Figyelemre méltó elemzés jelent meg február 4-én az Élet és Irodalomban Köteles Lajos tollából Fekete égbolt alatt címmel. A Viharsarok vagy ha jobban tetszik, Békés megye mondhatni sorsszerű és talán eleve elrendelt "örökös elmaradottságáról" írt a szerző, aki a Délkelet-Alföld egyik legismertebb tudományszervezője, és 1999-ig egy évtizeden át a Körös Főiskola főigazgatója volt, most az aradi Valise Goldis Egyetem vendégtanára. Köteles tudósítónknak nyilatkozva nem kevesebbet állított, mint hogy cikke vádiratként is felfogható. A tanulmány jelentőségét jól jelzi, hogy megjelenése után fórumokat tartanak a Körös-völgyben, a Békés Megyei Nap pedig másodközlésben ismertette az irodalmi és politikai hetilapban megjelent írást.
- Hogyan összegezhetnénk a Fekete égbolt alatt című pubikációjának leglényegét?
- Vannak olyan térségek, ahol máig is meghatározó az a tulajdonszerkezet, amely egy évszázaddal ezelőtt alakult ki. Bár a társadalom felszínén óriási hullámokat vetettek a történelmi események viharai, ám ezek elültével kiderült: az "örök szegények és az örök gazdagok társadalma" a mélyrétegekben változatlanul megőrződött. Itt nem volt olyan sikeres és mélyreható a modernizáció, amely a hagyományos gazdasági-társadalmi szerkezetet átalakította volna. Ennek egyik következménye, hogy az ittélőknek nincsenek igazi életesélyei, kiszolgáltatottabbak, mint másutt. Nem rosszabbak, de erkölcsük és tisztességük alárendelődik a túllélés alapvető törvényeinek. Itt nem az a kérdés, hogy milyen lesz a jövő, hanem az: miként éljük túl a jelent.
- Írását idézettel kezdte. Móricz Zsigmond egykorú feljegyzésével, amelyet azután vetett papírra, hogy elolvasta Féja Géza Viharsarok című szociográfiáját és "szégyent érzett az egész magyar életért." Úgy tűnik fel, hogy ennek a térségnek a helyzete ma semmivel sem volt jobb, mint volt a falukutatók korában, s mintha erről a válságról éppolyan keveset tudna az ország fejlettebbik fele, mint akkor.
- A mai Viharsarok semmivel sincs jobb helyzetben, mint Féja-korabeliben volt. Visszafordíthatatlan gazdasági-társadalmi-erkölcsi eróziós folyamat pusztít. A szemek és az agyak azonban már hozzászoktak a legkeservesebb tények elfogadásához. Ma nyoma sincs a harmincas évek lelki együttérzésének, segíteni akarásának. Itt a választási ígéretek ugyan mindig nagyvonalúak, de a tettek rendre elmaradnak. A helyzet tragikus, éppúgy, mint a harmincas években. Bizonyos térségekben a parasztság nem tud polgárrá válni, még a gazdálkodó parasztság sem, ami figyelmeztető. A válságot ez teszi teljessé.
- Időrendi sorrendbe véve tíz viharsarki csapásról beszél. Ez kezdődött annak idején a törökkel, amely szétzúzta az akkori településrendszert, folytatódott Trianonnal, mely feldarabolta az addig szervesen összetartozó térségeket, s egy nagyot ugorva a félmába és a mába: a kilencedik csapás a történelmi igazságtevés jegyében végrehajtott kárpótlást nevezi, betetőzésként pedig azt, hogy a rendszerváltás Békés megyei pártjai és elitje felkészületlen volt az új helyzetre. Milyen belső logika van a csapások között, s melyik közülük a legsúlyosabb?
- A csapások egymást követték, és egymással is kölcsönhatásban egyre inkább ellehetetlenítették a vidéket, hiszen újra és újra magszakadt a történelmi fejlődés folyamatossága. Csak az újrakezdések kényszere folyamatos - soha semmilyen fejlődés eredménye sem teljesedett be. Ez itt a "majdnem sikerült" dolgok világa. Apostolok és merészen új gondolatok születtek ezen a tájékon, de mindig elbuktak. Nem a külső világ pusztította el őket, hanem saját világuk fojtogató légköre. A társadalmon "de facto" kívül élő kiszolgáltatott tömegek miatt az azonnali változtatásokat ígérő külső politikai hatások itt mindenfajta erkölcsi kontroll nélkül, a legszélsőségesebb formákban is érvényesülhetnek, akárcsak korábban történt.
- Az ország szerencsésebbik része - úgy tűnik - nem igazán tud sokat, adott esetben semmit, hogy itt, a Viharsarokban az elmaradottság milyen mértékű. Valóban ilyen kevés információval rendelkeznek döntéshozóhelyeken ennek a térségnek a gondjairól?
- Az ország közvéleménye nem ismerheti azt a tíz csapást, amely miatt történelmi okok "működtek közre" az elmaradottság kialakulásában, és nem csupán a tulajdonviszonyok ide- vagy odavételéről volt szó. Ebben a térségben minden más, ennek felismerését hiányolom minden magyar területfejlesztési programból. A kidolgozott elképzelések nincsenek tekintettel arra, hogy a betegség mindenütt más és más, így a gyógyszernek is különbözőnek kellene lenni.
- Azt látjuk - és ebben van jóadag aktuálpolitikai elem is -, hogy amelyik térség megnyer magának hatalmasságokat az hatékonyabban tud lobbizni a maga érdekében, így több fejlesztési forráshoz juthat. Erre példa ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Torgyán József. Békés megye a múltban sem, a jelenben sem - és feltehetően a jövőben sem - tűnik fel jó érdekérvényesítőként. Mi lehet ennek az oka?
- Békés megye önmagát sem volt hajlandó megismerni. Ez az írás, ha másra nem, de arra feltétlenül jó, hogy ha valaki jó politikus volna, akkor ezt akár vádiratként olvashatná az urak szemébe. A félelmem az, hogy az írás nyomán csupán annyi teljesül, hogy a választások előtt valaki látványosan 800 milliót vagy egymilliárdot ad a megyének, pedig itt nem erről van szó. Az EU ilyen térségekben tíz-tizenöt éves nagyon kemény és következetes válságmenedzselést hajtott végre. A Viharsarokban nem az a baj, hogy nincs tőke és nincs megfelelő minőségű út. Itt akkor is baj lesz, ha idehozzák a tőkét, mert a legkevésbé hatékonyan fogják tudni felhasználni, hiszen az itteni emberek szemlélete, tudása nem erre a világra való. Ez a világ idegen nekik, és ők ők is viselkednek, mint akik idegenek benne.
- Megütötte a fülemet az előbb egy szó: vádirat. Sokat gondolkodtam, hogy műfajilag hogyan határozható meg az írása. Jobb híján talán az esszé-tanulmány illett rá legjobban. De mi is valójában?
- Ez tényleg egy vádirat, méghozzá azoknak a nevében, akik soha nem hallatják a hangjukat. Valahol ott kezdődik a politikai bölcsesség, amikor azokat is észreveszik, akik nem kiabálnak. A nagyobb baj mindig az, ha valaki néma. A mi politikánk hosszú ideje csak a hangosakra hallgat.
- Az ország több részre szakadásába, széttöredezettségébe mennyire illik bele Békés megye, ha nem is egyenöntetű, de jól érzékelhető lemaradottsága. Rész az egészben vagy specialitás?
- A helyzet különleges. A keleti országrész fejlődése a törökkel megszakadt, attól kezdve egy más történelmi fejlődés indul el, mint a nyugati országrészekben. Pannóniában folytatódott a szerves fejlődés. Itt kétszázötven-háromszáz évvel ezelőtt üres mocsaras térség volt, akkor kezdődött újra a legeltető állattartás. Innen új világot kellett építeni, ez nem ugyanaz a szituáció, mint volt ez például Kőszegen.
- Azt írta cikkében: "Ez az eláétkozott vidék mindig elvesztíti az egymás után sarjadó generációk legjobbjait." Van-e arra nézvést bármilyen adat, hogy mekkora a fiataloknak az aránya, akik tanulmányaik révén magyar szellemi központokba kerültek, és onnan nem is jöttek vissza?
- A demográfiai tetőponton Békésből évente kétezren mentek más megyék egyetemeire és főiskoláira tanulni, ezeknek csupán egyharmada jött vissza. És a jobbik kétharmad veszett el! Ennek a vidéknek tíz-tizenöt évet arra kellene áldoznia - iszonyatos pénzek felhasználásával -, hogy olyanokat képezzen ki, akik a helyi lehetőségeket felismerve itt maradnak, és itt csinálnak üzletet. Új vállalkozói és közigazgatási réteg szükséges.
- A tíz csapás számbavételéből a legutolsó, jelesül a helyi poltikai elit felkészületlensége foglalkoztat a leginkább. Főként azért, mert jelenünkről van szó, amelyen talán még lehet segíteni. Vagy már nem lehet - ezt nem tudom -, de akkor egy dolgunk van: várni a tizenegyedik, ki tudja milyen tartalmú, csapásra. Mi a helyzet ezen a téren?
- Ez a politikai elit leszerepelt. A múlt katonái a múlt háborúit vívják, közben nem figyelnek arra, hogy egy teljesen más világra kellene felkészülni. Ebbe a csapdába beleesett a Fidesz is, amely rohamcsapatként érkezett. Úgy tűnt: új helyzetet teremt, de végül beásta magát az egyik lövészárokba - és most folytatja azt a háborúskodást, ami már senkit nem érdekel, és sehová nem vezet. Ennek már értelme nincs. Minden pártban új politikusi garnitúrának kellene megjelenni, amely tudomásul veszi: más világ más játékszabályai között kell játszani. Egyetlen nemzeti érdek lehet: minél jobban felkészíteni az embereket a merőben új helyzet adta új kihívásokra. Különösen a parasztságra érvényes ez, mert az eddigi EU-csatlakozások legnagyobb vesztesei mindig ők voltak. Ha Magyarországon is ez történik, akkor Békés megye rezervátummá válik.
- Az írás egyik újdonsága az 1990-et követő évek változásainak értékelése. Azt állítja: milliós szegénység bújik elő a szétvert és széthullott nagyüzemek romjai alól, és a ma emberének őseik életének sehova nem vezető vágányára kerültek. Mivel látja ezt igazolhatónak?
- A rendszerváltás legnagyobb vesztese a falusi társadalom. A földtulajdon mindent megoldó illuziójára épülő átalakítások a vidéki társadalomban egy olyan konzervatív strukturát rekonstráltak, amely belátható időn belül aligha lehet megalapozója egy hatékony és az egész társadalomra kiható agrármodernizációnak. A termelőszövetkezetek ellehetetlenítése a modernizáció egy másik lehetőségét pusztította el és magával rántotta a szövetkezeti termelési-értékesítési rendszeréhez kötődő paraszti kistermelést is. Ezért vált általánossá a válság. Pedig az agrártársadalom mélyreható és megoldaltlan gondjai régen és most is a legnagyobb akadályai a magyar társadalom polgári átalakulásának.
- A kérdező szerepében válaszkísérlettel próbálkozva azt mondnám: az utóbbi években több párt egyre nagyobb figyelmet szentel a vidéknek, sőt van egy minisztérium, amelyik elnevezése szerint is ezzel foglalkozik. Ehhez képest hogyan állunk?
- A rendszerváltást követő folyamatos politikai küzdelmekben még egyetlen párt sem jutott el odáig, hogy olyan komplex modernizációs programot készítsen, amelyik megnyithatná a parasztság előtt a polgári felemelkedés felé vezető utat. Vannak sikeres részprogramok, de ezek többnyire politikai érdekűek, és gyakran nem is a közeljövő világához tartoznak, egyúttal nem illeszkednek az Európai Unió követelményeihez. Csakis az EU-kritériumokhoz igazodó, évtizedes időszakot átfogó, integrált regionális válságkezelési és szerkezetátalakítási programok kidolgozása és megvalósítása hozhat valódi megoldást. Ezeket azonban csak többpárti, nemzeti egyetértéssel lehet megalapozni, akárcsak az agrárfejlsztés más teendőit.
- Miben látja a pozítiv változások megindulásának legfőbb akadályait?
- Minden változás alapfeltétele a tudás, valamint a hit és a lélek megújulása. Ezek együttese szabadíthat fel új energiákat egy korszakváltozásra ítélt társadalomban. Ha valamelyik hiányzik, akkor átengedjük magunkat a sorsnak. Ezen a vidéken most még minden hiányzik. Nincsenek korszerű tudást megújító intézmények, nem érződik a gazdasági megújulás lendülete, ezért hite sincs az ittélőknek. Az emberek művelik a visszaszerzett földet, de annak rabszolgáiként tengődnek. Nyiladozik a nép öntudata, de ez sem ér semmit, ha nincs meg a kellő tudásuk az érdekük érvényesítéséhez. Egy példázatában korábban Veres Péter mondta ki ezt az igazságot. Így fogalmazott: "Egy nép felszabadulása csak akkor lesz valóságossá, ha minden tagja külön-külön is élni tud ezzel a szabadsággal. Enélkül az eredmény is olyan, mint a megért gabona, amelyhez hiányzik a kasza. Nézhetjük, de csak a szívünk fájdul belé. Elpereg a szem, vagy más hordja el.

Bod Tamás