A gázközművagyon stabilizálta a helyzetet Csanádapácán
2002. január 7. 21.00
2002 az intézményrendszer fenntartása és a korábban pénzszűke miatt elhanyagolt fejlesztések végrehajtása jegyében telik Csanádapácán nyilatkozta lapunknak Mórocz László polgármester. A tavalyi esztendő egy része pénzügyi gondok közt telt, ám a gázközműrészvények kifizetése után stabilizálódott a helyzet, sőt év végére több éves várakozás után elkészült, s azóta működik az idősek otthona is. A község első embere elmondta, hogy az idén szeretnék folytatni a helyi általános iskolában már megkezdett fejlesztéseket, valamint egy másik fontos intézmény, a művelődési ház rekonstrukcióját is végre szeretnék hajtani. Ehhez azonban központi forrásokra is szükség lesz, reményeik szerint az idén sikeresnek bizonyulnak pályázataik. Ugyancsak pályázati úton szeretnék megvalósítani a Kelet utca közel fél kilométeres szakaszának aszfaltozását. Ugyancsak 2002 fontos eseménye lesz Csanádapácán a kötelező szemétszállítás bevezetése. Erre még nem született meg a helyi rendelet, így azt sem lehet tudni, ez milyen mértékben érinti a lakosok pénztárcáját. Egyes elképzelések szerint nem kizárt, hogy a kommunális adóba építik be a szolgáltatás díját (más adónem, így a gépjárműadó díjtételei viszont nem emelkednek). A döntés-előkészítésbe igyekeztek bevonni a lakosságot is, ám az ezzel kapcsolatban meghirdetett falugyűlés iránt kis érdeklődés mutatkozott. Ez a polgármester szerint arra utal, hogy a helyiek többsége egyetért a szervezett szemétszállítással. 

Amit a családi gazdaságokról tudni kell
2002. január 7. 21.00
A mezőgazdaság idei támogatási lehetőségei (különös tekintettel a családi gazdaságokra) és a növényvédelmi elvárások is a fő napirendi pontok közt szerepelnek azon az agrárfórumon, melyet január 11-én, pénteken délután tartanak Orosházán a helyi Szabadság téri irodaház nagytermében. A Parasztszövetség, a Kossuth Lajos Gazdakör, a helyi méhészegyesület és a Mozaik-Plant agrárinformációs iroda közös rendezényének előadói lesznek egyebek közt: dr. Szöllősi István, az FVM helyettes államtitkára, Szabó István, a megyei FVM hivatal vezetője és Roszkos Zoltán, a megyei növény- egészségügyi és talajvédelmi állomás vezetője. Ezen túl több mezőgazdasági szolgáltató cég mutatja be aktuális kínálatát a gazdafórumon és bemutatkoznak az orosházi méhészek is
.


Hét százalékkal emelkedik a szemétdíj
2002. január 6. 22.30
Átlagosan nem egészen hét százalékkal emelkedtek január elsejétől a szemétszállítási díjak Orosházán. Az új tarifákat a napokban hagyta jóvá a helyi önkormányzat képviselő-testülete. A kommunális szolgáltató beszámolójából az is kiderült, hogy az immár részvénytársaságként működő kommunális szolgáltató 3,8 százalékos eredményességgel végzi szemétszállítási tevékenységét Orosházán. Újévtől az orosházi lakótelepeken lakásonként 532 forintot fizetnek a helyiek. Az egyedül élő 70 év felettiek tarifája 143 forint, míg a kéttagú, e korosztályba tartozó idős családok 246 forintot fizetnek (fennmaradó összeget a város állja). A családi házak esetén 362, 446 és 596 forint a szemétszállítási díj - a tárolóedény nagyságától függően. A zsákos szállításért - mely magában foglalja a zsák árát is - havi 257 forintot kell fizetni. A Városüzemeltetési Rt. igazgatója, Bánfalviné Feldmann Ágota beszámolója szerint a 2001-ben a társaságnak 117 millió 127 ezer forint árbevétele származott a kommunális szemétszállításból Orosházán 3,8 százalékos eredményesség mellett. A regionális szemétszállításból származó bevétel (az rt. több térségi településen is szolgáltat) közel 44 millió forint, itt tíz százalékot meghaladó eredményességgel dolgozik a társaság.


Tanulóév volt 2001 a kábítószerellenesek életében
2002. január 6. 22.30
A hiányosságokkal együtt is eredményesnek ítéli eddigi tevékenységét a tavaly januárban megalapított Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) Orosházán. A szervezet egy híján teljesítette 2001-re kitűzött elképzeléseit - hangzott el a napokban megtartott értékezleten. A fórum elnöke, dr. Petróczy Gábor az Orosházi Élet tudósítása szerint az elvégzett feladatok közül kiemelte a kortárs képzést, a szülői és pedagógus konzultációkat, valamint azt, hogy három helyi általános iskolában folytatódott az úgynevezett DADA-képzés. Ezen túl nagyszabású drog- és AIDS-ellenes egészségnapot tartottak, mely több, mint ezer embert, többségében fiatalt mozgatott meg. Ezen túl támogatták más szervezetek - így egyebek közt az egyházak - hasonló törekvéseit - húzta alá az elnök, aki sajnálatát fejezte ki, amiért 2001-ben nem valósult meg az iskolák ifjúságvédelmi felelőseinek 30 órás képzése, de mint hangsúlyozta, erre az idén mindenképpen sort kerítenek. 2001 tanulóévnek is tekinthető - tette hozzá Petróczy, aki szerint akadnak még formai és tartalmi hiányosságok is a szervezet működésében.


Amikor a vevő állítja ki a szállítói számlát - folytatódott az egymillárdos olajper a Békés Megyei Bíróságon
2002. január 6. 22.30
A pótnyomozást követően hosszabb szünet után pénteken folytatódott a Békés Megyei Bíróság dr. Domokos Jenő büntetőtanácsa előtt folyó per, amelyben az ügyészség Dávid Pétert és társait többrendbeli, folytatólagosan elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalással és más bűncselekményekkel vádolja. Többször beszámoltunk arról, hogy 1996 és 1999 között, a részben Dávid érdekeltségében tartozó cégek, összesen csaknem 11 millió liter nem tisztázott eredetű gázolajat adtak el főként a békéscsabai székhelyű Körös Volán Rt.-nek. A bíróság elutasította, illetve el sem bírálta az első- és a másodrendű vádlottak szabadlábra helyezése iránti kérelmét. Az APEH Békés megyei adónyomozói, a megyei rendőr-főkapitányság beavatkozó alosztálya segítségével még 2000. május 31-én, hétvégi házában vette őrizetbe Dávid Pétert. Az adónyomozók 1999 elején az APEH Békés Megyei Igazgatóságának jelzésére rendelt el nyomozást, mert adócsalás gyanúja merült fel a Goldív-Trans Kft. ügyében. A hatóságnak feltűnt, hogy társaság 1998 áprilisától egy éven át szállított gázolajat a Körös Volán Rt.-nek, ám erről nem tudott beszerzési bizonylatot felmutatni. A végül több ezer oldalasra duzzadt nyomozati iratok nyomán készült, most részben módosított vádirat szerint a Dávid érdekeltségébe tartozó vállalkozások - a Trans-Fix, a Trans-Onyx és a Goldív-Trans Kft. - több mint tízmillió liter azonosítatlan, igazolatlan és szabványon kívüli gázolajt hoztak forgalomba. A vádirat szerint emiatt 1,1 milliárdos adóhiány keletkezett. Az eddigi tárgyalásokon Dávid nem ismerte el bűnösségét, emellett tagadta, hogy a Goldív-Trans Kft.-hez bármi köze lett volna. Ehhez hozzátette: cége iratait ellopták, másrészt vállalkozásait egy Szőke János nevű román állampolgárnak eladta, így a további tranzakciókról nem tud. Ezt azzal egészítette ki, hogy legálisan, olajnagykereskedelmi vállalatoktól, többek között a Monon Kft.-től és a Fortus Rt.-től vásároltak gázolajat. Marton János másodrendű vádlott, aki előzetes letartóztatása idején százoldalas visszaemlékezést írt az olajozás általa ismert történetéről, pénteken a bíróságnak megerősítette: semmit sem tudott az üzemanyag beszerzési forrásairól. A tegnap ismertetett módosított vádiratban - amely az írásszakértő új jelentése alapján készült - az szerepel, hogy bár a vádlottak arra hivatkoznak, hogy a Fortus Rt.-től vásároltak gázolajat, ám a pótnyomozás arra a megállapításra jutott: a cég a kérdéses időben nem forgalmazott gázoljat. Másrészt a vádirat azt tartalmazza, hogy bár Marton a Trans-Fix Kft. alkalmazásában állt, mégis a gázolajat szállító Miller-Oil és Huba-Oil részéről beérkező szállítói számlákat is ő állította ki. - Úgy működik a gazdaság, hogy vevő állítja ki a szállító számláit? - firtatta dr. Domokos Jenő. Erre Marton azt állította, hogy az időközben meghalt Molnár László és egy Luigi névre hallgató ismertelen mondta neki, mivel szebb az írása, ezért ő állítsa ki a számlákat. Azt ugyanakkor nem sikerült megállapítani, hogy ki állította ki a Monon Kft. és a Fortus Rt. nevében Szabó illetve Horváth névvel szignózott számlákat, sőt az írásszakértő nem vizsgálta, egy személy írása található-e ezeken a pénzforgalmi dokumentumon. A tárgyalás végén Dávid Péter és Marton János közel kétéves előzetes letartóztatásukra és egészségi állapotukra hivatkozva kérték szabadlábra helyezésüket. Ezt a bíróság Dávid esetében a vád súlyosságára hivatkozva utasította el, míg Marton esetében aki gereincműtét előtt áll el sem bírálta, hiszen többedszer terjesztett elő ilyen kérelmet. A tárgyalás február elején, tanúmeghallgatások után immár a perbeszédekkel, folytatódik. Bod Tamás


Folytatódik a vörös csillagok háborúja
A rendőrség feljelentés-kiegészítést kér a dobozi emlékművitában
2002-01-03 22:32:00
A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivataltól a Békéscsabai Városi Rendőrkapitánysághoz került Balogh Lajos Barna dobozi református lelkész feljelentése a nagyközség polgármestere és jegyzője ellen írta csütörtöki számában a Népszabadság. Az elmúlt időszakban többször beszámoltunk arról, hogy önkényuralmi jelkép használatával és közokirat-hamisítással vádolja a lelkész Szatmári Jánost és Kiss Lászlót, aki visszautasítják az ellenük felhozottakat, és jelezték: viszontkeresettel élnek az ügyben. A vita középpontjában a Doboz központjában található szovjet emlékmű áll, amelynek tetején egy vörös csillag látható. Lapunk megtudta: a megyei rendőr-főkapitányság magához vonta az ügyet, és feljelentés-kiegészítést rendelt el. Információink szerint az előírt ügymenetnek, a belső hatásköri és illetékességi rendelkezéseknek megfelel, hogy a fővárosi székhellyel rendelkező Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz érkezett feljelentést Békéscsabára továbbították. Hajdú Antal ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója csütörtökön arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy a városi kapitányságtól összeférhetetlenségre hivatkozva elvonták az ügyet, s abban a jövőben a megyei vizsgálati osztály munkatársai járnak el. Nem szerencsés, ha a területileg Dobozon is illetékes békéscsabai rendőrkapitány olyan ügyben jár el, amelyben a feljelentettek között van a polgármester és a jegyző is mondta magyarázatképpen Hajdú Antal. Megtudtuk, hogy a megyei főkapitányság feljelentés-kiegészítést rendelt el, ennek értelmében a dobozi lelkésznek tizenöt nap áll rendelkezésére érvei alátámasztására és esetleges megerősítésére. Az ügy megítélése szempontjából a legdöntőbb szempont, hogy a dobozi emlékmű az önkényuralmi jelképekről szóló törvény hatálya alá tartozik vagy sem. Legutóbb a Magyar Narancs (2001. december 15.) című hetilap foglalkozott részletesen ezzel a témával. A Magyarországon található szovjet emlékművek megóvásával kapcsolatban elsőként 1991 májusában Boross Péter akkori belügyminiszter emelte fel a szavát, aki az összes magyar polgármesternek címzett körlevelében azt hangoztatta, hogy a halottak emlékére készült emlékművek ellen irányuló cselekedet rontja hitelünket Európában és az egész világban. Jóval később, 1999. augusztus 20-án Pallag László (FKGP) országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet Dobozon, ahol felszólította a jelenlévőket, hogy távolítsák el a nagyközség obeliszkjéről a vörös csillagot, mert az önkényuralmi jelkép, ekképp pedig mulasztásos törvénysértés követ el a dobozi önkormányzat. Nem sokkal később a Napi Magyarország című, azóta már megszűnt joboldali napilap egész oldalas riportot közölt Dobozról, amelyet kommunista zarándokhelyként mutatott be. Ennek hatására Szatmári János polgármester és Kiss László jegyző a Békés Megyei Közigazgatási Hivataltól kért állásfoglalást az ügyben. Pataki István hivatalvezető utóbb az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi és kodifikációs főosztályához fordult, és az onnan 1999. december 20-án érkezett válasz kimondta, a dobozi emlékmű nem sérti az önkényuralmi jelképekről szóló törvényt. A tárgyban akár perdöntőnek is bizonyulhat a Magyarország és Ukrajna, valamint hazánk és az Orosz Föderáció között létrejött nemzetközi egyezmény. Ez utóbbi kimondja: A felek erőfeszítéseket tesznek a másik fél területén lévő és az egyik fél kulturális-történelmi, valamint a tárgyi és a szellemi kultúra objektumait képező műemlékek megóvására. Különös figyelmet kell fordítani a két nép történetével összefonódott emlékművek és emlékhelyek megőrzésére, és az ezekhez való szabad hozzáférés biztosítására. Balogh Lajos Barna megkeresésére hasonló tartalmú választ adott éppen az előbb idézett nemzetközi szerződésekre hivatkozva a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattára is a 147/4/2000. jelzetű levelében. Megemlítendő emellett Szergej Borozdinnak, a budapesti orosz nagykövetség első titkárának 2000. október 26-án ebben a témakörben kelt levele, amely azt
erősíti meg, hogy dobozi szovjet katonai emlékművet adataik szerint 1944-ben állították, s azt 1956-ban újították fel. Balogh azért vádolja közokirat-hamisítással a dobozi vezetőket, mert vélekedése szerint ebben az ügyben ők tájékoztatták félre az orosz diplomatát. Szatmári és Kiss munkatársunknak elmondták: ők semmilyen hivatalos és nem hivatalos érintkezésbe nem léptek a budapesti orosz misszióval. Balogh Lajos Barna mint arról már beszámoltunk legújabbnak mondott, de a nagyobb nyilvánossággal még nem ismertetett, levéltári dokumentumára hivatkozva azt állítja: a dobozi szovjet emlékművet csak 1958-ban állították fel. Az évszámvita közepette melyet eldönteni nem tudunk az lehet a kérdés, hogy ez felülírja-e az 1996-ban Ukrajnával és 1998-ban Oroszországgal kötött nemzetközi szerződéseket. Ennek a kérdésnek a megválaszolása, nem mellesleg, a rendőrségi vizsgálat tárgya. Az viszont bizonyos, hogy a Balogh Lajos Barna kezdeményezte feljelentés elbírálása és lezárása után a feljelentettek, Doboz nagyközség vezetői, Szatmári János és Kiss László hamis vád és jó hírnevük megsértése miatt peres eljárás kezdeményeznek a lelkész ellen. Bod Tamás

Kezd magára találni a mezőgazdaságigép-gyártás
2002-01-03 22:32:00
Az egy évvel ezelőtti visszafogott várakozások ellenére jó évet zárt a Mezőgép, sőt az idén kiemelkedő esztendőre lehet számítani - nyilatkozta lapunknak Furár György, a társaság gazdasági igazgatója. A sikerek elsősorban az autóiparnak köszönhetőek, de a mezőgazdaságigép-gyártás is kezd magára találni - derül ki az alábbiakban. - A világméretű recesszió hatásait a Mezőgép sem kerülte el, különösen az év elején tapasztaltuk ennek kedvezőtlen jeleit: főleg kisebb partnereink csökkentették megrendeléseiket, de jóval kevesebbet sikerült értékesítenünk egyik korábbi fő termékünkből, a vákumszivattyúból - tájékoztatott Furár György. Azonban 2000-ben megkezdett beruházásainknak köszönhetően a tavalyi év további része új termékeink sikerével folytatódott és zárult. Ennek megfelelően árbevételünk várhatóan egymilliárddal haladja meg az előző évi 11,8 milliárd forintos árbevételt, eredményünk pedig megegyezik a 2000-es 635 millió forinttal. Mindez 8-10 százalékos növekedést jelent. Az autóipari fejlesztések közül a gazdasági igazgató kiemelte az úgynevezett CVT-projekt keretében, a General Motors részére gyártott fokozatmentes automata sebességváltó-alkatrészeket, valamint egy másik megrendelő számára készített féknyergeket, sebességváltó tárcsákat. A mezőgazdaságigép-gyártás fő hátránya a szezonális jelleg, ezért folyamatosan kutatják azokat a lehetőségeket, melyekkel kihasználhatják szabad kapacitásaikat. Ennek jegyében indul meg várhatóan már januárban az orosházi telephelyen a Skyjack speciális emelőgépeinek gyártása (erről korábban részletesen írtunk), valamint ezen a területen is számos új termék gyártása kezdődött, illetve kezdődik. Az első kilenc hónap eredményeit elemző tőzsdei gyorsjelentés szerint a mezőgépipari értékesítések növekedtek mind Észak-Amerika, mind Nyugat-Európa irányába, a legszembetűnőbbek mégis a hazai adatok: míg 2000-ben 364 millió, addig az idén 951 millió forint volt a belföldi forgalom az első kilenc hónapban. A divíziók közül egyedül a békéscsabai mezőgazdaságigép-gyártó üzem működik veszteségesen, ennek oka egy nagyszabású szerződés elhúzódása. Így ebben a divízióban több munkatárs szerződését nem hosszabbították meg, illetve többeket előnyugdíjba küldtek, míg másokat belső átcsoportosítással helyeztek át a társaság más egységeihez. Azonban nem ez a jellemző: jelenleg 1400 munkatársat foglalkoztatnak, s az autóipari divízióknál további létszámnövekedés várható.


Hitelből teremtik elő a fürdőfejlesztés önrészének felét
2002-01-03 22:32:00
Az orosházi önkormányzat 410 millió forint saját erőből, illetve a többségi tulajdonában lévő Orosháza-Gyopárosi Gyógyfürdő Rt. 375 milliós hitelfelvétel biztosítja a fürdőfejlesztéshez szükséges önrészt - határozott legutóbbi ülésén a helyi képviselő-testület. Ugyenezen a tanácskozáson egyetértésüket fejezték ki a Gazdasági Minisztériummal történő támogatási szerződés aláírásával. Mint ismert, a Széchenyi-terv keretében másfélmilliárd forintos fürdőfejlesztésre készülnek Gyopároson. Ehhez a gazdasági tárca 715 millió forintot biztosít, a fennmaradó részt a beruházónak kell előteremtenie. A központi forrás két részletben érkezik: az idén 273 millió, 2003-ban 442 millió forintot utalnak át az erre a célra elkülönített alap számlájáról. Ennek megfelelően az önkormányzat az idén 300, jövőre pedig 485 millió forintot fordít e célra. A rendelkezésre álló 410 milliós saját forrás mellett az Orosháza-Gyopárosi Gyógyfürdő Rt. 375 millió forint hitelt vesz fel még ebben az esztendőben. Erre fedezetként a strandfürdő 7 hektáros területét ajánlja fel a résztvénytársaság. A beruházó reményei szerint a munkálatokat még az év első felében megkezdi a majdani tendernyertes vállalkozás, s várhatóan a 2003-as szezonra elkészül a hazánkban egyedülállónak számító fedett élményfürdő, melytől a helyiek az idegenforgalom fellendülését várják.

Roma integrációs programot terveznek
2002-01-03 22:32:00
Helyi roma családok integrációját segítő program indítását tervezi az orosházi családsegítő szolgálat, együttműködve a Magyar Vöröskereszt területi szervezetével. A kezdeményezés célja a családok társadalmi felelősségvállalásának, szolidaritásának erősítése, önsegítő funkciójuk elősegítése. A program megvalósítására az önkormányzat 700 ezer forintos pályázatot nyújtott be a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz (SZCSM), mely - összefüggésben a kormány családpolitikai elképzeléseivel - támogatja az ezirányú törekvéseket. Önrészként az önkormányzat a családsegítő központ Hajnal utcai ingatlanát jelölte meg.


A szocialisták a legfőbb ügyészhez fordulnak
 2002-01-03 06:30:00
Az MSZP a legfőbb ügyész állásfoglalását kéri arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek volt-e joga aláírni karácsony előtt Adrian Nastase román kormányfővel a kedvezménytörvényhez kapcsolódó egyetértési nyilatkozatot, ami valamennyi román állampolgárnak ugyanazokat a szabad munkavállalási feltételeket biztosítja hazánkban, mint az itt élőknek. A legnagyobb ellenzéki párt, többek között, a Békés megyei szervezet kezdeményezésére fordul a vádhatóság első emberéhez, Polt Péterhez, azt tudakolva: jogosult volt-e a megváltozott feltételek mellett ebben a kérdéskörben Orbán egy nemzetközi szerződés aláírására jelentette be szerdai békéscsabai sajtótájékoztatóján Tóth Károly országgyűlési képviselő és Karsai József képviselőjelölt a viharsarki szocialisták nevében. Tóth a rendezvényen kijelentette: a magyar miniszterelnök a kedvezménytörvény 95 százalékos parlamenti elfogadása után néhány héttel eljutott a honi munkavállalók elárulásáig. A politikus arra emlékeztetett, hogy a törvényhozás által elfogadott dokumentumban szó sincs arról, hogy korlátozás nélkül érkezhetnek külföldi munkavállalók Magyarországra. A sajtótájékoztatón Tóth és Karsai úgy vélekedett, hogy a Romániával határos Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkavállalóit igen kedvezőtlenül érinti a szomszédos országgal kötött megállapodás. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idénymunkák márciustól novemberig tartanak, így ha ebben az évben tömegesen érkeznek munkavállalók Magyarországra, akkor ennek hatása csak a választások után lesz érzehető. Jelezték, hogy a három hónapos munkavállalás újabb hat hónappal meghosszabbítható, ekképp elérhető, hogy a munkavállaló kétszáz munkanapot igazoljon magának, ami a jövőben kilenc havi munkanélküli ellátásra jogosítja fel. Karsai megjegyezte: a hazánkban állást vállaló külföldiek családtagjaikkal együtt jogosultakká válnak az teljes egészségügyi ellátásra, ami a sanyarú honi helyzet miatt katasztrófális hatással lehet a magyar egészségügyre teljes ellátórendszerére és finanszírozására. Tóth Károly érdeklődésünkre elmondta, nem zárható ki ismerve az ukrán és a román egészségügyi viszonyokat , hogy sokan csak azért vállalnak majd munkát Magyarországon, hogy a magyar kórházakat igénybe vegyék.
B. T.

Korlátozzák a lakáseladásokat
2002-01-02 18:50:00
Több, a helyi lakásgazdálkodással összefüggő témában döntött a napokban az orosházi képviselő-testület. Egyebek közt arról határoztak a város választott vezetői, hogy bővítik a nem elidegeníthető önkormányzati otthonok körét, valamint megállapították a Szabadság téri volt postaépületben kialakított lakások bérleti díját. Indoklásul elhangzott: a város elsősorban közérdekő bérlőkijelöléssel tudja segíteni a kvalifikált szakemberek letelepedését, ehhez azonban megfelelő számú bérlakásra van szükség. A probléma a határőrségnél és a rendőrségnél jelentkezhet leghamarabb, ezért az önkormányzat az ő rendelkezési állományukba tartozó lakások értékesítését kívánja korlátozni első körben. Ugyancsak a nem elidegeníthető lakások közé sorolták a pedagógus és a tőzoltó szolgálati lakásokat, valamint az OMTK-bérlőkijelöléső otthonokat. Egy másik napirendi pont keretében meghatározták a volt posta épületében kialakított lakások bérleti díját. A nem szociális célra kialakított otthonok bére 2002-ben figyelembe véve a Városgazdálkodási Kft. szakembereinek véleményét havi 380 forint lesz négyzetméterenként. Ez összhangban van a Gazdasági Minisztérium elvárásával, miszerint a lakbéreket költségalapon kell meghatározni.

Milliós fejlesztés pályázati pénzből
2002-01-02 18:50:00
Több mint egymillió forintot nyert a gádorosi Némann Valéria Általános Iskola az elmúlt időszakban a Békés Megyei Közoktatási Közalapítványtól - adta hírül a helyi lap, a Gádorosi Híradó legfrissebb számában Kozmer Imre igazgató. A taneszköz-beszerzési pályázaton félmillió forintot nyertek a gádorosiak, melyet 131 ezer forinttal kiegészítve az intézmény berendezését gazdagították. Egy 300 ezer forintos nyertes pályázat pedig lehetővé tette az iskola behálózását, azaz az iskolai géppark egyidejő internetre kapcsolódását ISDN-vonal segítségével. Bővült az iskolai könyvtár is a megyei közoktatási alapítvány jóvoltából, ugyanis 200 ezer forintért tudtak új köteteket vásárolni. Két pedagógus számára pedig lehetővé válik, hogy minőségbiztosítási tanfolyamon vegyenek részt - írja az igazgató, aki arról is beszámol a helyi közvéleménynek, hogy önkormányzati beruházás keretében a központi iskolépület új, kiváló szigeteléső ablakokat kapott.


Evelin, aki az Újvilágban fogant

2002-01-01 19:00:00
Az új esztendõ elsõ orosházi babája kedden hajnalban háromnegyed háromkor sírt fel a kórház szülészeti osztályán. Solorzana Evelin azonban nem csak emiatt különleges kisbaba, hanem azért is, mert az Újvilágban fogant: édesanyja, Garai Éva ugyanis az Egyesült Államokban ismerkedett meg a kislány édesapjával, a guatemalai Alfredo Solorzanával. Az apa egyelõre még New Yorkban van, de telefonon már értesült a jó hírrõl - mondta lapunknak kedden délután, néhány órával a szülés után a fiatal, mindössze 23 esztendõs édesanya. Már csak néhány bürokratikus akadály legyõzésére (vízum, egyebek) van szükség ahhoz, hogy a család ismét együtt legyen, úgy döntöttek ugyanis, hogy Orosházán telepednek le. Éva egyébként még a terrortámadást megelõzõen érkezett haza, s a szörnyûség hírére már vissza sem utazott. - Evelin három kilogramm negyven dekával és 46 centiméter magassággal született - meséli büszkén Garai Éva, aki elsõ gyermekét hozta a világra 2002 elsõ óráiban. Hozzáteszi: a szülés könnyû és problémamentes volt, melyben nagy része van az orosházi szülésorvosok és nõvérek segítõkészségének is.


Alkoholmérgezéssel, piás fejsérüléssel indult az év
2002-01-01 19:00:00
A tûzoltók számára szinte eseménytelenül telt az óévbúcsúztató, a mentõk viszont kétszer annyi riasztást kaptak, mint egy átlagos hétvégén az orosházi térségben. Szerencsére nagyobb közlekedési, illetve petárdázással összefüggõ baleset nem történt, italozásból származó galiba annál inkább. A helyi tûzoltóparancsnokságra szilveszter napján mindössze egy bejelentés érkezett: Pusztaföldváron egy melléképület kapott lángra a kora esti órákban- tájékoztatta lapunkat Ravasz Sándor fõtörzsõrmester, híradóügyeletes. Az orosházi mentõket hat esetben riasztották szilveszterkor és az új év elsõ óráiban, ez a duplája egy átlagos hétvégi ügyeletnek - tudtuk meg Pörneki István szolgálatvezetõtõl. A bejelentések egy része valamilyen szervi betegséggel összefüggõ rosszullét volt, más részük viszont az alkohollal volt kapcsolatban: ketten - egy személy Orosházán, egy pedig Pusztaföldváron - ittasan estek el és fejsérülést szenvedtek, míg egy békéssámsoni hölgy a szilveszteri mulatság közben elvesztette a mértéket és alkoholmérgezést szenvedett.


Mozgósították az álmos várost
2002-01-01 19:00:00
Elégedettek a szervezõk azzal a szabadtéri szilveszteri mulatsággal, melyet elsõ ízben, minden korábbi hagyomány nélkül tartottak az orosházi piactéren. A rendezvényen késõ délutántól hajnalig váltották egymást a programok. Éjfélkor Fetser János polgármesterrel számoltak vissza, majd tûzijáték kápráztatta el a jelenlévõket, illetve azokat, akiknek módjuk volt megtekinteni a pirotechnikai mutatványt. Külön érdekesség, hogy ezekben a percekben kezdõdött meg a hóesés, ami növelte a látvány élvezeti értékét. Az új év elsõ perceiben a helyi kórházban a polgármester köszöntte 2001 utolsó babáját is. Paku Józsefné szervezõ lapunknak elmondta: tapasztalatai szerint az ünneplõk folyamatos mozgása jellemezte az eseményt, azaz senki nem cövekelt le hosszabb idõre, kivéve talán közvetlenül éjfél elõtt a Crystal-koncertet, illetve az azt követõ köszöntõt. A szervezõk számára külön öröm, hogy nem csak fiatalok, hanem középkorúak és idõsebbek is kilátogattak a szabadtéri rendezvényre, sõt sokan gyermekekkel együtt tették ezt. A mûvészek teljesítményérõl is elégedetten nyilatkoztak, akik - mint Paku Józsefné fogalmazott - beleadtak apait-anyait produkcióikba. Sõt, az ír elemekkel átszõtt popzenét játszó Crystal tagjai bejelentették: nem kizárt, hogy második albumuk bemutatóját Orosházán tartják. Végezetül megtudtuk: a fõ célkitûzés teljesült, hiszen sikerült mozgalmassá varázsolni a szilveszterkor nem túl élénk várost.

Pótolják a vérkészletet
2001-12-30 18:28:49
Véradással indul az új esztendő Orosházán, melynek célja az ünnepek alatt kifogyott készletek pótlása - tájékoztatta lapunkat Gál József, a Vöröskereszt helyi területi szervezete vezetője. A helyi véradóállomáson 2-án, 3-án és 4-én, naponta 8 és 12 óra között várják szervezett keretek közt a donorokat. A szervezők reményei szerint tekintélyes részvételre lehet számítani. A várakozást megerősíteni látszik, hogy 2001 utolsó orosházi véradásán, még a karácsonyi ünnepek előtt 62 fő vett részt, akik 57 egység vért adtak.

Holland segély a kardoskútiaknak
2001-12-30 18:28:49
Mintegy húsz kardoskúti család jutott karácsonyi ajándékhoz a napokban a Vöröskereszt jóvoltából - tájékoztatta lapunkat Tibáné Hamvasi Zsuzsa védőnő, a karitatív szervezet helyi akitivistája. Az adományok egy része, mely ruhanemőket tartalmaz egy holland segélyszervezet adományaként érkezett a kisközségbe. A karácsonyi ajándékcsomagok ezen túl élelmiszereket tartalmaztak. Az adományok kiosztása még az ünnepek előtt megkezdődött, ám a Pusztaközpontban élők a hóakadályok miatt csak a két ünnep közt kapták meg csomagjaikat. A kardoskúti vöröskeresztesek a karitatív munka mellett aktív véradásszervezéssel is foglalkoznak: évente három alkalommal tartanak véradást a községben. Legutóbb erre december 12-én került sor: az eseményen húsz önkéntes jelent meg, ami Kardoskút lélekszámát - alig ezer fő - tekintve kimagasló eredménynek számít.

Csabán tartóztatták le az UTE-szponzort
2001. december 22. 6:11
A Békés Megyei Bíróság pénteken elrendelte Sólyom Sándor budapesti pénzügyi vállalkozó előzetes letartóztatását azok után, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán őrizetbe vette. Hajdú Antal ezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója érdeklődésünkre elmondta: egy emberrablással kapcsolatos ügyben bűnsegédi gyanú merült fel Sólyom ellen, akit szerdán beidéztek a békéscsabai főkapitányságra, ahol a kihallgatás után 72 órára őrizetbe vettek.
Meg nem erősített, de nem is cáfolt rendőrségi információk szerint egy idén májusi emberrablásos ügyben való részvétellel gyanúsítják a Falcon Bróker Kft. volt tulajdonosát és az Újpesti TE labdarúgócsapatának egykori legfőbb szponzorát. A rendőrség máig nem adott semmilyen tájékoztatást arról, hogy fél évvel ezelőtt Gyulán ismeretlenek - állítólag - fogva tartottak egy ismert helyi ügyvédet és feleségét, akiknek bankszámlájáról közel 50 millió forintot emeltek le. Informátoraink szerint az ügyvéd egy ingatlant árult, amelynek megvásárlására, a gyanú szerint, Sólyom jelentkezett. Amikor együtt a helyszínre mentek, akkor ott két álarcos ember várta őket, akik megkötözték az ügyvédet, és erőszakosan fogva tartották párjával együtt. A mindössze 24 óráig tartó emberrablás alatt arra kényszerítették az elrabolt embert, hogy segédkezzen nekik nagyobb összeget leemelni a bankszámlájáról.
Ezt az értesülést erősítheti az a hivatalosan soha meg nem erősített információ, amely néhány hónapja tartja magát Békés megyei jogászi és alvilági körökben. Ezek szerint egy ismert gyulai ügyvéd gyors és a külső szemlélő számára érthetetlen költözése mögött az a fenyegetés állt, amely szerint egyesek golyót ígértek neki. Az biztos, hogy az állítólagosan megfenyegetett ügyvéd nyáron egy Budapesthez közeli kisvárosba költözött.
Sólyom őrizetbe vételéről elsőként a pénteki Magyar Hírlap számolt be, megemlítve, hogy legutóbb a pénzügyi vállalkozó neve akkor került a nyilvánosság elé, amikor Keller László (MSZP) képviselő Polt Péter legfőbb ügyésznél Sólyom és a 2000-ben kinevezett új Dunaferr vezérigazgató-helyettes, Pomázi Csaba üzleti kapcsolatát firtatta. A legfőbb ügyész parlamenti válaszában elmondta: öt büntetőeljárás folyik Sólyom ellen.
B. T.

Viharok a csabai kórházban
2001. december 22. 6:12
Újabb, talán nem is akármekkora fordulatot vett - az időközben fizetésképtenséggel küzdő - a Réthy Pál Kórházban bekövetkezett vezetőváltás azzal, hogy a Magyar Könyvvizsgálói Kamara fegyelmi megbízottja december 12-ei keltezésű levélében arról tájékoztatta dr. Nagy Balázs menesztett orvos-igazgatót, hogy bejelentése alapján Menyhért István könyvvizsgálóval szemben javasolja az etikai eljárás megindítását - tudta meg lapunk. Menyhért István, aki lapunktól értesült a történtekről, döbbenetének adott hangot, és kijelentette: eddig bírta a rá nehezedő nyomást a kamara.
Lapunkban többször beszámoltunk a békéscsabai kórház anyagi helyzetének fokozatos romlásáról, és arról, hogy ennek nyomán októberben a megyei jogú város közgyűlése menesztette az addigi vezetőt, dr. Nagy Balázst arra hivatkozva, hogy "nem tett meg mindent a negatív tendencia megakadályozása érdekében." Az elbocsátott vezető előbb október végén fordult panaszával a Magyar Könyvvizsgálói Kamarához, majd beadványát november elején kiegészítette. A volt orvos-igazató azt kifogásolta, hogy a könyvszakértő olyan, részben egészségügyi szakvéleményt adott, amelyhez nincs végzettsége, ezzel túlnyúlt megbízásán, miközben nem nevezte meg, hogy ki volt a szakértője és milyen témakörben. Emellett azt rótta fel Menyhértnek, hogy a közbeszerzési szolgáltatási értékhatár megkerülésével vállalta el feladatát, amelyért ráadásul 20 százalékos sikerdíj jár.
A könyvvizsgálói kamara fegyelmi megbízottja, dr. Fehér Mihály november 22-ei levelében még elutasította etikai vizsgálat megindítását Menyhérttel szemben, ám a volt kórházi vezető december eleji újbóli levele nyomán szükségesnek látta megindítani. Tegnap Szeghalmon értük utól a könyvvizsgálót, aki munkatársunknak elmondta: teljesen tiszta a lelkiismerete, hiszen semmilyen szabályt nem szegett meg, egyúttal komoly csodálkozásának adott hangot, amiért a Magyar Könyvvizsgálói Kamara az ügyben megváltoztatta álláspontját. Menyhért szerint dr. Nagy Balázs téved, ha azt hiszi, hogy az etikai vizsgálat megindulása miatt megváltozik az ellene folyó eljárás menete. - Inkább arról kellene beszélni: ki a felelős azért, mert a városnak kellett a kifizetni a kórházban a 13. havi bért, s hogy miért halmozódott fel közel 80 milliós elfekvőkészlet a gyógyítóintézményben? Végül Menyhért elmondta: megnevezi azokat a szakértőket, akik orvosszakmailag segítették a munkáját.
Bod Tamás

Demszky adománya a battonyai szegényeknek
2001. december 22. 6:12
A gesztusértéken túlmutató, jelentéktelennek aligha mondható élelmiszersegélyt juttatott el csütörtök este Battonya szegény és nem egyszer éhező családjainak Demszky Gábor Budapest főpolgármestere. A több százezer forint értékű segélycsomagban húsz mázsa liszt és közel ennyi cukor mellett ajándékcsomagok, csokoládé, tisztítószerek, fogkrém és bor található - értesültünk.
Karsai József és a szegények megsegítését koordináló helyi vállalkozók úgy döntöttek, hogy az mikrobusznyi ajándékot a negyven legrászorultabb, négy vagy annál több gyermekes családnak adják oda, illetve juttatják el. Ennek keretében tegnap déli egy órakor Battonyán a rászorulók egy részének kiosztották a csomagot, amelyekben - például a hatgyerekesek esetében - két karton, azaz huszonnégy kilogramm liszt volt. Másoknak, akik nem tudtak elmenni az osztásra, azoknak napestig házhoz vitték a fővárosból érkezett ajándékot. A battonyai vállalkozók örömüket fejezték ki, hiszen a legutóbbi tüzifaakciójuk után újabb segítség érkezett a többnyire önhibájukon kívül csaknem teljesen elszegényedett embereknek. Így az ünnepek alatt meleg lesz otthonaikban és elemózsia is akad, amit elfogyaszthatnak.

Alkotás és gyógyítás
Dr. Bodicsi Zsuzsa hatvan év orvosi szolgálat után nyugdíjba vonul
2001. december 22. 6:13
Lekerült az évtizedekkel ezelőtt kifüggesztett tábla az orosházi, Bajcsy-Zsilinszky utcai ház faláról: hatvan esztendei szolgálat után a közelmúltban fejezte be a rendelést özvegy Kazárné dr. Bodicsi Zsuzsa háziorvos. De nem csak gyógyítással telt az elmúlt több mint fél évszázad: több mint kétezer előadást tartott, hét verseskötete jelent meg, valamint több kiállításon mutathatta meg festményeit a szélesebb nyilvánosságnak. A város határain túl is jól ismert idős asszony ezután nagyobb hangsúlyt fektet kedvteléseire, a versírásra és a festészetre.

- 1915-ben születtem Kiskunhalason postai főtiszt apa és temetkezési vállalkozó anya gyermekeként - idézi fel a kezdeteket az idős, de rendkívül friss asszony. - Édesapám a Budapest 72-es postahivatalban dolgozott, csak hétvégeken járt haza, édesanyám vállalkozása pedig szülővárosomban működött. Már kislánykoromban találkoztam a halállal, különösen a gyermekhalálok döbbentettek meg, hiszen akkoriban, a 20-30-as években ez sajnos nem volt ritkaság, főként a tbc és más járványok miatt. Ezért idejekorán elhatároztam: orvos leszek, hogy segíthessek az embereken.
A szegedi orvosi egyetemet 1941-ben végezte el, majd első férje révén Orosházára került. Rendelőt nyitott, ám az egyre sikeresebb magánpraxist 1952-ben felszámolták: ekkor körzetesítették az orvosi rendelőket, s neki az egyik legnehezebb városrész jutott, minden valószínűség szerint felsőbb sugallatra, hiszen nem volt tagja a Magyar Dolgozók Pártjának. De mindez nem szegte kedvét, hiszen hivatását rajongásig szerette, s szereti most is. Mint meséli, két napig sírt, miután néhány hete befejezte a rendelést. Arra különösen büszke, hogy - bár később sem lépett be a kommunista pártba - a kisváros rettegett embere csak benne bízott, bár nem így hívták akkoriban, ő volt a háziorvosa.
Az elmúlt hat évtized betegeit összeszámolni képtelenség volna, akár több tízezerre is tehető ezek száma. Végül körzeti főorvosként ment nyugdíjba, s folytatta a magánpraxist egészen napjainkig.
- A szakmai közéletben is részt vettem, egyrészt azért, mert más nem szívesen vállalta, de azért is, mert szerettem csinálni: legalább kétezer előadást tartottam az elmúlt hatvan évben - emlékezik tovább a doktornő. Ezek legtöbbje a betegségekkel, megelőzéssel, az egészséges életmóddal volt kapcsolatos, de kulturával kapcsolatos témák előkerültek. Többnyire vállalatok, a TIT, a kultúrház, vagy az akkori politikai vezetés szervezte az ismeretterjesztő előadásokat.
Verseket írni és képeket festeni még gyermekkorában kezdett el, s az alkotás - kisebb-nagyobb kihagyásokkal - végigkíséri életét. Hét verseskötete jelent meg, képeit azonban nem tartja nyilván: ezek egy részét otthon őrzi, többségüket elajándékozta. Egy önálló kiállítása volt, csoportos tárlatokon viszont rendszeresen részt vesz. A költészetben minden jelentősebb magyar alkotó hatott rá valamilyen formában, elsősorban Petőfi, Ady, a kortársak közül Juhász Ferenc. Képein a realizmus és az avantgárd egyaránt felfedezhető, a festészetben egyébként az orosházi származású Csáki-Maronyák Józsefet tekinti mesterének, akivel a család baráti kapcsolatokat ápol.
A pihenés megérdemelt évei aktív alkotással, elsősorban festéssel telnek - mutat a rendelőben található friss képekre, illetve festőszerszámokra. Búcsúzóul dedikálja 1994-ben megjelent, Hajnalkérlelő című kötetét, melyet maga illusztrált. A könyv otthon a tíz esztendeje írt Aranydiploma című versnél nyílik ki.

"(...) Orvos vagyok, gyógyítottam alvégen-felvégen
s most a negyvenből itt állunk négyen
ötven év után meghatottan, sután
böngésszük nevüket az aranydiplomán.
Emlékek dadognak bennem
lassan kicsordul a könnyem.
Rég tudom mitől fájhat torok,
- megmondták a professzorok -,
Hyppokratész esküm mindvégig kötött,
elmém, hitem az elmúlással ütközött.
Úgy érzem, már semmiről sem kések el,
a gyógyító tű hegyén, angyal énekel".
Korbely György

Hajléktalanok karácsonya
2001. december 22. 6:13
A tavalyinál jóval többen töltik együtt az ünnepeket az orosházi hajléktalanszállón - derült ki a létesítmény pénteki karácsonyi rendezvényén. A lakókat ajándékcsomaggal, meleg ebéddel és ünnepi műsorral köszöntötték.
A szálló az idén telt házzal üzemel, sőt a póthelyekre is igény mutatkozik. Ennek oka egyértelműen a kemény tél - nyilatkozta lapunknak Hering Zoltán szállóvezető. A pénteki ünnepségen az Egyesített Szociális Intézmény mentálhigiénés csoportja mutatta be rövid műsorát, majd Széll Györgyné, a szállót is magába foglaló intézmény igazgatója mondott beszédét, hangsúlyozva, hogy reményei szerint jövő karácsonykor már csak látogatóként köszöntheti a jelenleg itt élőket.
Mint megtudtuk, évről évre nagyobb arányú társadalmi szolidaritással találkoznak a helyi hajléktalanügyért felelős szakemberek. Az idén például az ajándékcsomagokat és a vendéglátás egy részét magánadományokból tudták megoldani. Ezek közül a legjelentősebb Kiss Sándor önkormányzati képviselő ötvenezer forintos adománya, mely fedezte az élelmiszercsomag-ajándékokat. Sok magánszemély és vállalkozó mellett kiemelték a helyi gimnázium egyik osztályát, mely Bánki H. Sándorné vezetésével immár sokadik esztendeje kedveskedik karácsonyi süteménnyel a hajléktalanoknak.
A rendezvényen néma főhajtással emlékeztek meg az otthon halottairól: hét esztendő alatt tizenöten, 2001-ben hárman hunytak el a hajléktalanok közül.

AKG: új tag a milliárdosok klubjában
2001. december 22. 6:13
Az orosházi Alföldi Kohászati és Gépipari Részvénytársaság (AKG Rt.) sikeres és nyereséges évet zárt 2001-ben, sőt éppen a napokban lépték át a bűvös határt: árbevételük a társaság fennállása óta először meghaladta az egymilliárd forintot. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az év második fele már sokkal nehezebb piaci környezetet mutatott, hiszen a főként Nyugat-Európába exportáló társaság gazdálkodását kedvezőtlenül érintette a világméretű recesszió, illetve a forint felértékelése.
A magyar-német tulajdonban levő társaság - melynek fő részvényese a budapesti telephelyű Resonátor Kft., valamint a müncheni Ludwig Frischhut GmbH.- elsősorban szerelvényöntvényeket gyárt, mindezek mellett gépszerkezetek, járműöntvények, vasúti- és villamosgép-alkatrészek szerepelnek termékskálájukon. Ugyancsak ismert AKG termékek az eklektikus köztéri műtárgyak (lámpaoszlopok, ülőpadok, postaládák, stb.). A széles közvélemény elsősorban ezek révén találkozhat közvetlenül munkáikkal (pl. a Hősök terén ez évben átadott díszkerítéssel), de a vezérigazgató elsősorban arra büszke, hgoy multinacionális társaságok - General Electric, Deutschebahn, Caterpillar - világszerte használt termékeiben megtalálhatók az Orosházán előállított öntvények. Termékeik többsége - hatvan százaléka - közvetlenül kerül exportra (fő piacuk Németország és Olaszország), közel egyharmada pedig továbbfeldolgozva, a fennmaradó egytizedet pedig közvetlenül értékesítik belföldön.
Laczi Sándor vezérigazgató 2001-et értékelve lapunknak elmondta: a recesszió egyik leglátványosabb jele nem csak bizonyos megrendelések elmaradása, illetve lemondása, hanem az is, hogy felerősödtek a határidőn túli fizetések, még tekintélyes nyugati partnerek esetében is. Mindez rendkívül megnehezítette a gazdálkodást, ami elsősorban az idei fejlesztések visszafogásában nyilvánult meg. A dolgozói létszám azonban nem változott és a fizetések is emelkedtek 15-20 százalékkal.
A következő esztendő a szigorú gazdálkodás jegyében telik, a társaság munkatársai már dolgoznak a belső átvilágításon, az ésszerűsítés lehetőségeinek kidolgozásán. Mindez nem jelenti azt, hogy jövőre sem lesz fejlesztés: a tervek szerint 200 millió forintot fordítanak e célra. Laczi Sándor várakozásai szerint 2002-ben kedvezőre fordulnak a világgazdasági trendek, melyek jótékony hatásai a következő esztendőben talán az AKG Rt. számára is érzékelhetővé válnak.

Kazánosok tizenhat havi bére
2001. december 22. 6:14
A korábbi esztendőkhöz hasonlóan az idén is jó évet zárt az orosházi Kazánjavító és Szerelő (Kazszer) Kft. - derült ki Gelegonya László ügyvezető igazgató péntek délelőtti évértékelő beszédéből, melyet a társaság karácsonyi rendezvényén mondott el. A jubileumi rendezvényen elismerték azok munkáját is, akik sokat tettek a cégért a közel- és távoli múltban.
Az 1951-ben alapított KAZÉP szövetkezet jogutód társaságát tíz esztendeje alapították. A kettős jubileum kapcsán tartottak már két rendezvényt az idén, a karácsonyi eseményt ezek záróakkordjaként hívták össze. Mint Gelegonya László hangsúlyozta, a kft. életében az 1999-es esztendő volt a csúcsév, ekkor ugyanis 300 millió forintos árbevételt könyvelhettek el, de az ezt követő 2000 és 2001 is jól sikerült, hiszen bevételük jelentősen meghaladta a 200 millió forintot. Ennek megfelelően a bérek is kedvezően alakultak: 14, illetve 16 havi fizetést vehettek fel a munkatársak.
A rendezvényen Klaukó Mátyás, a megyei Iparszövetség vezetője elismerést nyújtott át a cég vezetőjének a szövetkezeti eszme méltó ápolásáért. A Kazszer Kft. nevében az igazgató munkásságáért kitüntette Surányi Andrást, a KAZÉP egykori elnökét, valamint Vincze Károlyt, a műszaki biztonságtechnikai felügyelet békéscsabai igazgatóját és Berta Imrét, a felügyelet szegedi igazgatóságának vezető munkatársát.

Évzáró Kardoskúton
2001. december 22. 6:14
A kardoskúti képviselő-testület elfogadta jövő évi munkatervét. A csütörtöki ülésen előterjesztett anyag szerint a választások mellett a helyi elöljárók foglalkozni kívánnak a község területén található természeti kincs, a Fehér-tó és környéke helyzetével, a helyi közoktatással, közbiztonsággal, szociális ellátással és egészségüggyel. Természetesen 2002-ben is lesz közmeghallgatás, falugyűlés és nem marad el a korábbi években nagy sikert aratott falunap sem.
Ugyanezen a tanácskozáson hallgatták meg és fogadták el Simonné dr. Kürti Katalin megbízott jegyző beszámolóját a helyi polgármesteri hivatal munkájáról. Egyebek közt elhangzott: a községben tíz százalékkal növekedett az iktatott ügyiratok száma.
Megszületett az az átmeneti rendelet is, mely meghatározza a helyi önkormányzat működését a költségvetés elfogadásáig. Napirendi pont volt még a kardoskúti testületi ülésen Torma Gyöngyi, a község településfejlesztési koncepciójának elkészítésével megbízott társaság ügyvezetője tájékoztatója.

vissza a címlapra

Az Aktuális rovat korábbi cikkei

Fórum