Költségvetés 2002
Az orosházi ellenzék elhallgattatott véleménye és javaslatai
2002. február 6. 19.00

Mint arról már beszámoltunk, a városházi ellenzék nélkül szavazták meg kedden délután az orosházi önkormányzat 2002-es költségvetését. A vita kezdetén ugyanis a polgári frakció tagjainak túlnyomó többsége kivonult az ülésteremből. Ennek oka, hogy Fetser János polgármester kétszer is megvonta a szót Volencsik Zsolt frakcióvezetőtől.
Volencsik Zsolt eljuttatta szerkesztőségünkhöz az el nem mondott vélemény és a módosító javaslat teljes szövegét, melyet az alábbiakban olvashatnak:


"A Testület előtt lévő anyaghoz a Polgári Frakció nevében az alábbi megjegyzéseket szeretném tenni.

Évek óta nem találtak meghallgatásra a költségvetéshez benyújtott ésszerű és reális módosító javaslataink. Most sincsenek illúzióm javaslataimmal kapcsolatban, de természetesen akkor is elmondom őket. Önök gyakran bírálják a kormányt az állítólagos arroganciája és egyéb hangzatos, mondvacsinált okok miatt.

Nos, tisztelt bal oldali, liberális képviselőtársaim!

Önöknek abban az esetben, ha ezt a költségvetést elfogadják, ami természetesen szívük joga, akkor semmilyen morális alapjuk nem lesz arra, hogy a kormányt ilyen okokból bírálják. Önöket cseppet sem zavarja, hogy a város polgárainak pénzéből az MSZP szavazatokat vásároljon Vastagh Pálnak? (lásd Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete példátlanul magas és a többi civil szervezetből kiemelt 2.000.000 Ft-os támogatása), amit a sajtóban megjelent híradásokat látva máris megháláltak Vastag úrnak, hiszen politikai nyilatkozatukban támogatására szólították fel híveiket, mivel "ő tett a legtöbbet a nyugdíjas társadalomért". Vagy, hogy az MSZP kampányát közvetlenül a költségvetésből finanszírozzák? (lásd Ipari Park közel 20 %-kal megemelt támogatása, aminek nagyobb hányada, mint azt a Kft. beszámolóiból kiderült személyi juttatásra megy el). Köztudott, hogy Vastagh Pál kampányfőnöke Varga Zoltán, az Ipari Park Kft. ügyvezetője. Nos mivel a teendői ebből adódóan megbokrosodnak, ezért Önök úgy gondolják indokolt a bérének is az emelése?

Nevetséges, Hölgyeim és Uraim!

Csodálkozom ezen, hiszen Önök többségükben nem pártkatonák, sőt néhányan még csak nem is MSZP listájáról, támogatásával hanem más párt támogatásával, listájáról kerültek a testületbe, mégis nevüket adják ezekhez. Vagy annak idején a koalíció ilyen értékek alapján köttetett? Csodálkozom. Önök közül jó néhányukkal civilben nagyon jó kapcsolatokat ápolok és remélem ez így is marad majd. Ha rajtam múlik biztosan.
Ezek a képviselők, Önök közül négyszemközti beszélgetésen elmondják fenntartásaikat, markáns véleményüket fogalmazzák meg ezekkel a módszerekkel szemben, de nyílt ülésen hallgatnak és szavaznak.
Ha semmi mással nem is, csak azzal szeretnélek szembesíteni benneteket barátaim, hogy nem a szocialista párt hanem a választók jóvoltából és akaratából kerültetek ide és természetesen nem az MSZP-t kellene szavazataitokkal még áttételesen sem támogatni, hiszen amikor eljön az ideje akkor nem az MSZP, hanem a választók akaratából fogtok innen távozni vagy itt maradni. Ezt nektek kell eldönteni, hogy a választókat hogyan kívánjátok szolgálni. Azt olvastam az Orosházi Élet legutóbbi számában, hogy "a képviselő vállalja véleményét a hatalommal szemben is, a választók érdekében és nem hoz helyzetbe politikai csoportokat, gazdasági társaságokat". Nagyon osztom ezt a hozzáállást és remélem, Önök közül is többen.

Ezen bevezető után néhány módosítást szeretnék előterjeszteni a 2002. évi költségvetéssel kapcsolatban.

Kezdem a források megteremtésével:

1. Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete 2.000 eFt-ját javaslom az igényelt irányzatnak megfelelően 0 - ra módosítani és az Egyesületet az egyébként örvendetesen megemelt civil szervezetek támogatására fordított összegből támogatni. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően.
2. Ipari Park Kft. támogatását a tavalyi évnek megfelelő összeggel támogatni, vagyis 10.200 eFt.
3. Orosháza-Csorvás Labdarúgó Kft. támogatását 20.000 eFt helyett 10.000 eFt-ra csökkenteni. 74. oldal. Megjegyzem, szívem szerint teljes törlését javasolnám és egyéb sportcélokra csoportosítanám át. Köztudott, hogy elejétől fogva elleneztük ezt a konstrukciót. Tudom Önök közül is sokan, mégis megszavazták (pedig "a képviselő nem hoz helyzetbe gazdasági társaságokat"). Mivel azonban a szezon közepén járunk ezt nem teszem.
4. Beruházási kiadások közül javaslom törölni a Toyota személygépkocsi vásárlására szánt 6.000 eFt-ot. Egy évvel javaslom a beszerzést elhalasztani.
5. Szoftver és hardverfejlesztést 20 %-al javaslom csökkenteni. A szállítók versenyeztetésével a költségek jelentősen csökkenthetőek lennének. Javaslom tehát az összeget 11.000 eFt-ról, 8.800 eFt-ra csökkenteni.

Az általam javasolt átcsoportosított források tehát összesen: 22.000 eFt.

Ezen összeg átcsoportosítását javasoljuk a következő célok megvalósítására:

1. Játszótér tervezése, az első ütem kialakítása a Huba-Kórház utcán: 5.000 eFt,
2. Sporttámogatás összegét megemelném az eredeti előirányzatnak megfelelően 34.000 eFt-ra, 10.000 eFt-al.
3. Lakásmobilitásra az eredeti előirányzatnak megfelelően 2.000 eFt-ot biztosítanék.
4. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat támogatása, eredeti előirányzatnak megfelelően: 2.140 eFt, azaz plusz 500 eFt.
5. III. sz. általános iskola ebédlőjének felújítása (első ütem), 4.500 eFt.

Képviselőtársaim!

Mi továbbra is támogatunk minden olyan előterjesztést, amelyek a város fejlődését szolgálják. Gondolom ezzel Önök is egyetértenek. Hiszen a mai ülésen is a napirendek 90 %-át vita nélkül elfogadjuk. De arra harmadik éve nem számíthatunk az Önök részéről, hogy a költségvetéshez benyújtott javaslatainkat akár egy percig is mérlegeljék. Remélem most megteszik és legalább megpróbálják összhangba hozni lelkiismeretüket, a józan eszüket valamint a leírt, és fennhangon hangoztatott szavaikat és ígéreteiket."

vissza a címlapra

Az Aktuális rovat további cikkei

Fórum