| "Egy papír és egy
ceruza is elég" Beszélgetés Závada Pál íróval Tavaly télen adott interjút lapunknak Závada Pál író, aki a közelmúltban ismét az orosházi irodalmi kávéház vendége volt. Éppen ezért elsősorban az elmúlt egy esztendő legfontosabb történéseiről faggattuk: a Jadviga párnája című sikerregény utóéletéről, a frankfurti könyvvásárról, az általa is szerkesztett Holmi című folyóiratról annak tízéves jubileuma alkalmából és a hazai szellemi élet egyik aktuális botrányáról: a Tar-ügyről. - A Jadviga párnája filmváltozata forgatását mi is figyelemmel kísértük, mostanában azonban csend van körülötte. Mikor lesz a premier? - Éppen a közelmúltban beszéltem Deák Krisztina rendezővel, aki elmondta, hogy az utómunkálatok legvégén járnak. Arról még nem született döntés, hogy hol és mikor lesz a bemutató. - Ön aktív részese volt a forgatásnak, hiszen azon túl, hogy társszerzője a forgatókönyvnek, epizódszerepet is vállalt a filmben. Nem fordult meg a fejében az a gondolat, hogy Bereményi Géza példáját követve szorosabb kapcsolatba kerüljön a mozival? - Nem. Elsősorban az riaszt vissza, hogy rendkívül drága műfaj, ahol bosszantó kompromisszumokat kell kötni ahhoz, hogy minden jól menjen. Párhuzamosan dolgozik egymás mellett két világ: azok az alkotók, akik a film művészi kivitelezéséért felelnek és a másik oldal, akiknek a feltételek megteremtése a feladatuk . Ez a két oldal gyakran kerül szembe egymással, hiszen rendkívül fontos szerepet játszik a pénz. Ha belegondolok, hogy írás közben valaki nap mint nap megkérdezné, amit leírtam, az neki most mennyibe fog kerülni, akkor az meglehetősen megbénítaná a munkát. Milyen szerencse, hogy az irodalomhoz nem kell semmi, csak egy komputer, vagy még az sem: egy papír és egy ceruza is elég. Már csak ezért sem vonz a dolog, de egyébként is: ez egy másik szakma, más tehetség kell hozzá. - Mint a frankfurti könyvvásár egyik szereplője hogyan látja: a díszvendég Magyarországnak sikerült jól megjelenítenie szellemi életünket? - Úgy vélem, igen. Igaz, voltak viták bizonyos részletkérdéseket illetően, én mégis úgy vélem, bemutatkozásunk a funkcióját jól betöltötte. Megkülönböztetett figyelem övezte a magyar vendégeket, Esterházy Péter például valóságos sztár volt, lépten nyomon adta az interjúkat különböző tévétársaságoknak, vezető lapoknak. Persze én nem elsősorban azért mentem oda, hogy megfigyeljem, hazánk kultúráját hogyan prezentálják, hanem igyekeztem tapasztalatokat gyűjteni az európai, elsősorban a német kiadók háza táján. Annál is inkább, mivel a Jadviga párnája német fordítása most készül, a könyv jövőre jelenik meg a Zurkamp kiadónál. - A német fordítás még csak készül, viszont a pozsonyi Kalligram már kiadta a Jadviga párnája szlovák nyelvű változatát. Hogyan sikerült a fordítónak megbirkóznia a nem mindennapi feladattal: a magyarországi szlovákokról szóló magyarul megírt regényt szlovákra fordítani? - Megható kézbe venni a Jadvigi vankusik című könyvet, amely egyébként külsőre ugyanolyan, mint a Magvetőnél megjelent magyar kiadás. Bizonyos részleteket láttam kéziratban, most pedig a kész változatot olvasom. A fordító Deák Renáta - aki felvidéki magyar, de szlovák iskolákat végzett, jelenleg Budapesten él - kitűnő munkát végzett. Igényességére, lelkiismeretességére jellemző, hogy elment Tótkomlósra tanulmányozni az ott beszélt szlovák nyelvet, hogy azt be tudja építeni Misó szövegébe. Sőt, a vájtfülűek azt is észrevehetik, hogy Ondris elbeszélésében a szlovák nacionalista pap nem a komlósi, és nem a pozsonyi irodalmi szlovákot beszéli, hanem a lelkészek által valójában használt úgyneveztt kralici, cseh-morva elemeket tartalmazó nyelvjárást. - Az idén tíz esztendős a Holmi folyóirat, amelynek Ön szinte a kezdetektől szerkesztője. - Valójában nem voltam tagja a kezdőcsapatnak, egy tragikus esemény miatt kerültem oda: 1990-ben hunyt el Vági Gábor, aki szociográfusként volt tagja a szerkesztőségnek. Engem kértek fel utódjául, persze én nem árultam el, hogy már kifelé haladok a szociográfiából és egyre inkább a szépirodalom érdekel. Viszont nagyon nagyra értékeltem a lapot, az ott folyó munkát és a benne dolgozó embereket, ezért mindenképpen elvállaltam a feladatot. Nagyon sokat tanultam tőlük, komoly figyelmességet tapasztaltam irányukból - szóval egy igazi jó szerkesztőségről van szó. A Holmi nagy erénye, hogy alaposan elolvassák a szövegeket és komoly bírálatban részesítik azokat. Én egy kicsit idegenkedem azoktól a műhelyektől, ahol akármilyen nagy névtől hasra esnek, és nem nézik át alaposan a kéziratot. Úgy látom, a Holmi a legszélesebben hömpölygő magyar folyó(irat), mind terjedelemben, mind tartalomban. A magyar irodalomnak nincs olyan jelentős alkotása az elmúlt egy évtizedben, amiből a lap ne közölt volna részletet, továbbá kritikai rovata mások által is elismerten a legjobb, legrészletesebb. - A Holmi szerkesztőbizottságának tagja Tar Sándor is, akiről néhány hete derült ki, hogy a III/III-as ügyosztálynak dolgozott. Hogyan dolgozzák fel ezt a tényt az írótársak? - A vélemények megoszlanak, mindezt jól példázza az Élet és Irodalomban folyó vita. Az irodalmi közvélemény többféleképpen látja ezt a dolgot: van, aki még azt is elítéli, aki megbocsát Tar Sándornak, míg mások áldozatnak tekintik a debreceni írót. Jómagam csak a magánvéleményemet mondhatom el: természetesen bűnről van szó, ám úgy néz ki, hogy az általa okozott kárt már többszörösen megbűnhődte. Persze, hogy el kellett következnie a lelepleződésnek és a bevallásnak, mely Tar Sándor számára egy újabb nagyon nehéz bűnhődési, vezeklési időszakot jelent. Én nagyon bízom benne, hogy ezzel nem szűnik meg alkotói léte, hiszen nagyon-nagyon jó íróról van szó. Többen megfogalmaztuk neki, hogy folytassa az írást, így vezekeljen tovább. - Egy évvel ezelőtt lapunknak adott interjújában azt mondta, hogy egy színdarab és egy regény foglalkoztatja. Meddig jutott ezekkel? - Azóta összfolyt a kettő, most egy regényen dolgozom. Nagyjából átgondoltam, hogy miként fog kinézni, azonban csak a fele van kész. Pontosabban fogalmazva: szövegeket írok, amelyekről azt remélem, hogy valamikor egy majdani regény részei lesznek. Korbely György |