatot kívánnak leszálítani. - Hogy a szerződésekről és kiszámíthatóságról már ne is beszéljünk - mondta Balázs. Vélekedése szerint irányítatlanság és ad hoc intézkedések jellemzik a kormány és a tárca munkáját a sertésfronton.
A dobozi szövetkezeti elnök elfogadhatatlannak és komolytalannak nevezte, hogy az agrártárca jövőre kilónként 302 forintban határozta meg a sertésfelvásárlási irányárat, hiszen ez a termelők költségeit sem fedezné. A Sertéstenyésztők Országos Választmányának elnöke megjegyezte: legalább 340-350 forintot kellene adni az élő sertés kilójáért. Kérdésünkre Balázs Mátyás elmondta, a választások közeledtével nem hisz abban, hogy a földművelésügyi minisztériummal meg tudnak egyezni a reális felvásárlási árban. Végül megjegyezte: maga tartózkodna attól, hogy tiltakozásképp sertésekkel a parlament elé vonuljanak, de nem lehetetlen, hogy a fokozódó válsághelyzet miatt lesz ilyen kezdeményezés. 
Bod Tamás

Karsai levele a miniszternek gyermekéhségügyben
2001. november 23. 6:44
Birtokunkba került az a levél, amelyet a napokban írt Karsai József battonyai gazda Harrach Péter szociális és családügyi miniszternek. A dél-békési vállalkozó ebben arra hívja fel az Orbán-kormány tagjának figyelmét, hogy egyik helyettes államtitkára a valóságot elferdítő nyilatkozatat tett egy hónappal ezelőtt a közszolgálati televízió esti fél nyolcas híradójában.
Mint Karsai írta: "nagy felháborodással látta", hogy a Magyar1 ez év október 16-ai esti adásában Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára nem mondott igazat, ugyanis azt állította: ma Magyarországon nincsenek éhező gyerekek. A battonyai gazda szerint ez a következőt jelentheti. Akik ma éhező fiatalok, azok nem léteznek, vagy léteznek, de nem magyarok, avagy a minisztérium nem ismeri a valóságot, netén a helyettes államtitkár hazudott. 
Karsai arra kéri Harrachot, hogy vizsgáltassa ki az esetet, és derítse ki, miért nem mondott igazat egyik magas rangú beosztottja. Végül a levélíró arra szólítja fel a minisztert, hogy ne csupán neki, hanem a térségben éhező gyerekeknek is válaszoljon, ellenkező esetben sajtótájékoztatót hív össze.
Ezzel kapcsolatban megtudtuk, hogy november 26-án hétfőn, a battonyai művelődési házban várhatóan megtartja nyilvános tájékoztatóját Karsai a "Keserű Kenyértelenség Valósága" címmel. Itt többek közül arról szól majd, hogy sajnos létezik a nyomor Magyarországa, mégha a hatalom készítette reklámfilmek erről nem is szólnak.
B. T.

Környezetkímélő technológiát kínálnak a vegyszeres gyomirtás kiváltására
2001. november 23. 6:44
A környezetet mindinkább pusztító vegyszeres gyomirtás egyik lehetséges alternatíváját mutatták be csütörtökön délelőtt Orosháza-Gyopárosfürdőn önkormányzati vezetők, városüzemeltetési és parkfenntartási szakemberek előtt. A Németországban már sikerrel alkalmazott, hazánkban az orosházi székhelyű Euro-Unior Kft. és a Primagáz által kifejlesztett hőkezeléses eljárásról tartottak tanácskozást, bemutatva azt a jelenleg kapható ötféle eszközt, melyek lehetővé teszik az alkalmazást a kiskertektől a parkokon át a mezőgazdasági nagyüzemekig.
Az eljárás lényege, hogy az elpusztítandó növényi részt 
hőhatás éri, melynek következtében a sejtfolyadék kitágul, átszakítja a sejtfalat, és ez a kezelt növényi rész elhalásához vezet. Igaz, az eljárást eddig is alkalmazták a gazdák, ám az orosházi cég által kizárólagos joggal gyártott és forgalmazott technológiák a biztonságot is garantálják - hangsúlyozta Szabó Géza ügyvezető igazgató. A piacon jelenleg kézi és talicskás gyomtalanító berendezések, illetve traktorra szerelhető gyümülcsös, szőlő és burgonya gyomtalanító eszközök szerepelnek a kínálatban - ezek közös jellemzője, hogy palackos gáz biztosítja a szükséges hőhatást.
Az eljárást már sikeresen alkalmazza az Orosházi Városgazdálkodási Kft., melynek szakemberei mindezt meg is erősítették a konferencián. A környezetért aggódóknak sincs okuk az aggodalomra, ugyanis az eljárás veszélytelen - állítják a szakemberek, s mindezt megerősítette előadásában dr. Szabó István biológusprofesszor, a Georgikon Egyetem rektorhelyettese is. 

Horvát önkormányzati vezetők és a magyar kisebbségügy
2001. november 23. 6:44
Baranya és Bács-Kiskun után csütörtökön Békés megyébe érkezett az a tizenöt fős horvát önkormányzati küldöttség, mely az Egyesület Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) támogatásával, a Jóléti Szolgálat Alapítvány lebonyolításával a magyarországi településvezetési gyakorlatot tanulmányozza többnemzetiségű helységekben.
Csütörtökön a szlovákok és magyarok lakta Tótkomlóson Juhász Pál polgármester fogadta a delegációt, akiknek bemutatta a várost, majd szólt a helyi fejlesztési törekvésekről. Laukó Zsuzsanna, a helyi kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese a komlósi szlovákok mindennapjairól, törekvéseiről beszélt a tanácskozáson. A vendégeket a városmenedzsment egyéb kérdései is érdekelték, ezért tanulmányozták a helyi pénzügyi gyakorlatot is. Programjuk második részében a helyi múzeumokat tekintették meg a horvátországi polgármesterek és önkormányzati szakemberek.
Faragó György, a Jóléti Szolgálat Alapítvány igazgatóhelyettese lapunknak elmondta: szervezetük több más közép-kelet-európai csoportnak szervez hasonló programokat más-más témakörökben. A 19-e óta hazánkban tartózkodó horvátok egyébként pénteken Gyulán tanulmányozzák a helyi, illetve az eleki és a kétegyházi kisebbbségi és önkormányzati gyakorlatot, majd itt összegzik tapasztalataikat és készítik el otthon alkalmazandó akciótervüket. Ezzel a horvátok tanulmányútja nem ér véget, ugyanis egy hétre Szlovákiába utaznak, hasonló céllal.
A lapunk által megkérdezett szervezők és önkormányzati szakemberek a tanulmányút egyik leghasznosabb elemének azt tartják, hogy a küldöttség különböző nemzetiségű tagjai közt valódi barátságok alakultak ki.

Újjáéledő gazdamozgalom 
2001. november 23. 6:44
Megújulásra készül az Orosházi Gazdakör, az 1994-ben alapított szervezet hosszú ideig Csipkerózsika-álmát aludta. Az orosházi gazdák azért döntöttek szervezetük feltámasztása mellett, mert továbbra is úgy látják: továbbra sem állnak rendelkezésre azok az információk, melyek a napi munkavégzéshez szükségesek - nyilatkozta lapunknak Jároli Imre szervező.
A gazdakör szoros együttműködésre törekszik az Agrárkamara megyei szervezetével, illetve a Kossuth Lajos Közoktatási Intézménnyvel, a mezőgazdasági szakközépiskola jogutódjával, mely helyet és szakmai segítséget nyújt számukra. Jároli Imre hangsúlyozta: az 1934-ben alapított Orosháza-Monori Gazdakör hagyományait kívánják folytatni, mely több volt mint olvasókör, illetve kulturális egyesület: tényleges gazdasági tevékenységet is folytatott, hasonlóképpen a mai beszerző-értékesítő szövetkezetekhez. Fő céljaik közt a titkár szakmai fórumok szervezését emelte ki a városban és a térségben, különös tekintettel a készülő családi gazdaságokról szóló törvény megismertetésére. A  tervek közt szerepel még szakmai információk nyújtása, valamint lehetőség szerint minél több mintagazdaság létrehozásának segítése. A szervező hangsúlyozta: az Orosházi Gazdakör nem politikai szervezet, ezért egyenlő távolságra áll a pártoktól.
A tisztújító közgyűlését december 10-én tartó szervezet csütörtökön rendkívüli taggyűlést tartott, melynek tervezett előadója Jakab István, a Gazdakörök Országos Szövetségének elnöke volt, aki azonban parlamenti elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. Helyette a rendezvényen Gábel István, a megyei Agrárkamara titkárhelyettese adta át a 97 éves Tóth Györgynek, az Orosháza-Monori Gazdakör egyetlen élő alapítójának az országos vezetés elismerését

Bencsik a sajtóklubról, Medgyessyről és egy április 4-ei plakátról
2001. november 21. 17:42
A Magyar ATV-n megszűnt jobboldali véleményműsor, a Sajtóklub nem szűnik meg: nagy esély van rá, hogy egy hasonló kaliberű kereskedelmi csatorna átveszi a műsort. A tervek közt szerepel az is, hogy a résztvevők Lovas István vezetésével élőben, közönség előtt tartják meg a Sajtóklubot nagyobb vidéki városokban és mindenhol, ahová hívják őket - jelentette ki kedden este Orosházán Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, a műsor egyik résztvevője.
A helyi Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) meghívását elfogadó konzervatív médiaszemélyiség szerint a műsor eleve halálra lett ígérve: az ATV tulajdonosa ugyanis ultimátumként jelentette be, hogy a durva kijelentéseket tevő, ezért letiltott Bayer Zsolt székét nem szabad üresen hagyni, nem hagyva gondolkodási időt a szerkesztő-műsorvezető Lovas Istvánnak. Bencsik szerint egyébként Bayer abban hibázott, hogy nevén nevezte a dolgokat, egy polgárt ugyanis az választja el másoktól, hogy indulatait is kulturáltan fejezi ki.
A meglehetősen nagy közönség előtt beszélő Bencsik felidézte a lapja által először feltárt, a Grashem-palota eladását érintő Medgyessy-féle tanácsadási ügyet (mint ismert, a szocialista miniszterelnök-jelölt egyik cége 100 ezer dollárnak megfelelő díjat vett fel a kanadai vevőtől, egyes állítások szerint azért, hogy győzze meg a belvárosi kerület szocialista frakcióját az adásvétel szükségességéről). Hangsúlyozta: ha létezik gusztustalan korrupció, akkor ez az, mindezt a Demokrata által megkérdezett jogászok is megerősítették. A főszerkesztő szerint Medgyessyben a baloldaliak sem bízhatnak, hiszen "még az elvtársait is becsapta". A rendezvényen jelen lévő, 2002-ben székéért újrainduló Varga István kormánypárti képviselő bejelentette:  T. Ház következő ülésnapján napirend előtt hozza szóba a témát Dollárpapa, avagy a puritán szocialista miniszterelnök-jelölt százezer dollárja címmel.
Az előadás során Bencsik élesen bírálta a hazai újságíró-társadalom nagy többségét, a kereskedelmi televíziókat, melyek fő bűnéül azt rótta fel, hogy érdekeltek az emberek gondolkodásának befolyásolásában, az agyzsugorításban, hogy az érdekeltek ne gondoljanak arra, ami körülveszi őket, s ezáltal bele se akarjanak szólni.
A majdani Sajtóklub roadshow-k előfutáraként pedig egy plakátot mutatott be a jobboldali ifjak vendége: az 1981-es kiadású április 4-ét éltető falragaszon az SZDSZ logójához kísértetiesen hasonlító három madár látható, amint börtönükből kiszabadulva felfelé szállnak. Ezzel Bencsik egyes konzervatív körök régi állítását próbálta igazolni a liberális párt kommunista gyökereiről - a közönség vastapsa mellett.
 

Ifjabb Pallag ittasan vezetett
2001. november 20. 21:59
Pallag László kisgazda országgyűlési képviselő házánál szombat délelőtt rendőri intézkedés történt - erősítette meg információnkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Hanyecz Zsuzsa. 
Megtudtuk, hogy a mögöttünk hagyott hétvége első napjának délelőttjén Békés belterületén egy autó az árokba borult, majd vezetője kiszállt a gépkocsiból, és elhagyta a helyszínt. A történtekről egy szemtanú értesítette a városi rendőrkapitányságot, mondandójához egyúttal azt is hozzáfűzte, hogy vélekedése szerint a kocsi sofőrje feltehetően ittas volt. A helyszínre kiérkező rendőrjárök - a rendszám alapján - gyorsan megállapították: a gépkocsi a Pallag-család tulajdona, így a parlamenti képviselő házához mentek. 
Itt a rendőrök vitába keveredtek a politikussal, aki mentelmi jogára hivatkozva nem akarta kiadni a fiát. (Pallag fia legutóbb akkor szerepelt a híradásokban, amikor a kisgazda képviselő a jogerősen elveszett személyiségjogi perek után nem fizetett az általa megvádolt politikusoknak, ezért néhány hete bírósági végrehajtó kereste fel a kisgazda képviselő házát, akit Pallag fia nem engedett be.) Később a helyszínre érkezett Olajos Károly alezredes, békési rendőrkapitány, aki hosszas rábeszélés után arról győzte meg Pallagot, hogy fiát elvigyék vérvételre. 
Ennek a vizsgálatnak az eredménye pozitív lett, ezért a rendőrség ittas járművezetés miatt eljárást kezdeményezett a kisgazda képviselő fia ellen - tudtuk meg.
B. T.

Tizenegyedszer találják ki magukat a fiatal tudósok
2001. november 20. 21:59
A Magyar Innovációs Szövetség ebben a tanévben is meghirdeti a Találd fel magad - XI. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs versenyt - tájékoztatta lapunkat dr. Mogyorósi Péter dél-alföldi regionális igazgató.
A felhívásra 15 és 20 év közötti fiatalok egyéni vagy kétfős csoportban küldhetik be pályamunkáikat. Ezekben javaslatokat, ötleteket várnak bármely probléma tudományos igényű megoldására. A hosszabb ideje végzett kutatómunka eredményei előnyben részesülnek. A pályázóknak első körben a kiválasztott problémát, a megoldásra irányuló ötletet, az elérendő célt, a konkrét megvalósítás módját kell vázlatszerűen elküldeniük a kiíróknak január 8-áig, majd az elfogadott vázlatokat május 2-áig kidolgozniuk.
A legjobban sikerült pályamunkák tekintélyes elismerésben részesülnek: 200, 100, illetve 60 ezer forintos díjakat osztanak ki a leginnovatívabb tinédzserek részére, továbbá a legfiatalabb pályázó különdíjban részesül. Ezen túl egy díjazott költségtérítés nélkül tanulhat az IBS nemzetközi üzleti főiskolán, valamint minden helyezett felvételi nélkül jut be több kijelölt hazai felsőoktatási intézménybe.
A verseny felmenő rendszerű, az arra érdemes pályamunkák részt vesznek az Európai Unió által szervezett, 32 ország fiataljainak részvételével rendezendő Fiatal Tudósok Európai Versenyén. Az innovációs versennyel kapcsolatban bővebb információ tölthető le a www.innovacio.hu honlapról, illetve felvilágosítás kérhető az innovacio@axelero.hu e-mail címen.

Felére csökkenhet Békéssámson és Orosháza távolsága
2001. november 20. 21:59
Nagy esély van rá, hogy a nem túl távoli jövőben enyhül Békéssámson elszigeteltsége: már elkészült a községet és Kardoskút-Pusztaközpontot összekötő aszfaltút úgynevezett döntés-előkészítési terve - tudtuk meg Annus István polgármestertől.
Békéssámson légvonalban közel fekszik ugyan a térségközpont Orosházához, ám a közlekedés csak Tótkomlós felé, jelentős kerülővel oldható meg. Ebben a formában az út 30 kilométer, ami az autóbusszal közlekedőknek különösen bosszantó, hiszen egy hivatalos ügy a bíróságon vagy a munkaügyi központban egész napos elfoglaltságot jelent az átszállás miatt. Az egészségügyi ellátás terén is hátrányt szenvednek a község lakói, hiszen a mentőnek is meg kell tennie a kerülőt a nem túl jó minőségű utakon. S mindezek csak szélsőséges példák: az infrastuktuális hátrányok számos területen rányomják bélyegüket a helyiek életére, ezért nem csoda, hogy a többség Hódmezővásárhely felé tájékozódik számos ügyben.
A valamivel több, mint hat kilométeres szakasz sorsáról nincs konkrét információ, azonban az ígéretek szerint már nem kell sokat várniuk a távolságot mintegy felére csökkentő út elkészüléséig. Biztató hír viszont, hogy az említett szakaszon a közútkezelő társaság szakemberei már végrehajtottak egy fejlesztést: felújították Napomuki Szent János, az utazók védőszentje szobrát.

Lőn út és lőn világosság
2001. november 20. 22:00
Két jelentős beruházás érkezett célegyeneséhez Békéssámsonon: a hét végére járható lesz az Ady-Ságvári-Kossuth utcák frissen aszfaltozott szakasza, valamint kilencven százalékban elkészült a közvilágítás korszerűsítése is.
A Hódút szakemberei október 18-án vették át a valamivel több, mint egy kilométeres munkaterületet és a héten fejezik be a kivitelezést. Így az ígéretek szerint akár már a hétvégén járható lesz az útszakasz. Az útalap, a megyei területfejlesztési tanács, a helyi önkormányzat és a lakosság által finanszírozott beruházás összességében 23 millió forintba került.
Ugyancsak jól haladnak a Démász szakemberei a közvilágítás korszerűsítésével. Annus István polgármester lapunknak elmondta: a szegedi székhelyű áramszolgáltató társaság kedvező feltételekkel vállalta a fejlesztést, melynek költségeit az önkormányzat tízéves futamidővel törleszt, gyakorlatilag az energia-megtakarításból. Ez a konstrukció egyébként több településen működik sikeresen.
 

vissza a címlapra

Az Aktuális rovat korábbi cikkei

Fórum